Back to top

Zenés műsorral ünnepeltük a magyar kultúra napját

Iskolánkban minden évben megünnepeljük a magyar kultúra napját.  

Annak ellenére, hogy nem piros betűs ünnepről van szó, a Himnusz születésnapjára minden alkalommal zenés irodalmi műsorral készülnek a diákok.

Idei ünnepi összeállításukban híres magyar írók, költők, zenészek, politikusok és szenvedélyeiről mondtak el néhány rendhagyó történetet. Ezek mind  azt bizonyították, hogy kiváló magyarjaink, neves elődeink összetett egyéniségek voltak, és különleges képességeik birtokában nem csak a saját területükön tudtak egyedülállót alkotni.

Elhangzott pár rövid anekdota Tóth Árpád, Madách Imre és Jókai Mór képzőművészettel kapcsolatos kedvteléseiről, Erkel Ferenc és József Attila sakkban való jártasságáról, Arany János hangszertudásáról.

Kiderült az is, hogy például Kazinczy, Kossuth, Móricz vagy Babits szenvedélye az volt, amit sokan az iskolában választott szakjuk részeként tanulnak, mégpedig a kertészet.Az idegenforgalmi szakon tanulók Bartók, Kodály, Csokonai és Petőfi turisztikai tankönyvekben nem szereplő nagy gyalogtúráiról szóltak. 

A sportolók pedig azt árulták el, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István kedvelte az evezést, a kiváló krimiíró, Rejtő Jenő ökölvívásban és labdarúgásban egyaránt jeleskedett, illetve hogy Radnóti Miklós is nagyon szeretett sportolni.

Az izgalmas történetek mellett ünnepi dallamok és videóbejátszások tették még emelkedettebbé a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi műsort, amely ezúttal is a Himnusz eléneklésével zárult.