Back to top

Az energiatalok és a „kólák” tengerében

A nyár beköszöntével az elszánt marketingkutató csoportjaink (III.B és II.SM osztály tanulói) úgy gondolták, felmérik, milyen az üdítők és energiaitalok kínálata a boltok polcain. A primer kutatást megelőzte egy szekunder kutatás is, melynek során a tanulók összegyűjtöttek minden olyan adatot, információt, amit aztán prezentáció formájában bemutattak az adott italmárkáról. Készítettek SWOT-analízist, összehasonlították a vizsgált márka legnagyobb konkurenciáit. Ezután következett a primer, azaz az elsődleges kutatás, amikor is saját maguk vizsgálták, pontozták, kóstolták a termékeket. A kutatás egy alap problémából indult ki, mely szerint a fiatalokra a túlzott energiaital és cukros üdítők fogyasztása jellemző. Két hipotézist kellett bizonyítani, illetve cáfolni. Az első – az energiaitalok és cukros üdítők károsak az egészségre. A második – kevés mértékben agyserkentő hatásuk van, illetve minimális vitamintartalmuk miatt az emberi szervezetre pozitívan hatnak.

Az energiaitalok között szerepelt a Redbull, Monster, Hell, Coop Energeťák márkák és ezek ízesített változatai is. A cukros üdítők közül pedig főként a népszerű Coca Cola, Pepsi és Kofola márkák kerültek összehasonlításra.

A tartalmas, vidám és egyébként igényes kutatásból kiderült, hogy melyik márka a legmeggyőzőbb mind az íz, mind a csomagolás, valamint az ár szempontjából. A hipotézisek bizonyításánál pedig egyértelműen elfogadtuk azt az állítást, hogy az engergiaitalok és cukros üdítők gyakori és túlzott fogyasztása a kielemzett adalékanyagokról kapott eredmények alapján is károsak. Végső megállapításunk az volt, hogy mivel a fogyasztók egyre inkább tudatosan vásárolnak és fogyasztanak, így egyre kevesebben veszik le a cukros üdítőket a polcokról. Ez az egészségtudatos életmódra nézve jelentős pozitív változást jelent. Viszont az ilyen termékeket gyártó vállalatoknak nem árt újítani ezen a területen, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásoknak.

 

 

 

cikkek