Diákélet

 „Itt van az ősz, itt van újra...“ Iskolánk ismét őszi köntöst öltött: az aula és a bejárat tarka, őszi dekorációval köszönti az érkezőket, az igazgatósági folyosót pedig ízléses asztaldíszek teszik otthonossá. Köszönjük Nagy Csápai Éva tanárnőnek az igényes és szép dekorációt!

2026. június 17-én rendhagyó és rendkívül érdekes előadáson vehettek részt iskolánk I.B és III.B osztály idegenforgalmi szolgáltatások, valamint idegenforgalmi menedzser szakirányon tanuló diákjai. Vendégelőadónk, Bereznai Zsuzsanna angoltanár és világutazó – aki eddig a világ 28 országában járt – indiai utazásairól tartott lebilincselő élménybeszámolót. Az előadás angol nyelven zajlott, így a tanulók nemcsak érdekes ismeretekkel gazdagodhattak, hanem nyelvtudásukat is fejleszthették. Az előadó bemutatta India sokszínű kultúráját, hagyományait és mindennapi életét. Szó esett az ország földrajzi és társadalmi sajátosságairól, a kasztrendszerről, a politikai viszonyokról, a helyi gasztronómiáról, valamint az idegenforgalom szerepéről és jelentőségéről. A diákok betekintést nyerhettek az indiai szokásokba, ünnepekbe és a helyiek életmódjába is. Az élményt tovább gazdagította, hogy Bereznai Zsuzsanna számos különleges indiai tárgyat is bemutatott. A tanulók megismerkedhettek indiai kézműves parfümökkel, fűszerekkel, ékszerekkel, valamint különféle ételekkel is, amelyeket meg is kóstolhattak. Az ételkóstoló és a bemutatott tárgyak nagy érdeklődést váltottak ki a diákok körében. A tanulók végig figyelmesen és aktívan követték az előadást, amely nemcsak új ismereteket adott számukra, hanem közelebb hozta hozzájuk India lenyűgöző és sokszínű világát. Ezúton is köszönjük Bereznai Zsuzsannának az inspiráló előadást, a sok érdekes történetet és azt, hogy személyes élményein keresztül még közelebb hozta tanulóinkhoz India varázslatos kultúráját.

A tanítás nem csupán a tananyag átadását jelenti. Ez egy összetett küldetés, amelynek jelentős része a háttérben, észrevétlenül zajlik: a folyamatos készülés, az órák megtervezése, a javítások, az adminisztráció és a közösségi programok szervezése. Ott van benne a szülőkkel való párbeszéd és a türelmet igénylő egyéni odafigyelés is. Bár a köztudatban még mindig tartja magát a tévhit, miszerint a pedagógusok munkaideje csak pár tanórából áll, aki valóban belelát ebbe a világba, tudja: ez egy végtelenül kimerítő, teljes embert kívánó szolgálat. Ám a figyelmes szemlélő azt is észreveszi, hogy a tanítás valójában folyamatos alkotómunka. Minden tanóra egy-egy premier. A pedagógus reggelenként egyfajta „színpadra” áll, ahol meg kell találnia azt a hangot, azt a módszert, amivel át tudja adni a tudást úgy, hogy mindenki megértse. Művészet ez a javából: áttörni a közöny falát, és eljuttatni a diákokhoz a megértés örömét. Bár a nap végén ritkán jár taps, a motiváció mégis megmarad. A gyerekek mosolya, az érdeklődő tekintetek és a fejlődésük látványa ad erőt a következő naphoz is. A hétköznapok szürkeségét az apró győzelmek aranyozzák be: egy jól sikerült dolgozat, egy közösen elért kiváló átlag, egy bátorító visszajelzés vagy egy érdeklődő kérdés. Ám van egy nap az évben, amely bár a naptárban nem piros betűs ünnep, az iskolai naptárban mégis kiemelt helyet foglal el: a pedagógusnap. Ilyenkor a diákok veszik át a szót, hogy megmutassák: látják és értékelik mindazt, amit értük teszünk. Az idei ünnep azonban minden várakozást felülmúlt. Amikor a tanári kar belépett az iskola aulájába, nem a megszokott diákzsivaj, hanem hatalmas ováció és szűnni nem akaró vastaps fogadott bennünket. Felemelő volt, ahogy felcsendült a „Miénk itt a tér”, és a diákok magasba tartották a köszönet feliratait. Különösen megható volt látni egykori tanítványunkat, Varga Rebekát, aki már tanárjelöltként énekelt egykori alma materében, szimbolikus hidat verve múlt és jövő közé. Amikor a karzatról újabb hangok kapcsolódtak be a dalba, és a járás legszebb aulájában a „diákközönség” skandálni kezdte az intézmény „örök” nevét – „ESZ-PÉ-TÉ-ES” –, az mindenki számára emlékezetes pillanat volt. Ez a meglepetés, ez az őszinte elismerés volt a legszebb ajándék, amit egy tanár kaphat. Köszönjük a diákoknak ezt a felemelő élményt! Ez egy olyan visszaigazolás, ami megerősíti bennünk, hogy érdemes minden reggel újra „színpadra” állni.

„Legyünk nagyok, amint illik mihozzánk, hogy az Isten gyönyörködve nézzen ránk.” (Petőfi Sándor) Több oldalnyi szövegkönyv, több órás „forgatás”, vidám olvasópróbák, feszített tempójú színpadi próbák, töretlen lelkesedés, váratlan sorsfordulatok, a „B“ terv helyett egy újabb „B“ terv – egy igazi forradalmi forgatókönyv. 178 évvel ezelőtt, 1848 márciusában egy maroknyi lelkes csapat, a szabadságvágy által hajtva, egy kávéházi asztal mellől elindulva forradalmat indított útjára. Egy hasonlóan lelkes közösség évek óta megidézi ennek a történelmi tettnek a hátterét; újra és újra feleleveníti az események egyes állomásait, a megismételhetetlen lehetőségek kihasználásának buktatóit. Teszi ezt a legnagyobb odaadással, hihetetlen lendülettel, barátsággal és legfőképpen belső motivációból. Néhányuk gyakran áll színpadon, akad köztük olyan is, aki csak az iskola színháztermében lépett először a „világot jelentő deszkákra”. Van, akinek rögtön komfortos a szerep, és persze van, akinek hosszabb időbe telik, míg ráérez a színpadi munka ízére. Egy-egy műsor megvalósítása rengeteg időt és energiát igényel. Mégis mindannyian újra és újra belevágunk. Velünk van a márciusi ifjak küzdőszelleme. Szívből csináljuk, műkedvelő diákszínjátszók vagyunk. Ugyanúgy, ahogyan a pesti forradalmárok, mi is nagyon hiszünk abban, hogy kellő elkötelezettséggel célba ér az üzenet: a forradalom, az irodalom, Petőfiék és a márciusi „hölgyek” közös üzenete. Hiszünk abban, hogy nyitott fülekre talál az a gondolat, hogy milyen „nagy dolog a szabadság”, hogy „vannak napok, melyek nem szállnak el”, és hogy „ha újra tenni kell majd, akkor újra ott leszünk”. Ehhez olykor hangerő kell, olykor pedig csend; minden esetben nélkülözhetetlen az egymás iránti – néző és szereplő közti – érzékeny figyelem, hogy mindannyian „legyünk nagyok, amint illik mihozzánk, hogy az Isten gyönyörködve nézzen ránk.”  

2026. január 30-án a II.A, II.B és II.HA osztályok moziba látogattak, ahol a Štúr című életrajzi-történelmi filmet tekintették meg. A film Ľudovít Štúr életét mutatja be, fókuszálva a szlovák nyelv megalkotására és a magánéleti lemondásokra. A film a főszereplő belső vívódásait, és az Adela Ostrolúckával való beteljesületlen szerelmét helyezi előtérbe, miközben a korabeli történelmi eseményeket, köztük a szlovák-magyar viszonyt is ábrázolja. A cselekmény középpontjában az áll, hogy Štúr a magánboldogságát és szerelmét rendeli alá a szlovák nemzet felemelkedésének és a nyelvújításnak. A film bemutatja az 1848/49-es forradalmi eseményeket, a magyarországi politikai  helyzetet.