Back to top

Biocentrum -Zselíz

Október 13-án exkurzió keretében a II. A, III. A és a IV. A osztály tanulói meglátogatták a zselízi székhellyel rendelkező Biocentrumot. Palík László és felesége sikeres vállalkozást vezetnek. Tevékenységük szerteágazó, növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A gyümölcsöt az ősi módszerekkel, aszalással és lekvárfőzéssel tartósítják télre, és mivel szőlőültetvényük festői szépségű helyen terül el, ahová élmény kirándulni, az ide látogatókat a pince fölé épített panziójukban látják vendégül. Szarvasmarha - és juhtenyésztéssel is foglalkoznak, a Bari Manufaktúrában a gyapjú feldolgozása is megvalósul. Palík László a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének felvidéki alapítótagja és alelnöke. 2014-ben a Sárközy Péter Emlékérem kitüntetettje, amivel a felvidéki biomozgalom és ökogazdálkodás területén végzett kimagasló, példamutató tevékenységét méltányolták. A Palík Pincészet borai rangos borversenyek díjait nyerik sorra. A természet az állatok és a növények szeretetét mindketten még gyermekkorunkban a szülőktől, nagyszülőktől tanulták. Előnyben részesítik a természetes körülmények között, vegyszermentesen előállított élelmiszerek fogyasztását, amivel nem mellesleg óvjuk, védjük környezetünket. A kitermelt biozöldség és biogyümölcs legnagyobb részét feldolgozzák. Az aszalás a legősibb, legtermészetesebb és egyben legkíméletesebb tartósítási folyamatok közé tartozik. A pálinkák és párlatok szintén az ültetvényeik zamatos gyümölcseiből, hagyományos technológiával, szigorú szakmai precizitással készülnek. Termékeink certifikált biotermékek. A diákok értékes ismeretekkel gazdagodtak a szakmai napon. Köszönjük  vendéglátóinknak, hogy a megszerzett ismereteiket átadták a jövő nemzedékének.

 

 

cikkek