2023. február 10-én, pénteken iskolánk harmadikos és végzős, pályaválasztás előtt álló diákjai tájékoztató előadáson vettek részt a keszthelyi Georgikon - MATE Egyetemről, amely Európa elsőként alapított, legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye. 2021. február 1-jén a Georgikon is csatlakozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemhez, a Georgikon Campus Zala megye legnagyobb campusa, amelyik közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el.
A bemutatkozáson az egyetem két jelenlegi hallgatója tájékoztatta a résztvevőket az egyetemi életről, felvételi követelményekről, karokról és tanulmányi programokról, szó esett az egyetem rendezvényeiről is, amelyek segítséget nyújtanak a hallgatók gyakorlati képzésében.
A tájékoztatón ismertették az ösztöndíj feltételeit külföldön, a diákok megismerkedhettek az egyetemi élet különbségeivel a középiskolához képest, az előadók példákkal és a saját tapasztalataikon keresztül mutatták be, mi vár a jövendő egyetemistákra. Képeket láthattunk a kollégiumról, az egyetem létesítményeiről és környezetéről.
Elhangzott az osztott és osztatlan képzések közötti különbség magyarázata. Alapképzésen a következő szakokon tanulhatnak a jelentkezők: állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki, természetvédelmi mérnöki, vidékfejlesztési agrármérnöki és turizmus-vendéglátás.
Mivel az érettségi után egy újabb fontos szakasz kezdődik a diákok életében, a helyes döntés az egyetemi továbbtanulásról megalapozhatja a jövőjüket, ehhez nyújtanak segítséget a gyakorlati jellegű bemutatók.



