Back to top

Szakgyakorlat-Komárom

Iskolánk  idegenforgalmi szolgáltatások tanulmányi szakán tanuló I.B osztálya a szakgyakorlat keretein belül  2024. október 9- én Komárom városába látogatott el.   A tanulmányi útra vonattal utaztak és első megállójuk a Komáromi Erőd volt.

Ez az egyedülálló Nemzeti Kulturális Műemlék Közép-Európa legnagyobb erődítményrendszere, amely Magyarország területére is kiterjed. Az Erőd helyreállítása fokozatosan történik és kapui egész évben nyitva állnak a nagyközönség előtt. Idegenvezetőnk nagyon érdekes történetekkel fűszerezve mutatta be az építményt a tanulóknak.

A nap következő programja a városközpontban található kultúrtörténeti nevezetességek megtekintése volt. A  tanulók lelkiismeretesen felkészülve a feladatra bemutatták a város  nevezetességeit.

Meglátogatták többek között a Zichy palotát, a Tiszti -pavilont, a Komáromi Városházát, körülnéztek a  Klapka téren, majd folytatták útjukat a Szent András bazilikához és Jókai Mór szobrához. A diákok tetszését leginkább  az Európa- udvar nyerte el. A kellemes időjárás kedvezett a pár kilométeres sétának is , amit a csoport jókedvűen tett meg városnézés közben. A diákok kellmesen elfáradva és sok élménnyel gazdagodva tértek haza a délutáni órákban.

 

 

cikkek