Back to top

Cikkek

2023. november 24-én került megrendezésre a szlovák nyelvű helyesírási verseny iskolai fordulója. 18 osztály 36 diákja kapcsolódott be a háromfordulós csapatversenybe. A verseny végeredménye tényleg szoros volt,  idén a II.SM  osztály két tanulója bizonyult a legjobbnak, Varga Noel és Jancsovič Laura személyében. Őket követte Farkaš Márk és Csörgő Márk a IV.SG osztályból. 3.helyen az I.SM csapata végzett, Dudás Adél és Lábodi Vivien képviseletével Szívből gratulálunk a nyerteseknek és az összes résztvevő diákunknak! 
2023. november 20-án a Dunaszerdahelyi Városi Televízió nyitott napot tartott, melyen diákjaink Takács Vivien, Silik Letícia, Perleczky Balázs, Kádaši Laura, Halász Anna Karolin és Csápai Balázs Rudolf is részt vehettek. Az 1997-ben működését megkezdő DSTV jelenlegi igazgatójával, Rajkovics Péterrel beszélgetést folytattak a televízió történetéről, jelenlegi helyzetéről, elérhetőségeiről, a média és a fiatalok kapcsolatáról és a videókészítés lehetőségeiről. Megismerkedhettek a DSTV működő stábjával, akik betekintést nyújtottak a műsorok összeállításába, technikai kivitelezésébe, a forgatások menetébe. Diákjaink megnézhették a stúdió berendezéseit, a világítást, a kamerafelszerelést is. Természetesen kipróbálták magukat a kamera mögött  hírmondóként, ami nagyon érdekes, ám nem egyszerű feladat volt a bevállalós fiatalok számára. Köszönjük az élményt, a lehetőséget a városi média világának, illetve a híradás jelenkori helyzetének megismereséhez.
November 23-án  került megrendezésre a szántóverseny, amelyen az iskola III. A - farmár szakirányzaton tanuló diákjai vettek részt. Szerencsénkre az időjárás is kedvezett a szakmai verseny lebonyolítására,  valamint  a talaj is ideális, pont megfelelő állapotú volt. Minden adott volt az új traktor kipróbálására is, melyet örömmel vállaltak a versenyző  diákok a szaktanárok közreműködésével. . A szántóversenyen a következő tanulók vettek részt: Bašternák Attila, Csibová Rebeka, Göndör Ádám, Gróff Kristóf, Gyurkovics Levente, Kalaš Ádám, Maszárová Izabella, Mizera Tamás, Nagy Tamara, Póda Máté, és Vasmera Nikolasz. A parcellák megszántása és értékelése után a következő sorrend alakult ki: helyezett :  Bašternák Attila helyezett :  Gróff  Kristóf helyezett :  Póda  Máté helyezett :  Vasmera Nikolasz helyezett:   Gyurkovics Levente helyezett :  Kalaš Ádám Minden résztvevő gyakorlati tapasztalatokkal gazdagabban,  és az új traktor kipróbálásának élményével térhetett vissza az iskolába.
A III. A osztály minőségellenőri szakon tanuló diákjai november 23-án szakmai gyakorlat keretén belül meglátogatták Dunatőkésen a bio tejtermékeket gyártó tejüzemet /Zelený Klátov/, ahol a gyakorlatban is megtapsztalhatták a tejtermékek gyártását. Nagyon sok értékes információkhoz jutottak diákjaink, amit később felhasználhatnak tanulmányaikban. Köszönet a cég tulajdonosainak és az üzem dolgozóinak, hogy diákjaink egy tartalmas napot tölthettek  Dunatőkésen.          
2023. november 22-én került sor az angol nyelvi olimpiász iskolai fordulójára. 40 diákunk kapcsolódott be a versenybe. Idén Bíró Bulcsú, I. FJK/A osztályos tanuló bizonyult a legjobbnak, így ő képviseli iskolánkat a járási versenyen a 2D kategóriában, valamint Végh Máté József III. SM  osztályos tanulónk a 2C2( anglofón) kategóriában. Sok sikert kívánunk!
A véradóállomások hiányban szenvednek. Ebből kiindulva a dunaszerdahelyi véradóállomás szalagavatói véradást hirdetett, amelyen 2023. november 14-én 12 diákunk adott vért harmadik és negyedik évfolyamból. Köszönjük diákjainknak e nemes cselekedetet.
2023. november 16-án ismét megrendezésre került a Best in English online angol verseny, melybe 702 iskola nevezett be 34 országból. A feladatsorok olvasás- és hallgatás utáni szövegértésből, valamint nyelvtani feladatokból álltak, melynek megoldására 60 perc állt a rendelkezésükre. Az iskolánkból 27 diák nevezett be, akik közül a legeredményesebb megoldó Tóth Ádám, III.D/HA osztályos tanuló lett, a 2. legjobb eredményt Tóth Angelika, II.B/M osztályos tanuló érte el és a 3. legtöbb pontot Csörgő Márk, IV.SG osztályos tanuló szerezte. Gratulálunk az eredményeikhez!
Győri Emese I.HA osztályos tanulónk a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok országos konferenciáján ezüst sávos minősítésben részesült. Egy eldugott kis falu, Dobóruszka történelmi nevezetességeit és hagyományait dolgozta fel. A felkészülés során rendkívül szorgalmasan és alázatosan dolgozott.  Édesanyja és nagypapája elbeszéléseiből és fotóiból (amelyeket ezúttal is nagyon köszönünk), valamint számos tudományos forrásból kiindulva készítette el prezentációját, amelyet Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházában mutatott be. A zsűri nagyra értékelte  széleskörű tudását és további kutató munkára sarkallta őt. Nagyon büszkék vagyunk Emesére, hiszen mindössze két és fél hónapja jár iskolánkba, és már ilyen rangos sikert tudhat magáénak.  
Egy szerdai napon a IV.A/FJK és a III.B/C osztály tanulói közös utazáson vettek részt. A selmeci hegyek között rejtőző, hosszú történelmi múltra visszatekintő Selmecbányára utaztak. Tanulmányi útjukat a szentantali Kohári-Coburg vadászkastélyban kezdték, ahol először bejárhatták a kastély területén lévő parkot, majd idegenvezető kíséretében a kastély belterét is megtekintették. Ezután Selmecbánya történelmi belvárosába érve a város nevezetességeit is megtekintették, többek között a botanikus kertet, Újvárat, Óvárat, Kálváriát, Szerelem bankot, Szentháromság teret, Petőfi Sándor régi iskoláját is, ahol az emlékezés koszorúját is elhelyezték. Szabad programuk is volt, amikor még kicsit nézelődhettek a belvárosban. Összességében egy szép őszi napot zárhattak. Csápai Balázs Rudolf, IV.A
Tisztelt Szülők! Kedves kilencedikes Diákok! A Közös Igazgatású Iskola (Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola) 2023. november 15-én és december 7-én  9,00 órától                                NYITOTT NAPOT tart. Bejelentkezni  a 031/552 45 00 telefonszámon, vagy az alábbi online táblázat kitöltésével lehet! https://docs.google.com/spreadsheets/d/1ZeU_FcFczMHgyY0zQgpuM8q94VuRU0hN/edit?usp=sharing_eil_m&rtpof=true&sd=true&ts=636e1cfe Szeretettel várjuk Önöket.  
Idegenforgalmi tanulókként régi álmunk volt, hogy egy gyakorlat keretén belül repülővel utazhassunk, hiszen az osztály nagy részének még nem volt alkalma megtapasztalni a repülés élményét. Az utazás szervezésének folyamata már ismert volt számunkra, hiszen az idegenforgalmi óra tananyagának része volt az utazásszervezés, a légi közlekedés és a rezervációs rendszer használata is. Munkánkat a potenciális desztinációk elemzésével kezdtük. Figyelembe kellett vennünk, hogy a gyakorlat egynapos legyen, a városban minél több idő álljon rendelkezésünkre, és a végösszeg pénztárcabarát legyen. A legmegfelelőbb úticélnak Barcelona bizonyult. Első dolgunk a repülőjegy foglalása volt. Ezen felül még volt jópár feladat, amit az út előtt kaptunk a tanárnőtől. Az utazás napján, a nagyon korai ébredés után, hajnali fél háromkor indultunk az iskola előtti parkolóból, ahonnan a kisbusz elszállított minket a schwechati reptérre. Nagy öröm volt beszállni a repülőgépbe. Izgatottan vártuk a felszállást. A repülőút mindenki számára nagy élmény volt és gyorsan eltelt. Megérkeztünk Barcelonába... A városközpontba könnyen bejutottunk, és el is kezdődött az egész napos városnézés, amely során megtekintettük a Sagrada Familia katedrálist, a Casa Batllót és Casa Milát, végigsétáltunk a La Rambla sétálóutcán és ellátogattunk a Güell palotába. Megkóstolhattuk a helyi különlegességeket a la Boqueria piacon, például paellat, churrost vagy az ibériai sonkát. Ezután megtekintettük Kolumbusz szobrát, a tengerparton a lábunkat is megmártottuk a vízben, majd a gótikus negyeden át visszasétáltunk a Catalunya térre,  séta közben a Szent Kereszt és Szent Euália székesegyházat, más néven Barcelona Katedrálist csodálhattuk meg. Az időjárás kitűnő volt. Október lévén nyárias idő fogadott minket, délután a 27 fokot is elérte a hőmérő higanyszála. Estére fél 7 körül utazunk vissza a reptérre. A repülőn a hazaút már csendesen telt. Schwechaton várt minket az előre megrendelt kisbusz és az iskola melletti parkolóba hajnali fél három körül érkeztünk meg. Maradandó emlék marad számunkra ez az szakmai gyakorlat és jókedvvel emlékezünk a nap során szerzett élményekre.   III.B osztály tanulói
2023. október 17-én iskolánk II.HA és IV.B osztályos tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Pozsonyban. A reggeli órákban érkeztek meg a főváros szélére, ahonnan túrára indultak a Dévényi-tető (Devínska Kobyla) legmagasabb pontján álló kilátótoronyhoz, amely 21 méter magas, 112 lépcsővel rendelkezik és egy imádkozósáska alakját idézi. Tetejéről csodás panoráma nyílt Ausztria, Csehország és Magyarország felé. Ezután a diákok Dévény várát látogatták meg, mely a Duna és a Morva folyók összefolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll. A Duna felől nyílt a legszebb kilátás a vár emblematikus pontjára, a jellegzetes Apácatoronyra. A diákok jó hangulatban, élményekkel gazdagodva tértek haza.

Oldalak