Back to top

Cikkek

Iskolánk tanulói január 26-án Budapesten részesei lehettek a már hagyományosan megrendezett  nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításnak /AGROmashEXPO/. A megújult Hungexpo pavilonjai és a kongresszusi központ épülte méltó módon biztosította a korszerű kiállítási feltételeket és a látogatók minden igényét. Diákjaink a gépi berendezések megtekintése mellett nagyon értékes szakmai előadásokon is részt vehettek, így elméleti tudásukat nagymértékben kibővíthették.
 Január 20-án, pénteken iskolánkon egy háromórás workshop jellegű előadás zajlott, melynek témája a marketing ismeretek kibővítése, az érzelmek befolyásolásának módja, illetve a "hogyan hódítsuk meg a vásárlók szívét" kérdéskörök voltak . A "Mladý podnikavec" elnevezésű akadémia lektorának, Dávid Vrtaňa mérnök úrnak köszönhetően egy érdekes, szórakoztató és hasznos workshop részesei lehettünk, melynek sikeréről a diákok körében végzett kérdőíves felmérés eredményei is tanúskodnak.
  Iskolánk harmadikos és végzős tanulói 2023. január 25-én pályaválasztási előadáson vettek részt, amely a rendőrség munkájáról szólt. Az előadó Mgr. Katona Roland, a dunaszerdahelyi rendőrség körzeti parancsnoka volt, így az információk egyenesen a gyakorlati életből jutottak az érdeklődő diákokhoz.               Az első részben a résztvevők betekintést nyertek a felvételi folyamatba, amely szükséges a rendőrség kötelékébe való tartozáshoz. Kisfilmek és élő beszámoló segítségével megtudták, hogy a felvételi eljárás hosszadalmas, több körből áll, a kitűnő szlovák nyelvtudáson kívül remek testi és szellemi kondícióban kell lenni ahhoz, hogy valaki elkezdhesse a karrierjét a rendőrségen. Az előadás következő részében szó esett a rendőrség munkájáról és feladatairól, pontos ismertetőt kaptak a szervezeti rendszeréről, szakosztályairól, munkaköreiről, a karrierépítés lehetőségeiről, a bérezésről, a szakma előnyeiről és hátrányairól – mindezt gyakorlati szemszögből. A nagy érdeklődés és sok kérdés miatt hosszúra nyúlt előadás befejezéseképpen minden kérdésre választ kaptak az aktív diákok, érintették a felvételi folyamatot, a speciális egységek feladatait a rendőrségen és konkrétumok hangzottak el a szolgálati viszony mindennapjairól.               A szerzett információk és tapasztalatok hasznosak a jövő szempontjából, hiszen a középiskola befejezése után a végzősök egy része  munkahelyet fog keresni, ami lehet a rendőri munka is, így pontosan tudják, hova kell fordulni, és mire szükséges készülniük.  
Iskolánk két diákja sikeresen szerepelt az angol olimpiász járási fordulóján, amelynek megrendezésére 2023. 1.19-én került sor. Tóth Ádám, II.D/HA osztályos tanuló harmadik helyezést ért el a 2D kategóriában és Végh Máté József, II.SM osztályos tanuló az első helyen végzett a 2C2 kategóriában. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
2022. december 8-án a Vidékfejlesztési Szakközépiskola nyílt napot tartott, melynek keretén belül a vendéglátó- és szállodaipari szakon tanuló diákok részére versenyt hirdetett meg cukrász és díszterítés kategóriában. A téma természetesen a közelgő karácsony volt. A verseny célja voltaképpen, a tanórákon és a gyakorlati munkahelyeken elsajátított tudást és szakmai készségeket minél teljesebb körűen és a ma már egyre inkább elvárt kreatív módon mutassák be a résztvevő diákok. A díszterítési versenyt - szépen megterített asztalok, a versenyzők felkészültsége, igényessége, kreativitása, és az új trendek ismerete jellemezte. A cukrász kategóriában induló versenyzők között akadtak, akik új kreatív ötleteket csempésztek be a karácsonyi sütögetésbe, de voltak olyanok is, akik hűek maradtak a hagyományokhoz. Az elkészült sütemények a büféasztalokra kerültek, nemcsak megtekintésre, de zsűriző vendégeink fogyaszthattak is belőle. Tudjuk, hogy néha igen nehéz egy-egy ilyen eseményre felkészíteni a diákokat, mégis úgy gondoljuk, hogy szükség és igény van az ilyen versenyekre, egyrészt, hogy megmutassuk diákjaink szakmai munkásságát és másrészt betekintést nyújthassunk szakképző iskolánk mindennapi életébe. A verseny nemcsak a tudás felmérésére szolgál, hanem maga a tanulás egyik formája is, hiszen mindig tanulhatunk valami újat egymástól, ami túlmutat az egymás közti küzdelmen.   A versenyen indulók magas létszáma és az ünnepi hangulat gondoskodott arról, hogy a verseny sikeres volt. Köszönjük a versenyzőknek, hogy jelenlétükkel és munkájukkal emelték a verseny színvonalát. Az iskola vezetősége nevében ígérjük, hogy a jövőben is igyekszünk felkarolni a vállalkozó gondolkodású és kreatív megoldásokat kereső fiatalokat, valamint támogatni fogjuk őket abban, hogy szakmai alázattal rendelkező, gyakorlatias szakemberekké váljanak.  I. HELY DERZSI BENCE (cukrászat) I. HELY PORUBSKÁ ALEXANDRA, KOZMÉR KINGA (díszterítés)
Iskolánk adventi rendezvényei közül a jótékonysági sütivásár volt méltán a legnépszerűbb. 2022. december 21-én fahéj-, vanília-, narancsillat lengte be az intézmény auláját. A diákok kora reggel otthon sütött karácsonyi finomságokkal teli dobozokkal érkeztek. A karácsonyfa árnyékában megterített asztalokra számos dobos torta, bejgli, mézeskalács, hókifli, brownie, muffin, fonott kalács, zserbó, linzer és még sok más, az iskolában tanított nyelvekhez kapcsolódó nyalánkság került. Az érdeklődők a szünetekben kígyózó sorokban várták, hogy megkóstolhassák az ínycsiklandó édességeket. Sorban állás közben pedig megtekinthették a nemzetközi karácsonyi standokat, amelyek az egyes nyelvterületek – angol, német, szlovák, magyar- ünnepi szokásait mutatták be. A vásári portékáknak nagyon nagy keletje volt, a tanítás végére kiürültek a tálcák, szinte minden elfogyott. Az eladásból befolyt összeget az iskola egykori sportosztályos, majd idegenforgalmi tanulmányi szakon tanuló diákjának, Takács Brigittának ajánlottuk fel, aki egyik napról a másikra került súlyos egészségügyi állapotba. Briginek sikerült részt vennie testvére kíséretében a suli karácsonyváró gáláján, így személyesen vehette át az adományt, megköszönve azt, hogy gondoltak rá, és hozzájárulnak a gyógykezeléshez.
2022.december 15-én tanulmányi kiránduláson vett részt Budapesten az V. D, IV. SM, III.SM és I.A osztály. Elvarázsolt minket Budapest gyönyörű látképe a várból, a Szent István Bazilika monumentalitása és tökéletessége, a karácsonyi vásár ünnepi hangulata, a finom ínycsiklandozó falatok illatai ,az esti kivilágítás és még sorolhatnánk...Budapest, Budapest, de csodás!
Gratulálunk iskolánk irodalomkedvelő diákjainak sikereihez! Femme Fatales: Fazekas Nóra, Gál Laura, Soós Anikó (II.D) – kreatív minielőadás I. hely (felkészítő tanár: Kis Lívia) Százszorszépek: Németh Evelin, Tóth Lili, Soós Tünde (III.A) – kreatív minielőadás különdíj, irodalmi verseny IV. hely (felkészítő tanár: Mucska Zsuzsanna) SZÉP VOLT LÁNYOK!
2022. december 13-án a IV. A/FJK és IV.B/CR osztály tanulói tanárok kíséretében tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. A napsütéses decemberi napon a diákok megismerkedhettek Budapest számos kultúrtörténeti látnivalójával. A városnéző körút a Szent István Bazilikával kezdődött, ahol Közép-Európa legszebbnek kihirdetett karácsonyi vására is található. Az úton a Parlament épülete felé emlékművek és szobrok sokaságát tekinthették meg, köztük József Attila ikonikus szobrát, mely valóban a Dunára lát rá. Nem messze József Attila szobrától szintén a Duna-parton megtekintették a Cipők a Duna partján megrázó emlékművet, mely az 1944-45 során a Nyilaskeresztes Párt pribékjei által ártatlanul a Dunába lőtt magyar zsidóknak állít maradandó emléket. Az általában tömegesen végrehajtott kivégzések során az áldozatokat arra kényszerítették, hogy sorba rendezve álljanak a Duna partján, majd a Dunába lőtték őket. A diákok továbbá látogatást tettek a magyar Országgyűlés épületébe, az Országházba, melyet méltán sorolnak a világ legszebb parlamenti épületeinek sorába. Idegenvezetői kísérettel meglátogatták többek között a főrendiházi üléstermet és a díszlépcsőházat. Végezetül Budapest kivilágított esti szépségében gyönyörködhettek a karácsonyi vásár keretén belül. A jól sikerült kirándulás végén a diákok élményekkel gazdagon tértek haza.
Idén rendeztük meg első alkalommal a csúnya karácsonyi pulcsik napját. Nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy „szebbnél szebb“ pulóverekbe öltöztetek. Reméljük, sokan szerencsések is voltatok, és a „szerencsecédula-eső“ ideje alatt még egy felelésmentesítő cédulára is szert tettek. Ne feledjétek, jövőre újra Ugly Christmas Sweater Day!!! Addig is figyeljétek az áruházak akciós kínálatát, már most be lehet szerezni a jövő évi „tüneményes“ karácsonyi pulcsit.
2022. december 15-én az I.SM, I.B, III.SG, III.D és IV.SG osztályok tanulmányi kiránduláson vettek részt az osztrák fővárosban. Első programpontként a főbb nevezetességeket nézték meg egy városnéző séta keretében. Látták a Habsburgok téli rezidenciáját, Széchenyi István szülőházát, bementek a Stephansdomba, majd a Kärtnerstrassén folytatták útjukat. A Sacher szállót, az Operát érintve a Burgringen kötöttek ki, és Mária Terézia szobra, valamint a Szépművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum épülete mellett elsétálva, az osztrák Parlament épületét megcsodálva jutottak el a Városháza térre. Az itt megrendezett vásárban töltöttek el néhány órányi szabadidőt, megkóstolhatták az osztrák karácsonyi gasztronómiai különlegességeket és gyönyörködhettek a pazar ünnepi díszítésben. A nap utolsó állomása és egyben fénypontja a Schönbrunn kastély volt. A Habsburgok nyári rezidenciájának parkjában lévő Gloriette-hez is „felkapaszkodtak“ a diákok, sőt még egy rögtönzött hógolyócsatára is sor került. A kastélyudvarban megrendezett kézművesvásárban a csodás karácsonyi portékák közt válogattak és a gyönyörködtek a kilágított épület és a feldíszített karácsonyfa pompájában. Este igazi karácsonyváró hangulatban, sok örömteli élménnyel gazdagodva érkeztek haza Bécsből.
November 30-án gyakorlaton vettek részt a II. és III. osztályos élelmiszeripari -minőségellenőr szakon tanuló diákok. A meglátogatott élelmiszeripari üzem a nagymegyeri EUROMILK Rt. volt, ahol a tanulókat körbevezették a tejüzem területén, megnézték az tejfeldolgozás minden egyes folyamatát, és ők maguk is kipróbálhatták a tej minőségének tesztelését különféle módszerekkel. Többek között a tej antibiotikum tartalmának meghatározását, illetve a tej savfokának és zsírtartalmának mennyiségi vizsgálatát végezhették el a diákok. A másik megálló a szintén Nagymegyeren található a Dan-Slovakia Agrar vállalat volt, ahol a takarmányraktározó telepet néztük meg, itt is sok értékes információval gazdagodtunk.

Oldalak