2022. június 7-én a Szent István téri Közös Igazgatású Iskolába érkeztek Csornáról a Kisalföldi Agrárképzési Centrum Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola diákjai tanáraik kíséretében.
Az iskolánk II. A osztály tanulói és a vendégül látott diákok közösen megemlékeztek a Nemzeti összetartozás napjáról, a Trianoni Békediktátum aláírásának 102. évfordulájáról. A közös program részét képezte még a Csallóközi Múzeum megtekintése, ahol a tanulók ismereti Csallóköz és Dunaszerdahely szépségeivel és nevezetességeivel bővültek.
Back to top
Cikkek
A Szent István téri Közös Igazgatású Iskola első osztályos idegenforgalmi szakon tanuló diákjai szakmai gyakorlaton vettek részt Komáromban. A gyakorlat rendhagyó volt, mivel az 1.B osztály vonattal utazott, így lehetőségük volt megfigyelni a vasúti közlekedés szolgáltatásait.
Komáromban megtekintették a Jókai színházat, a Jókai múzeumot, a Szent András templomot, az Európa udvart, a Klapka teret, a Tiszti pavilont és annak udvarát és a Komáromi központi erődöt. A diákok a városnézés keretén belül gyakorolták az idegenvezetés alapjait is.
A komáromi gyakorlat legemlékezetesebb programja az erődben néhány éve kialakított vaklabirintus volt, ami által a diákok kis tapasztalatot szereztek a nemlátók életéből.
2022. május 24-én az 1.B osztályos diákok szakmai gyakorlaton vettek részt Pozsonyban. Mivel idegenforgalmat tanulnak a diákok, így ez alkalomból vonattal utaztak, hogy megtapasztalják a vasúti szolgáltatásokat. A vasúti szolgáltatások mellett a helyi közlekedés kipróbálása is feladatuk volt, így utaztunk városi trolibusszal, illetve villamossal. A gyakorlatot szakszerű felkészülés előzte meg. A diákoknak fel kellett készülni Pozsony látnivalóiból, mivel ők voltak a csoport idegenvezetői. Kikeresték, kidolgozták és a helyszínen előadták, illetve bemutatták az adott turisztikai látványosságokat. Ilyen módon belekóstolhattak az idegenvezetés érdekes világába. Az Óváros megtekintése volt a cél, ami ez alkalommal meg is valósult.
Iskolánk II.B és III. B idegenforgalmi szakon tanuló diákjai 2022. május 26-án szakmai gyakorlaton vettek részt Szentantalon a vadászkastélyban és Selmecbányán, a néhai bányászvárosban, amely Közép-Szlovákiában, a Selmeci-hegységben fekszik.
A program a monumentális barokk-klasszicista kastély megtekintésével kezdődött, amelyet Koháry András részére építettek, majd a gazdag Coburg család birtoka lett. Jelenleg az erdészeti, faipari és mezőgazdasági múzeum székhelye, több mint kétezer trófeát lehet itt megtekinteni.
A túra Selmecbányán folytatódott, ahol a város történelmi központjában található műemlékek nagy részét meglátogattuk, pedig ebben a műemlék-rezervátumban 360 történelmi objektum található. Idegenvezetős sétánk során érintettük az Óvárat, a Szentháromság teret, a Szent Katalin-templomot, a városháza épületét a karcsú toronyórával, a Kammerhofot és nagy népszerűségnek örvendett Andrej Sládkovič Marína versének részlete is a szerelembankkal.
A hazafelé vezető úton lenyűgőző képben tárult elénk a Kálvária a Felső-Német templommal. Többen megegyeztek, hogy még a nyár folyamán visszalátogatnak az UNESCO világörökségi listán is szereplő szépséges városkába.
A gyakorlati napon kifogástalan időjárási viszonyok mellett, számtalan látnivaló tette színessé, érdekessé a programot, így új ismeretekkel, élményekkel, jó hangulatban érkezett haza a csoport.
Május 19-én tanulmányi kiránduláson vettek részt az 1.A és 2.A osztály tanulói Budapesten. Megtekintették a Mezőgazdasági Múzeumot, ahol tárlatvezetés keretében győződhettek meg róla, miként fejlődőtt a mezőgazdaság térségünkben a kezdetektől napjainkig. A vadászkiállítás megszemlélése után a Népliget szépségeit csodálhatták meg. Élményekben gazdagon térhettek haza.
2022. május 23-án exkurzión vettek részt az I.D, II. D és a IV.D osztályok tanulói. Az első megálló a nádszegi Molnár borászat volt, ahol a borkészítés rejtelmeibe kaptak betekintést a tanulók, majd szintén Nádszegen a Sándor pálinkafőzdébe látogattak el. Az utolsó célállomás pedig egy boutique hotel megtekintése volt Nyitrán. A Hotel 11 szállodamenedzsere mutatta be a szálláshelyet a diákoknak.
2022. május 17- én exkurzión vettek részt
iskolánk végzős diákjai a IV.B, IV.C és V.D osztályokból. A tanulók először Vöröskő várát tekintették meg, majd a Driny barlangba látogattak el. Bár az idő nem kedvezett nekik túlságosan, mégis számos élménnyel gazdagodtak.
2022. május 13- án első ízben méretette meg tudását a lovas szakon tanuló diákcsapat. A verseny 5 ügyességi számból tevődött össze. A feladatok helyes elvégzése mellett az időkorlát betartása is fontos tényezőként szerepelt. Mindenkinek gratulálunk, sikeres felkészülést kívánunk a következő versenyhez.
2022. május 13-án tartottuk meg az informatika verseny iskolai fordulóját. A versenybe 24 tanuló kapcsolódott be. Az 1. és 2. évfolyam tanulóinak Microsoft Word feladatokkal kellett megbirkózniuk, míg a harmadikosok és negyedikesek kreatív hirdető plakát megszerkesztésében próbálhatták ki magukat. A diákok ügyesen végrehajtották a feladatokat, és rendkívül ötletes marketing anyagok születtek. A legügyesebbek a Duntel jóvoltából értékes ajándékokban részesültek. A fődíj egy elektromos roller volt, ami egy teljes hétre a nyertes rendelkezésére áll. A 2. és 3. helyezettek pedig értékes Duntel ajándékcsomagot tudhatnak magukénak. Ezúton is köszönjük a nagylelkű felajánlásokat!
2022. május 9-én sportnap megszervezésére került sor a dunaszerdahelyi sportcsarnokban a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai részére, amelyen tíz osztály vett részt. A sportág, amelyben a diákok versenyeztek a floorball volt. A sportnap nagyon jó hangulatban zajlott. A versengés győztese az 5.D lett.
A további sorrend
2. hely 1.A
3. hely 4.A
4. hely 4.B
5. hely 1.D
6. hely 3.A
7. hely 2.A
8. hely 4.D
9. hely 2.B
10. hely 1.B
2022. május 5-én a II. D/HA osztály Kis Lívia és Mucska Zsuzsanna tanárnő vezetésével tanulmányi kiránduláson vettek részt. Az UNESCO világörökség részeként is ismert középkori bányaváros, Selmecbánya volt úti céljuk. A történelmi városközpontba kalandos úton érkeztek meg. Egy izgalmas gyalogtúrának köszönhetően a patinás épületeket először a magasból, a Paradicsomhegyi geológiai tanösvény kilátóiból csodálhatták meg. Útjuk során érintették a környékre jellemző „tajchok“ közül a legmagasabban fekvőt, ill. a legszebbnek számító türkiz színben pompázó tavat is. A Szentháromság térre való érkezésük előtt láthatták Petőfi Sándor ill. Andrej Sládkovič egykori líceumát, a Beatles fotográfusának szülőházát, ill. a belvárosban található Mihály-tárót. Ezt követően a kacskaringós utcácskákban sétáltak, a remek, napsütéses időjárásnak köszönhetően a bányaváros mindegyik szegletéből látható volt valamelyik nevezetesség, a Leányvár, az Óvár, a Klopacska, és Európa egyik legszebb kálváriája is, amelyet a nap utolsó részében végig is jártak, és a három nyelvű (magyar, német, szlovák) stációkról újfent gyönyörködhettek a város csodálatos tavaszi panorámájában. Útban hazafelé még Szklenófürdőn is megálltak, ahol a híres barlangfürdő külső gyógyforrását is megtekinthették. A diákok sok élménnyel gazdagodva tértek haza első osztálykirándulásukról.












