Back to top

Cikkek

2018. nov. 15-én a kollégiumba  meghívtuk Mórocz Magdolnát, aki  Kriston Intim Torna tréner és életmód tanácsadó. 15 év szakmai tapasztalatát osztotta meg a kollégium diáklányaival. Tabuk nélkül, bizalommal beszélt  a nőket érintő  egészségi problémákról és azok megelőzéséről. A beszélgetést gyakorlati bemutató követte.
2018. október 12-én már hagyományosan megvalósult iskolánkban a szántóverseny Both Árpád magánvállalkozó parcelláján. Az agrárvállakozás szakon tanuló III. F/ A és IV. F/A diákokon kívül az első illetve második A osztályt is képviselték a diákok. Az első nap a gyakorlásé volt a főszerep. A második napon történt meg a tulajdonképpeni verseny, 18 diák mérte össze tudását. A rossz talajtani körülmények ellenére a diákok nagy lelkesedéssel végezték el a kijelölt területen a széjjel - illetve összeszántást. Végeredményben mindenki nyertesnek bizonyult a megszerzett tapasztalatok miatt. A következő helyezések születtek: 1.helyezett: Fekete Csaba IV. F/A 2. helyezett: Domonkos Bálint II.F/A 3. helyezett: Vermes Regő IV. F/A 4. helyezett: Tükör Bence III.F/A 5. helyezett Daragics Júlia Rebeka II.F/A       indenkinek gratulálunk !
2018. október 10-én a III. CR/B,  II. CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban), II.ST/C és III.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban - sport tagozat)  tanulói tanulmányi gyakorlaton vettek részt a csehországi Lednicén. Meglátogattuk Lednice híres Lichtensteinek által lakott kastélyát, ahol idegenvezetéssel egybekötve betekintést nyerhettünk a Lednicei kastély grófjainak mindennapi életébe. Az idegenvezetés után megcsodálhattuk a kastélyt övező angol és francia parkot. Sok-sok élménnyel és új ismeretekkel tértünk haza.  
Ismét nagyszabású idegenforgalmi és vendéglátóipari szakmai nap részesei lehettek iskolánk diákjai. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a leendő szakemberek egyedi módon tájékozódjanak szakterületük újdonságairól, valamint az elméleti tanórákon elsajátított tananyaghoz további háttér-információkat szerezhessenek. A hallgatóság gazdag programkínálatból választhatott, aktuális témákra reagáló előadásoknak, élménydús úti beszámolóknak lehettek szem- és fültanúi. Elsőként Dóka Tímea a Kukkónia Polgári Társulás „régióöntudat-építő“ törekvéseit vázolta fel, hangsúlyozva, hogy Csallóközt a lehetőségek szigetének tekintik. Ezt követően egy csallóközi család Andalúziában töltött éveiről, élményeiről számolt be Kozmér Katalin, a Vándorláss Polgári Társulás tagja. A távoli ország egyik kis falucskájának hétköznapjaiba nyerhetett betekintést a hallgatóság és megismerhette a környék lenyűgöző természeti szépségeit. A nyitottságra, bátorságra és állandó tanulásra ösztönző élménybeszámoló a Duna Mente Desztinációs Társulás ügyvezető igazgatójának, Bauer Ildikónak Úton egy versenyképes desztináció felé című helyzetelemzésével folytatódott. A diákok átfogó képet kaptak arról a munkafolyamatról, amelynek az a célja, hogy Duna mentén egységes idegenforgalmi-turisztikai hálózat működjön, közösen fejlesszék az idegenforgalmi-turisztikai szolgáltatásokat, új lehetőségeket aknázzanak ki ezen a területen. Nyelvtudás nélkül elképzelhetetlen egy idegenforgalmi, szállodaipari vagy vendéglátóipari karrier – ezt a megállapítást erősítette meg Šafranko Csilla, az érsekújvári Úspech nyelviskola igazgatónője, aki bevezetőjében angolul szólt a közönséghez, majd témaspecifikus nyelvtanfolyamokat kínálva bemutatott néhány európai nyelvtanulási lehetőséget. Ezek után Csölle Andrea vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló negyedik évfolyamos diák a külföldi tapasztalatszerzés előnyeiről szólt néhány szót. Társaival ugyanis szeptemberben három hetes szakmai gyakorlaton vehettek részt Budapesten.   A főváros legnívósabb szállodáiban próbára tehették szakmai tudásukat, és nem utolsó sorban új ismereteket, jártasságokat szerezhettek. Az idegenforgalmi előadások sorát Kulcsár Andrea, igazgatóhelyettes Norvégia egy „szeletét“ bemutató prezentációja zárta. A fényképekben és izgalmas történetekben gazdag élménybeszámoló segítségével a diákok átismételhettek olyan turisztikai szakszavakat, mint pl. a gleccser, fjord, hanza város stb. A szakmai nap végén az iskola harmad- és másodéves hotelakadémistái kóstolással egybekötött nemzetközi ételbemutatóra invitálták a vendégeket. Hét nemzet tipikus ételeit főzték meg erre az alkalomra és szervírozták igényesen, az adott kultúra hangulatát tükrözően, ahhoz kapcsolódó megfelelő terítési eszközöket, anyagokat használva.  A rendezvény főszervezője, Álló Mónika tanárnő, valamint az iskola igazgatósága és a meghívottak megegyeztek abban, hogy az interaktív előadásokkal sikerült felhívni a figyelmet a szakmaiság fontosságára és a folyamatos szemléletformálás szükségességére.  
2018. október 18-án az I., II. és III. A osztályok tanulói közösen vettek részt osztálykiránduláson. Meglátogatták az esztergomi bazilikát, ahol idegenvezetéssel egybekötve megtekintették a bazilika kriptáját, és fentről a kilátóhelyiségből csodálhatták meg az őszi tájat. A bazilika után Visegrád felé vették az irányt, felmentek a fellegvárba, ahonnan csodás látvány tárult eléjük a Dunakanyarra és a környező dombokra. Élményekkel gazdagon tértek haza este, és mindannyian megelégedve számoltak be a kirándulásról.
Október elején iskolánk tanulói könyvtárlátogatáson vettek részt a helyi regionális könyvtárban. A helyszínre érkezve a könyvtáros hölgyek röviden ismertették a könyvtár történetét és a jelenlegi állapotokat. A rövid előadás keretén belül a diákok arról is tudomást szerezhettek, hogyan működik egy könyvtár, milyen szabályok mellett lehet könyveket kölcsönözni. Az elméleti ismereteket követően a diákok szabadon nézegethették a könyveket, csendben elvonulva olvasgathattak. A könyvtárlátogatás elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok megismerkedjenek a könyvtár működésével, illetve felkeltsük az érdeklődésüket a könyvek és az olvasás iránt. A több mint egy órás könyvtárazás után gazdag élményekkel és kellemes érzésekkel tértek haza.
Az első Csehszlovák Köztársasághoz csatolt Csallóköz sorsának alakulását összegzi a Csallóközi Múzeum legújabb tárlata, amelyet ma iskolánk diákjai is meglátogattak. A kiállítás összefoglalja, milyen változásokat hozott a csallóköziek mindennapjaiban az új állam, annak megalakulásától egészen a 20. század húszas éveinek legvégéig. Mindenkit arra buzdítanánk, hogy látogasson el erre a kiállításra mihamarabb, mivel csupán november 3-áig tekinthető meg.
Iskolánk 3.es 4 .évfolyam lovas szakon tanuló diákjai 2018 október 12 .én szakmai gyakorlaton vettek részt Nagybajcson. Oross Zoltán többszörös fogathajtó bajnok és egyben kiváló ortopéd kovács látott minket vendégül birtokán.
2018. október 16-án az I. CR/B osztály rendhagyó történelemórán vett részt a Csallóközi Múzeumban, ahol megtekintették a tárlatvezetéssel egybekötött Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulójára készült kiállítást
2018. október 4-én az I.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sportosztály) tanulmányi gyakorlaton vett részt Komáromban, ahová vonattal utaztak, így megfigyelve a vasúti közlekedés szolgáltatásait. Komáromban megtekintették a Jókai színházat, a Jókai múzeumot, a Szent András templomot, az Európa udvart, a Klapka teret, a Tiszti pavilont és annak udvarát és a Komáromi központi erődöt. A diákok a városnézés keretén belül gyakorolták az idegenvezetés alapjait is. A nap legemlékezetesebb programja az erődben nemrég kialakított vaklabirintus volt, ami által a diákok kis tapasztalatot szereztek a nemlátók életéből.
2018. szeptember 26 - án a Vidékfejlesztési Szakközépiskola I.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és I.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport osztály) az első gyakorlatukon vettek részt Dunaszerdahelyen, azzal a céllal, hogy városnéző körútjuk során megismerjék az idegenforgalmi látványosságokat és a híresebb épületeket, mindeközben gyakorolják az idegenvezető feladatait. Sétájuk az iskolából indult a város történelméről szóló előadás meghallgatása után, amit az egyik diák készített el és adott elő. Az első célállomás a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ volt és a zenélő szökőkút. Ezt követte az evangélikus templom, Vámbéry tér, Szent György templom, ahova lehetőség volt bemenni és körülnézni is. Városnéző sétájuk során több emlékművet is láttak, hallgatván történetüket. A református templomról rövid bemutatást hallhattak a templom padjaiban ülve. A Csallóközi Múzeumban egy részletes és érdekes beszámoló hangzott el Csallóközről és vidékéről. Sportkedvelők révén a Mol Aréna se maradhatott ki a körútból, ahol a szurkolói boltban a DAC történetéről készített kiállítást tekintették meg. Folytatták útjukat a Vermes villába, a Hadifogoly temetőbe, elhaladván a zsidó temető mellett. A kimerítő és tartalmas séta után az iskolában összegezték a dunaszerdahelyi gyalogos városnézést és megbeszélték kinek mi tetszett a legjobban. Nagy lelkesedéssel beszéltek az első idegenvezetői tapasztalatukról. Remélik, hogy még sok ilyen érdekes gyakorlatban lesz részük az elkövetkezendő alkalmak során.
2018. szeptember 19 - én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola II.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és II.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport osztály) osztályok tanulói tanáraik kíséretében szakmai gyakorlaton vettek részt Budapesten.  Elsősorban betekintést nyerhettek a buszos idegenvezetés világába is. Megismerték az idegenvezetői minimumot Magyarországról, továbbá Magyarország vízrajzát illetve földrajzi helyzetét és Budapest vizeit.  A gyakorlat során a budai oldalon megtekintették a Clark Ádám teret, a Budai várat, a Citadellát, a Mátyás-templomot, a Szentháromság teret, és a Halászbástyát.  A Pesti oldal felé menet áthaladtak a Széchenyi lánchídon.  A Pesti oldalon megtekintették az Országházát, a Szent-István bazilikát, a Holokauszt emlékművet, a Hősök terét, a Vajdahunyad várat, az Andrássy utat, a Szépművészeti múzeumot, a Műcsarnokot és haza felé menet áthaladtak az Erzsébet hídon is.  Leginkább az Országház tetszett, mivel az ország első házában érdekes idegenvezetés során megtudtak számukra sok új értékes információt. A diákok ismét rengeteg tapasztalattal és élményekkel gazdagodva indultak haza.

Oldalak