Bár január 22-e nem piros betűs ünnep, iskolánk tanulói minden évben megemlékeznek a Himnusz születésnapjáról.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés célja az volt, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, hogy ne feledjük, a ránk hagyott kultúrát meg kell őriznünk és tovább kell adnunk a következő generációknak, hogy ők is továbbadhassák majd a múltunkat idéző szellemi értékeket.
A magyar kultúra napja alkalmából megrendezett műsort a magyar hangszeres hagyományok modern feldolgozása, a Kodály Zoltán által gyűjtött Galántai táncok dallamai nyitották meg. A segítségért fohászkodó, imaszerű énekek közül Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeménye és Juhász Gyula Kölcseyről írt A Himnusz című verse hangzott el.
Kulturális értékeink közül idén a közelmúlt óriási filmsikereit emelték ki. 2016-ban 35 év után ismét Oscar-díjat kapott egy magyar film, a Saul fia. A főszereplő, Röhrig Géza Honvágy című hűségverse is helyet kapott az ünnepi műsorban.
A 2017-es Oscar-díjas Mindenki középpontjában a Balázs Árpád Bodzavirág című kórusmű áll. A darabban Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők című versét dolgozta fel a szerző. Ezúttal Tóth Gabi és a Tha Shudras zenekar frontembere, Trap kapitánynak az adaptációját hallgatták meg a diákok.
A szlovákiai magyarok számára az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díja a legkedvesebb, amelyet 2017. december 9-én a nagycétényi származású Borbély Alexandra vehetett át. Az “európai Oscar-díj” átadásáról készült kisfilm megtekintésével emlékeztek meg erről a nem mindennapi sikerről.
A múlt év egyik méltán legtöbbet emlegetett irodalmi évfordulója az Arany-bicentenárium volt. Az irodalmi összeállításban említést tettek arról, hogy a költő a zenéhez is értett, nemcsak a magyar irodalom legszebb versei közül írt meg jó néhányat, hanem 19 dala is fennmaradt. A szabadságharc bukása után megírt Letészem a lantot című művét a fiatalok körében oly népszerű énekes, Járai Márk (Halott Pénz) tolmácsolásában hallgatták meg.
Arany János Örökség című költeményének sorai “Ha minket elfú az idők zivatarja: /Nem lesz az istennek soha több magyarja” vezették fel azt a dalt, amely “körbeöleli a világ magyarságát”, Gyulai István Örökségünk című szerzeményét. Az iskola két nagyszerű énekes csalogánya előadása alatt a világ magyarságát bemutató, egyedülálló közösségi klipet is megtekinthette a közönség.A magyar népdalok kincsesbányájából ezúttal a szakrális magyar népköltészet egyik legszebb archaikus éneke, a Fellegajtónyitogató hangzott el.
A zenés irodalmi műsort természetesen a Himnusz zárta, amelyet a vajdasági származású Rúzsa Magdolna felemelő előadásában hallgattak meg.
Back to top
Cikkek
A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő intézményben már hagyományosan az adventi eseménysorozat záróakkordja minden évben a gólyaavatással egybekötött évzáró KI MIT TUD. A jó hangulatot a karácsonyi osztálydíszlet-verseny kiértékelése alapozta meg, amelynek során 12 osztály részesült oklevélben és édes meglepetésben, köztük a lakberendező dekoratőröket kreativitását meghazudtoló igazi szállodai karácsonyt az osztályukba varázsló fődíjas IV. D osztály.
A várva várt gólyaavatási ceremónia nem indulhatott másképp, mint a pizsamába öltözött “kis elsősök “ fogadalomtételével, mindezek mellett indításként még három új tanár biztosította esküjével egész éves jóindulatáról a diáksereget. Ezt követően egymást váltották az avatási műsorszámok és a zenés-táncos produkciók. A gólyákat olyan feladatok várták többek közt, mint pl. akadálypálya abszolválása bekötött szemmel, továbbá bemutathatták idősebb társaiknak, hogyan indul egy reggel, miként mosnak fogat, reggeliznek ill. sminkelnek - a show kedvéért mindezt egy másik társuk kezével navigálva. Legnagyobb sikere kétségtelenül a gyűjtögetős játéknak volt.
A kiválasztottaknak be kellett szerezniük egy adott tárgyat, pl. cipőt, szemüveget, gombos telefont, szemétkosarat, a végső győzelemre vágyóknak pedig elő kellett keríteniük mindenki “büfés Andiját”. Nyilván idén sem maradhatott ki a balettmutatvány, mint szórakoztató elem. A gólyák különböző zenei alapokra fehér tüll szoknyában fitogtathatták nem mindennapi tánctehetségüket. Kitűnő erőnlétükről tettek tanúbizonyságot, azok a tanulók, akik fóliába csavarva hernyómozgással fejük segítségével “átküzdöttek” egy labdát az aula egyik végéből a másikba. Mindezek mellett hagyományosan minden elsős osztály egy-egy tánckoreográfiával mutatkozott be.
Míg a gólyák az avatási feladatokra készültek, a felsőbb évfolyamosok szórakoztatták a közönséget. Volt Mikulássapka-dobálás, rock a karácsonyfa körül, síruhás és sítalpas koreográfia, sőt az Ördög is osztogatott szenet…
Az élő tévéshowba illő műsor sikeres befejezése volt a 2017-es évnek.
Az advent utolsó osztályfőnöki óráját Győrben töltötte az I.ST/C és III.HA/D osztály. Jártak a vásári forgatagban, látták a város karácsonyfáját, kóstoltak karácsonyi finomságokat, este pedig gyönyörködtek a díszkivilágításban. Legnagyobb örömükre láthatták a fényjátékot is a Széchenyi téren.
2017. december 20-án a III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és a III.ST/C (idegenforgalmi szolgáltatások – sportosztály) gyakorlaton vettek részt a Thermal Corvinus fürdőben Nagymegyeren és alkalmuk volt megtekinteni a tájházat is.
A fürdő épületét belülről és kívülről Görföl Vilmos mutatta be és sok hasznos információt is megtudhattunk a fürdő fejlesztésének jövőbeli elképzelésieről, terveiről (pl. hullámmedence és ugrótorony építése). Ezek mellett arra is fény derült, hogy miért nevezték el a termálfürdőt Corvinus-nak. A tartalmas beszámoló után a diákok kipróbálhatták a termálvíz adta jótékony hatást is, megmártóztak a termálvízben
2017.11.30-án az iskolánk diákjai bekapcsolódtak a Best in English nevű internetes angol versenybe, melyen 28 ország és 683 diák vett részt. A diákoknak 60 perc állt a rendelkezésükre,hogy a tesztet megoldják,ami egy szövegértési, egy nyelvtani és 3 hallgatási feladatból állt. Az eredményüket befolyásolta az idő,mely alatt a feladatokat teljesítették. Az iskolánkból a legeredményesebb Katona Nikoletta lll.B osztályos tanuló lett.
2017. november 21-én megrendezésre kerültek iskolánkon a német és angol nyelvű olimpiász iskolai fordulói, melyeken német nyelvből 12 tanuló, angol nyelvből pedig 28 tanuló mérte össze tudását. Német nyelvből Tóth Patrik IV.HAD osztályos tanuló , angol nyelvből pedig Katona Nikollett III.CR/B bizonyult a legeredményesebbnek, igy ők képviselhetik iskolánkat a járási fordulón.
A kábítószerek fogyasztása, már az egész világban óriási méreteket öltött, s nap mint nap szedi fiatal áldozatait. A különböző drogok és a kábítószer-fogyasztás veszélyt jelent az egyén, a család, az egész társadalom számára. Legjobban azonban a jövő nemzedékét, a 14-25 éves korosztályt veszélyezteti. Az 1.FJK/A, 1.CR/B valamint az 1.HA/D osztályok érdekes előadáson vettek részt, ahol Mgr. Katona Roland és Mgr. Balogh Szabina rendőrszázadosok beszélgettek diákjainkkal a drogfüggőségről és a kábítószerek világáról. A diákok többek között megtudhatták a ma használt kábítószerek jellemzőit és azok hatásait az egyén fizikai és lelki egészségére, személyiségük és életük alakulására. A beszélgetés célja volt, hogy a diákok minél jobban megismerjék a kábítószereket, és ez alapján tudjanak majd a helyes oldalra állni és felelősségteljes személyes döntéseket hozni. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Mind a szülők, diákok, mind pedig a tanárok, pedagógusok komoly szerepet játszanak a megelőzésben és gyógyításban. Köszönjük a tartalmas és érdekes beszélgetést és bízunk a további sikeres együttműködésben.
Az Oktatási és Ifjúsági Szakbizottság mellett működő Városi Ifjúsági Parlament diákpolgármestert választott. A város nyolcadik diákpolgármesterét Hajas Viktóriának hívják és a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákja.
A rendezvényen, amelynek a városháza nagy ülésterme adott otthont, előbb Bugár György városi képviselő üdvözölte az összegyűlt fiatalokat és tanáraikat. Ezt követően Hájos Zoltán polgármester beszédében kiemelte a választások fontosságát a demokráciában, ahogyan arról is beszélt, milyen lényeges, hogy a jelöltek programjuk mögé támogatókat szerezzenek maguknak, akik bizalmukat szavazat formájában fejezik ki. A három jelöltnek - Hajas Viktória, Molnár Ildikó, Pálfy Vince - pedig fair választást kívánt. A rendezvényen jelen volt Brunczvik Tünde városi képviselő, valamint a hivatal részéről Molnár Tímea főosztályvezető és Takács Tímea.
Lužák Rita, az elmúlt év diákpolgármestere számolt be a folytatásban a poszton eltöltött esztendőről, mint mondta, legnagyobb sikerének a megvalósított jótékonysági gyűjtést tartja, amelynek köszönhetően 400 kisgyermekhez tudtak ajándékot juttatni, s bízik abban, hogy a tervei között szereplő közös diákbált majd utódjának sikerül megvalósítania, s ő minden támogatást megad majd neki.
A jelenlévők ezután meghallgathatták a három jelölt bemutatkozását. Hajas Viktória, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákja éppen a közös városi diákbál ötletét tűzte ki legfontosabb céljául, amelynek helyszínére és megvalósítására is konkrét tervei voltak, de a kultúra és az idősekkel való aktív kapcsolattartás is helyet kapott a programjában. A Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákja, Molnár Ildikómeggyőző bemutatkozásában kiemelte a fogyatékkal élőkkel való kapcsolatfelvételt az iskolák szintjén, de nyelvi napokat is szervezne a szlovák nyelv jobb megismerésére, valamint a magyar identitás erősítését is hangsúlyozta, s közös diákújságban is gondolkodott. Pálfy Vince, a Magángimnázium tanulója már másodszor indul a diákpolgármesteri csatába, ő a hátrányos helyzetű és beteg kortársaik megsegítését emelte ki, akár sport- vagy kulturális jótékonysági események szervezésén keresztül. Hangsúlyozta, fontos, hogy ezeket a diákok akár önállóan valósítsák meg és a fiatalok aktívabban kapcsolódjanak be a városi rendezvények megvalósításába is.
A bemutatkozások után a küldöttek választottak és 8 szavazattal Hajas Viktória lett a győztes, míg a két másik jelöltre 5 és 3 szavazat érkezett. Az új diákpolgármester beiktatására előreláthatóan a jövő hét folyamán kerül majd sor.
Ezúttal a II. A, II.D és III. D osztály tanulói vehettek részt a Rivalda Színház Bánk bán előadásán. Köszönjük a fantasztikus Beavatást!












