Iskolánkban idén is megrendeztük az immár hagyománnyá vált koszorúkészítő versenyt, amelyre 2025. november 28-án került sor az iskola színháztermében. A tanulók már napokkal korábban izgatottan készülődtek a megmérettetésre. A verseny reggelén mindenki a szükséges eszközökkel felszerelkezve érkezett, elfoglalta a helyét, majd kétszemélyes csoportokban kezdetét vette az alkotómunka.
A dekorációk elkészítése után a diákok rendet raktak maguk után, és izgatottan várták az eredményhirdetést. Öt tanuló külön feladatként az iskola óriási adventi koszorúját is elkészítette. A zsűri tagjai között köszönthettük nyugalmazott kolléganőinket, Gáspár Julianna és Nyári Gabriella tanárnőket, valamint Rácz Molnár Szilvia virágkötőt a Liliom virágüzlet tulajdonosát Nagyabonyból.
A pontozó bizottság munkája nem volt egyszerű, mire megszülettek a végső eredmények.
Nyolc kategóriában három-három díjat osztottunk ki, valamint egy különdíjat is, így összesen 50 tanuló részesült elismerésben. Az okleveleket Szabó László igazgató úr adta át, kifejezve megbecsülését a résztvevők felé.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a dunaszerdahelyi Családi Könyvklubnak és az iskolánk mellett működő Szülői Szövetségnek az anyagi támogatást, valamint minden tanulónak és kollégának a szervezésben nyújtott segítséget.
Kellemesen elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva várhattuk az advent első vasárnapját. Mindenkinek meghitt, örömteli karácsonyvárást kívánunk!
Back to top
Cikkek
2025. november 26-án került sor az angol nyelvi olimpia iskolai fordulójára, amelyen 49 diák vett részt. A verseny írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbeli feladatok során a tanulók hallás utáni és olvasás utáni szövegértését mértük fel, továbbá bizonyítaniuk kellett nyelvtani ismereteiket és a szókincsük gazdagságát. A szóbeli megmérettetésben képleírás és párbeszédalkotás segítségével adtak számot kommunikációs készségeikről.
A verseny legeredményesebb résztvevője Bíró Bulcsú, III. A/J osztályos tanuló lett, aki iskolánkat a járási fordulón képviseli a II. D kategóriában. A második helyen Egri Tímea, III. B/S osztályos tanuló, míg a harmadik helyen Elek Laura Liliána, I. B/S osztályos tanuló végzett.
Iskolánk tanulói a hagyományokhoz híven ebben az évben is (2025. november 29-én) részt vettek a Gábriel Polgári Társulás által -Pislákoló mécses címmel rendezett vers- és prózamondó versenyen, amelynek a Selye János Egyetem adott otthont. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét!
Kúkola Viktória -II. HA-aranysávos minősítés -2. hely
Győri Jázmin - IV .B- aranysávos minősítés
Katona Máté - II. SM- ezüstsávos minősítés
Fejes Kata Boglárka - I. B- bronzsávos minősítés
Az elért eredményhez szívből gratulálunk.
Iskolánk idén immár harmadik alkalommal szervezte meg a szlovák nyelvű helyesírási versenyt, melynek célja, hogy tanulóink játékos, ugyanakkor kihívásokkal teli módon fejlesszék nyelvi készségeiket. A verseny évről évre egyre népszerűbb, és fontos szerepet játszik abban, hogy diákjaink magabiztosabban és tudatosabban használják a szlovák nyelvet. A megmérettetés során a résztvevők különféle feladatokkal találkoztak: helyesírási tesztekkel, szövegértéssel, valamint olyan gyakorlati feladatokkal, amelyek a nyelv pontos és szabályos használatát segítették elő. A diákok nagy lelkesedéssel és fegyelmezetten dolgoztak, mi, tanárok pedig büszkén figyeltük fejlődésüket és kitartásukat. A verseny végén minden résztvevő elismerésben részesült, a legjobbak jutalmat is kaptak. A rendezvény nemcsak a tudásról szólt, hanem a közösség építéséről is. Tanárként nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolánk olyan környezetet teremt, ahol a nyelvtanulás öröm és élmény lehet. Már most izgatottan várjuk a jövő évi versenyt!
Helyezéseink:
hely: Csölle Tamara, Riška Anna Vivien – II.B
hely: Salanič Linda, Majoros Dániel – III.SM
hely: Vass Noel, Ignaták Dorián – I.A
Gratulálunk!
„Aki nem emlékszik a múltra, arra van ítélve, hogy újra átélje azt.“
(George Santayana)
2025. november 12-én iskolánk idegenforgalmi szolgáltatások szakon tanuló
II. B osztálya – a sötét turizmus jelentőségét gyakorlati oldalról is megismerve – valamint a történelem iránt érdeklődő diákok szakmai gyakorlattal egybekötött tanulmányi kiránduláson vettek részt, melynek keretében ellátogattak a legnagyobb koncentrációs és megsemmisítő táborba, Auschwitz–Birkenauba. A tábort a második világháború idején a nácik hozták létre, fő célja pedig a népirtás és a kényszermunka volt. A komplexum három fő táborból és hozzávetőleg 40–50 kisebb, kiegészítő táborból állt, ahol becslések szerint mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg – köztük zsidókat, romákat, politikai foglyokat és más üldözött csoportokat.
Auschwitz a holokauszt egyik legfontosabb szimbólumává vált, az emberiség elleni bűntettek egyik legmegrázóbb emlékhelye. A tábort 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg szabadította fel. A parancsnok, Rudolf Höss, 1947-ben akasztás általi halálbüntetést kapott, melyet az Auschwitz I. krematóriuma előtt hajtottak végre.
Napjainkban az auschwitzi táborok múzeumként működnek, amelyeket évente több millió látogató keres fel a világ minden részéről.
A színvonalas, magyar nyelvű idegenvezetésnek köszönhetően értékes és fontos ismeretekkel gazdagodtunk.
Megrendülten folytattuk utunkat Bielsko–Biała városába, ahol két kellemes órát tölthettünk el. A látogatás nem csupán történelmi ismeretekkel gyarapított bennünket, hanem mély emberi tanulságokat is adott: felelősséget a béke megőrzéséért, tiszteletet az áldozatok emléke iránt, és elköteleződést amellett, hogy a történelem legborzalmasabb tettei soha többé ne ismétlődhessenek meg.
Iskolánk első évfolyamos diákjai egy érdekes és tartalmas előadáson vettek részt, ahol
a dunaszerdahelyi járási rendőrparancsnok pplk.PhDr. Katona Roland és kpt. Mgr. Végh Iveta
rendőrségi prevenciós szakember a proszociális nevelés és oktatás koordinátora
beszélgettek diákjainkkal a drogfüggőségről, a kábítószerek világáról és az
iskolai bántalmazásról. Az előadás a fiatalkorúak bűnözésének témájával foglalkozott,
alapvető információkat nyújtva a jogellenes viselkedés következményeiről, a fiatalkorúak
felelősségéről, valamint arról, hogyan kerülhetők el a kockázatos élethelyzetek. A megelőzési
célú előadás és beszélgetés nemcsak tájékoztatta a diákokat, hanem felelős és biztonságos
viselkedésre is ösztönözte őket.
Az előadás másik fő témája volt, hogy a kábítószerek fogyasztása már az egész világban óriási
méreteket öltött, s nap mint nap szedi fiatal áldozatait. Az előadás célja az volt, hogy a
fiatalok – akik gyakran találkozhatnak kockázatos szituációkkal – tisztában legyenek azzal,
milyen súlyos következményekkel járhat akár egy alkalmi drogfogyasztás is. Az előadó
hangsúlyozta: a kábítószer birtoklása, fogyasztása vagy terjesztése már csekély mennyiség
esetén is bűncselekménynek minősül, amely rendőrségi intézkedéseket, büntetőeljárást, sőt,
akár szabadságvesztést is vonhat maga után. Nagyon sokan azért nyúlnak a drogokhoz, mert
így akarnak népszerűbbek lenni. Nagyon sok fiatal azonban nemcsak a pénzével, hanem az
életével is fizethet érte.
A diákok többek között megismerhették a jelenleg használt kábítószerek jellemzőit, azok
testi és lelki hatásait. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből
segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Az előadás végén a tanulók
feltehették a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseiket, így egy őszinte beszélgetés
alakult ki. A beszélgetés célja nem az elrettentés, hanem az edukáció – hogy a fiatalok
felelősségteljes döntéseket hozhassanak a jövőben.
Köszönjük az érdekes előadást, s bízunk a további sikeres együttműködésben!
Győri Emese, a III.HA osztály tanulója ismét aranysávos minősítést szerzett a Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján.
„A ház, ahol a múlt és jövő találkozik” című munkájában többgenerációs otthonuk történetét dolgozta fel, bemutatva az ott élők sorsát és a család megőrzött emléktárgyait is. Előadását magabiztosan, élményszerűen adta elő, a történelmi korszakokat érdekesen és hitelesen idézve fel.
A zsűri kiemelte alapos felkészültségét és igényes kutatómunkáját, és további kutatásokra is ösztönözte őt. A közönség tagjai a szünetben is nagy érdeklődéssel kérdeztek a bemutatott relikviákról.
Büszkék vagyunk Emese lelkes, kitartó munkájára, és köszönjük szüleinek is az értékes közreműködést, akik adatközlőként segítették a kutatás és a prezentáció megvalósítását.
2025. november 11-én iskolánk II.B és II.SM osztálya ellátogatott a Csaplár Benedek Városi Művelődési központba, ahol a Generáció Táncműhely legújabb, látványos táncszínházi előadását tekinthette meg.
A produkció Madách Imre: Az ember tragédiája című művének tizenegyedik színéből merített ihletet, és egy modern kori utazásra hívta a nézőket. Az előadás során a diákok olyan fontos kérdésekkel találkozhattak, mint az emberi lét dilemmái, a hatalom és az irányítás viszonya, valamint az élet értelmének keresése. A darab elgondolkodtató módon hívta fel a figyelmet arra, hogy érdemes újraértékelnünk saját szerepünket és helyünket a világban.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola idegenforgalmi szakos tanulói októberben rendhagyó tanórán vettek részt: az egyik tanítási napjukat a komáromi erődben töltötték.
A program célja nemcsak a közösségépítés, hanem a diákok történelmi és kulturális ismereteinek bővítése is volt. A ragyogó őszi napsütés és a jó hangulat már az utazás alatt megalapozta a nap sikerét. A csoportot a helyszínen helyi idegenvezető fogadta, aki érdekes és részletes ismertetőt tartott a több száz éves erődrendszer történetéről. A tanulók megismerhették, hogyan védték az erődöt a különböző korszakokban, és miként alakították azt át a katonai és stratégiai igényeknek megfelelően. A látogatás során a diákok bejárták az erőd különböző részeit – a sáncokat, bástyákat és az alagutakat is. Az idegenvezető élvezetes előadásmódja, a legendákról és történelmi eseményekről szóló történetek különösen lekötötték a hallgatóságot. Természetesen a látványos helyszínek remek fotótémát is kínáltak. A kellemes, napos idő tökéletes hátteret adott az élményalapú tanuláshoz. A tanulók első kézből tapasztalhatták meg, milyen fontos szerepe van a személyes élménynek az idegenvezetésben és a turisztikai szolgáltatásokban. A nap végére mindenki élményekkel és új ismeretekkel gazdagodott.
A tanulók egyetértettek abban, hogy az a nap nemcsak tanulságos, hanem inspiráló is volt – hiszen megtapasztalhatták, miként válhat a történelem a turizmus egyik legvonzóbb elemévé.
A Diáktanács által szervezett Halloween-nap egyik legkedvesebb programja a „Csokit vagy csalok” kezdeményezés volt, amikor jelmezbe öltözött diákjaink bejárták az iskolát, hogy édességet gyűjtsenek a Speciális Óvoda, Speciális Alapiskola és Készségfejlesztő Iskola tanulói számára.
Technikai okok miatt csak ma adhattuk át az ajándékokat, de annál nagyobb volt az öröm: felejthetetlen élmény volt látni a gyerekek arcán a boldogságot és meghatottságot.
Szívből köszönjük minden diáknak, aki részvételével, figyelmességével és jó szándékával hozzájárult ehhez a megható és nemes akcióhoz – együtt ismét bebizonyítottuk, hogy a közösségünk ereje a jószívűségben rejlik.
"És kevesen maradtok meg, holott mint az ég csillagai, oly sokan voltatok..."
(Mózes ,Deuteronomium 28)
2025. november 6-án iskolánk tanulói - III.SM, III.HA, V.HA - tanulmányi kiránduláson vettek részt a szeredi Holokauszt Múzeumban.
A kimerítő és igényes bevezető előadás után megtekintették a múzeum állandó tárlatát. Az öt barakkból álló önellátó tábor autentikus kiállítási anyaggal rendelkezik.
Lelkünkben megrendültséggel, mégis számos ismerettel gazdagodva tértünk haza. "És kevesen maradtok meg, holott mint az ég csillagai, oly sokan voltatok..."
(Mózes ,Deuteronomium 28)
2025. november 5-én iskolánk, a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola nyílt napot tartott. Az eseményen az iskola vezetősége bemutatta a felvételi eljárás legfontosabb tudnivalóit, míg szaktanárok ismertették a képzések követelményeit és sajátosságait a leendő tanulók és szüleik számára.
A 2026/2027-es tanévre az alábbi szakokat kínáljuk:
• agrárvállalkozás – farmergazdálkodás
• lótenyésztés és lovaglás
• idegenforgalmi szolgáltatások
• vendéglátóipar és szállodaipar
• sportmenedzser
A program során tehetséges diákjaink szakmai bemutatókkal készültek, melyek után a látogatók kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek meg tanulóink tapasztalataival és az iskola mindennapjaival. A vendégek emellett nyitott tanórákon is részt vehettek, így közvetlenül bepillantást nyerhettek oktatási tevékenységünkbe.
Akik nem tudtak részt venni a novemberi alkalmon, azokat szeretettel várjuk a következő nyílt napokon:
2025. december 3-án és 2026. február 11-én.












