Back to top

Cikkek

Iskolánk II.A és III.A farmergazdálkodás, lovaglás és lótenyésztés, valamint élelmiszeripari szakon tanuló diákjai 2025. június 24-25-én osztálykiránduláson vettek részt Szegeden. A Tisza egyik kanyarulatában fekvő Szeged a kultúra és a rengeteg látnivaló városa. Otthona a Szegedi Tudományegyetemnek, Magyarország egyik legrangosabb oktatási intézményének. Mivel Magyarországon itt a legnagyobb a napsütéses órák száma, széles körben hívják a "Napfény Városának" is, mi a Szobrok Városának neveztük el. A város bemutatása már az autóbuszban elkezdődött Mihály Illés, tapasztalt idegenvezetőnek köszönhetően. Megnéztük a Dómot a Dömötör-toronnyal és a Dóm tér kerengőjét. A templom a szegedi városkép meghatározó eleme a Rerrich Béla által tervezett térrel, az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával. Itt található még a Széchenyi tér, Füvészkert, Kárász utca, és számtalan szecessziós stílusban épült épület is mint például a Reök-palota. Másnap a reggeli után bepakoltunk az autóbuszba és elutaztunk Ópusztaszerre. A Dél- Alföld legnépszerűbb és legismertebb kirándulóhelye a magyar honfoglalás emlékére létesített Nemzeti Történeti Emlékpark. A park legfontosabb látnivalója a felejthetetlen élményt nyújtó, monumentális Feszty-körkép. Anonymus Gesta Hungarorum című műve szerint a honfoglalás után itt találkoztak a magyar törzsek vezetői, hogy az új haza törvényeit megalkossák, kijelöljék a törzsek szállásterületét. Itt ejtették „szerét” az országnak, innen jön a hely elnevezése is. A vereckei átkelést megörökítő 120 méter hosszú körképet Feszty Árpád több festőtársával együtt készítette 1893-94-ben. Érdekesség, hogy Feszty eredetileg egy bibliai témájú körképet szeretett volna festeni, de apósa Jókai Mór rábeszélésére a közelgő millenniumi ünnepségek hatására döntött a honfoglalás mellett. Az Emlékpark megtekintése után autóbuszba ültünk és elindulunk Dunaszerdahely irányába.
2025. június 25-én az I.B osztály idegenforgalmi szolgáltatások szakos, valamint a II.SM osztály sportmenedzser szakos tanulói egy különleges előadáson vehettek részt. Az előadást iskolánk tanárnője, Csánó Tilda tartotta, aki szenvedélyes utazóként már számos országot bejárt. Ez alkalommal Dániát, azon belül is Koppenhágát mutatta be a diákoknak. Az előadás az ország politikai és társadalmi rendszerének rövid bemutatásával kezdődött. Ezt követően részletesen ismertette Koppenhága legismertebb nevezetességeit, többek között a Kis hableány szobrot, az Amalienborg palotát és a Tivoli vidámparkot. A tanulók sokat megtudhattak a város szálláshelyeiről, különböző árkategóriákban, valamint a gasztronómiai kínálatról is. A tanárnő külön figyelmet szentelt a helyi éttermek különlegességeinek és dán étkezési szokásoknak. Előadása során számos érdekes és kevésbé ismert tényt is megosztott a városról, amely színesebbé és élvezetesebbé tette a bemutatót. A sportmenedzser szakos diákok számára különösen érdekes rész volt a koppenhágai sportélet bemutatása. Kitért a város sportolási lehetőségeire, szabadtéri edzőhelyekre, valamint a híres futballstadionokra és klubokra is. A tanulók kérdéseket is feltehettek, így még interaktívabbá vált az előadás. A program inspiráló és tanulságos volt minden résztvevő számára, és hozzájárult a turisztikai és sportmenedzsment ismeretek bővítéséhez.
2025. május 28-án iskolánk I.B és III.B osztályainak tanulói szakgyakorlati napon vettek részt. A programon idegenforgalmi szolgáltatások és idegenforgalmi menedzser szakos diákok vettek részt. A szakmai kirándulás célpontja a Csehországban található Lednice kastély volt, amely Közép-Európa egyik legszebb neogótikus építészeti alkotása. A tanulók megtekintették a lenyűgöző kastély belső tereit és történelmi kiállítását. Ezt követően egy nagy sétát tettek a kastélyt övező, gondozott angolparkban, majd sétahajózásra is sor került a kastély melletti csatornán. A nap során a diákok különböző feladatokat kaptak, amelyeket kisebb csoportokban kellett megoldaniuk. A feladatok között szerepelt a látott nevezetességek idegenvezetői stílusú bemutatása, tájékozódás a helyi turisztikai infrastruktúráról, valamint a környék idegenforgalmi lehetőségeinek rövid elemzése. A tanulók előzetes felkészülés után prezentációkat tartottak a kastélyhoz kapcsolódó történelmi eseményekről és a környékbeli látványosságokról is. A nap végén minden csoport bemutatta munkáját, így a résztvevők nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem idegenvezetői készségeiket is fejleszthették. A program célja az volt, hogy a tanulók gyakorlati tapasztalatot szerezzenek az idegenvezetésben és jobban megértsék, hogyan zajlik a turisztikai munka valós környezetben. A szakmai nap élményekben gazdagon, jó hangulatban telt, és jelentősen hozzájárult a diákok szakmai fejlődéséhez.  
 Iskolánk tanulói 2025. június 11-én osztálykiránduláson vettek részt az ausztriai Familyparkban. A kiránduláson az I.B, II.B, I.SM, II.HA, III.D és IV.D osztályok tanulói vettek részt. Az utazás két autóbusszal történt, kora reggeli indulással. Az időjárás gyönyörű, napos volt, bár a déli órákban kissé meleggé vált. A parkban rengeteg izgalmas attrakció és játék várta a diákokat. A tanulók különösen élvezték a hullámvasutat, a körhintákat és a vízi játékokat. Mindenki jókedvűen, aktívan töltötte a napot, sok nevetés és közös élmény született. A kirándulás végére mindenki kellemesen elfáradt, és élményekkel gazdagon tértünk haza.  
Időpont: 2025. június 18. Helyszín: Corinthia Hotel Budapest Résztvevők: a hotelakadémia első osztályos tanulói Cél: A szálloda működésének, szolgáltatásainak és belső folyamatai megismerése, valamint betekintés a luxusszállodai vendéglátás világába. A 2025. június 18-án megrendezett exkurzió során lehetőségünk nyílt meglátogatni Budapest egyik leghíresebb és legpatinásabb szállodáját, a Corinthia Hotel Budapestet. A látogatást tanulmányi célból szerveztük meg, hogy a tanulók közelebbről is megismerhessék egy luxusszálloda működését, szolgáltatásait és belső folyamatait. A program egy szívélyes fogadtatással kezdődött a szálloda elegáns előcsarnokában. Ezt követően körbe vezettek minket az épület különböző részein. Megnézhettük a szobákat, a rendezvénytermeket, az éttermeket, a wellness- és spa-részleget is. A túra során számos érdekességet megtudtunk a hotel történelméről, ami egészen az 1896-os megnyitásáig nyúlik vissza. A séta után egy rövid szakmai előadás következett, ahol a hotel egyik vezető munkatársa mesélt a szálloda működéséről, a vendégek igényeinek kiszolgálásáról, valamint a szállodaipar kihívásairól. Szó volt a nemzetközi vendégkör eltérő elvárásairól, a szolgáltatások színvonaláról és a dolgozók felkészültségéről is. A szálloda vezetője elmesélte, hogy mekkora figyelmet fordítanak a részletekre, illetve azokra a kihívásokra, amelyek egy 5 csillagos szálloda mindennapi működését jellemzik. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg milyen professzionális módon zajlik a vendégek fogadása és kiszolgálása. Különösen érdekes volt, hogy a front office közelében egy díszes táblán feltüntették azoknak a hírességeknek a nevét, akik korábban a szálloda vendégei voltak. Köztük világszerte ismert művészek, színészek, sportolók, futballcsapatok, de politikusok és közéleti személyiségek neveit is láthattuk, ami jól mutatja a szálloda nemzetközi elismertségét és rangját. A tanulók rendkívül pozitív élményekkel távoztak. A személyzet profizmusa, a szálloda eleganciája és a részletekre való odafigyelés egyaránt lenyűgözte a csoportot. Rengeteg új információval és benyomással gazdagodtak, amely még jobban megerősítette bennük azt az érzést, hogy szívesen dolgoznának a jövőben a vendéglátás vagy a szállodaipar területén.
A hagyományokhoz híven idén is átadásra kerül a Pro Schola-díj. Az ezredforduló táján megalakult iskolánk mellett a PRO SCHOLA ET VITA polgári társulás, amely az oktatói és nevelői munka színvonalának emeléséhez igyekszik hozzájárulni. A polgári társulás 2004-től félévente 50 €-val, vagy évente 100 €-val támogatja az intézmény 10 legeredményesebb és legaktívabb tanulóját. A ballagási ünnepség alkalmából minden évben kiválasztja a végzős tanulók közül azt, akit kiváló tanulmányi eredményeiért, kifogástalan viselkedéséért és iskolánk versenyeken és rendezvényeken való reprezentálásáért a leginkább érdemesnek tart arra, hogy neki ítélje a Társulás emlékplakettjét és jutalomkönyvét. Ebben az évben a következő tanuló kapja ezt: A Vidékfejlesztési Szakközépiskola tanulója a IV. B osztályból: Perleczky Balázs - a négy év alatt végzett aktív munkájáért és tanulmányi eredményeiért A Középfokú Sportiskola tanulója a IV. SM osztályból: Radoš Félix - a négy év alatt nyújtott sport- és tanulmányi eredményeiért  
IV.A Bašternák Attila - kitűnő tanulmányi eredményeiért, példás magaviseletéért, versenyeken való eredményes részvételéért Gróff Kristóf - kitűnő tanulmányi eredményeiért, példás magaviseletéért, versenyeken való eredményes részvételéért Mizera Tamás - kitűnő tanulmányi eredményeiért, példás magaviseletéért, versenyeken való eredményes részvételéért Buzgó László Ábel - kitűnő tanulmányi eredményeiért, példás magaviseletéért versenyeken való eredményes részvételéért Nagy Tamara: példás magaviseletéért, osztályban betöltött 4 éves aktív tevékenységéért, szervezőkészségéért   IV.B Vígh Veronika - kitűnő tanulmányi eredményeiért Rehák Dorina - Kitűnő tanulmányi eredményeiért Kovács Ágnes -  kitűnő tanulmányi eredményeiért Kvarda Zsóka -  kitűnő tanulmányi eredményeiért Balya Dóra - kitűnő tanulmányi eredményeiért Németh Levente – kultúrműsorokban való szereplésért   V.D Baranyai Boglárka - kitűnő tanulmányi előmeneteléért, kitartó szorgalmáért és példás magaviseletéért Ondrejkovič Nikolett – kitartó szorgalmáért, a szakmai gyakorlaton való példás helytállásáért és az osztályközösségért végzett munkájáért Puha Zsófia – kiváló tanulmányi előmeneteléért,  példás magaviseletéért, a szakmai versenyeken elért kitűnő eredményeiért Szalacsi Rebeka - kiváló tanulmányi előmeneteléért, szakmai gyakorlaton való példás helytállásáért és a Kukkónia gasztronómiai versenyen elért I. helyezéséért Škarba Viktória – kitartó szorgalmáért, példás magaviseletéért, szakmai gyakorlaton való lelkiismeretes helytállásáért   IV.SM Szűcs Lajos Simon – a sportban elért eredményeiért  Vonyik Márk - a sportban elért eredményeiért Végh Máté József - a sportban és az angol olimpián elért eredményeiért Kulacs Nándor – a jó tanulmányi előmeneteléért Szalay Réka – a sportban elért eredményeiért és a jó tanulmányi előmeneteléért  Zsidó Szilárd - a sportban elért eredményeiért és a jó tanulmányi előmeneteléért        
A „Ballag már a vén diák” jól ismert dallamára idén 68 diák búcsúzott szeretett iskolájától, ahol összesen négy, illetve öt évet töltöttek. Az ünnepi alkalomhoz méltón feldíszített tantermekben, az utolsó osztályfőnöki órát követően megszólalt a csengő – ezúttal utoljára –, és a ballagók elsőként tanáraiktól búcsúztak. „Szeretnénk elmondani azt, hogy az itt töltött év alatt bár kétségbe vontunk néhány szabályt – ma már értjük, hogy értünk volt, nekünk akartak jót. Szeretnénk megfogalmazni, hogy bár néha fohászkodtunk azért, hogy valamilyen módon elmaradjon egy-két tanítási óra, vagy kapjunk egy rendkívüli igazgatói szabadnapot – mi valóban szerettünk ide járni. Örültünk, hogy egy jónevű intézmény diákjai lehettünk. Annak ellenére, hogy megpróbáltunk mindenféle fondorlatos úton-módon néha a tudás elől menekülni, mi nagyra értékeljük az itt tanító tanárok tudását, odaadását, lelkesedését. minden alkalommal, amikor már múlt időben beszélünk szeretett középiskolánkról. Rengeteg hasznos tudást kaptunk Önöktől, megannyi önzetlen segítséget, megszámlálhatatlan biztató mosolyt. Hálával tartozunk Önöknek. Az iskola igazgatóságának pedig köszönjük, hogy egy jól működő, gondosan szervezett, igényes szellemiségű intézményben tanulhattunk, ahol a szakmai tudás átadása és a barátságos légkör egyaránt fontos volt.” – mondta a végzősök nevében Szalacsi Rebeka. Ezt követően a ballagók végigjárták az iskola jól ismert folyosóit, elbúcsúztak diáktársaiktól, tanáraiktól, osztálytermeiktől. Az ezt követő ünnepély az iskola aulájában méltó lezárása volt középiskolai tanulmányaiknak. A hagyományokhoz híven az érettségizők egy szimbolikus stafétát adtak át az alsóbb évfolyamosoknak, jelezve: az iskola szellemisége, értékrendje tovább él a következő generációkban is. Az ünnepség zárásaként az iskola igazgatója inspiráló szavakkal búcsúzott a végzősöktől, akikre már a jövő héten életük első nagy megmérettetése, az érettségi vár: „Kedves Ballagó Diákok! Előttetek a jövő. Egy jövő, amelyet ti fogtok alakítani – gondolataitokkal, döntéseitekkel, értékeitekkel. Azt kívánom, hogy legyen bátorságotok szeretni, dolgozni, hinni – legyen erőtök kitartani a nehézségekben, és alázatotok örülni a sikereknek. Vigyétek magatokkal az otthonotok, a közösségetek, az iskolátok értékeit – és ne feledjétek: a nyelv, a kultúra, a közös emlékezet megtartása nem más, mint szolgálat. A mi közös szolgálatunk. Legyetek a felvidéki magyar közösség hűséges tagjai, és legyetek méltó részei az európai népek családjának.”  
Április 30-án iskolánkban az agrárvállalkozás /farmergazdálkodás és lótenyésztés - lovaglás / valamint a minőségellenőri szakon tanuló diákok szakmai nap keretén belül tartalmas előadásokon vehettek részt. Az élelmiszeripari-minőségellenőr szakon tanuló diákok öt előadáson gyarapíthatták ismereteiket: Első előadó a Búšlak oil kft. termékeit ismertette, beszélt az olajkinyerés módjáról és a bio alapanyagokról. Második előadó a Zelený Klátov bio A2 tejét mutatta be, ami egy egészségesebb formája a tehéntejnek. Lajtos Krisztián a 121 SPIRIT pálinkafőzde tulajdonosa a párlatfőzés rejtelmeibe vezette be a diákokat. A negyedik előadást Mgr. Farkas Tímea tartotta, aki vegán süteményeket készít. Elmondta többek között azt, hogy mivel lehet helyettesíteni egyes állati eredetű alapanyagokat. Az előadás végén vegán süteménykóstolót tartott. Az utolsó prezentációt a gútai lisztmalom igazgatója, Varga Levente tartotta. Ismertette a családi cég történetét, a lisztgyártás folyamatát és a jelenlegi lisztpiaci helyzetet. A lótenyésztés-lovaglás szakon tanuló diákoknak Agárdi László a Danube Polo Club megalapítója ès vezetője, MVDr Pleva László állatorvos és volt diákunk Csóka Bernadett őrdíszműves és nyeregkészítő tartottak színvonalas előadásokat. A farmergazdálkodáson taluló diákok elődásainak mottója: „A mezőgazdaság szeretete az egyik legértékesebb munka a földön.“ Ennek a gondolatnak folytatásaként előadóink: Lajtos Krisztián a BASF vegyipari cég termékeivel és legújabb mezőgazdasági innovációival ismertette a diákokat, míg Both Árpád volt diákunk a sárgarépa termesztés és értékesítés rejtelmeibe adott betenkintést. A Školské hospodárstvo - Búšlak kft. képviseletében if. Bíró Pál mérnök mutatta be a cég működését és jellemezte az aktuális feladatokat, míg Csidey Ferenc a Bayer cég képviseletében a kukoricanemesítés feltételeit és jelenlegi kihívásait ismertette. Köszönet minden előadónak, hiszen a diákok elméleti ismereteit sok hasznos gyakorlati ismerettel gazdagították.
Március 23-a  és április 5-e között iskolánk vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló 7, illetve az idegenforgalmi szakirányzat 6 diákja Erasmus+ pályázat keretén belül kéthetes szakgyakorlaton vett részt Milánóban. Az iskolában elsajátított ismereteiket, rátermettségüket tipikusan olasz éttermekben (Gestione Mense Florence, Gatto e La Volpe), és a B&B szállodalánc hotelrecepcióin  bővíthették, kamatoztathatták. A diákoknak a hotelek recepcióin nem csak Milánó belvárosában, hanem a Forma 1-ről elhíresült Monzában is lehetőségük volt gyakorolni a vendégek fogadását.  A tanulók a két hét alatt nemcsak tudásukat gyarapították, de jutott idő az egyéni és csoportos szabadidős programokra is. A vendéglátásban szerzett új tapasztalatok mellett megismerték Milánó látványosságait is, mint a Dómot, a híres Scalát – színházat, Sforzesco kastélyt, Navigli kanálist és még sok sok más érdekességet. Az ott eltöltött idő alatt egy napsütötte napon a Comó-i tó szépségeit is volt alkalmuk megcsodálni, sétálni a tó partján és felfedezni Varenna városka csodáit. Reméljük, hogy ez a pár hét hasznos volt számukra, és új élményekkel gazdagodtak.
2025.április 29-én iskolánk tanulói egész napos tanulmányi kiránduláson vettek részt, amely során több jelentős kulturális helyszínt is felkerestek. A program első állomása Tatabányán volt, ahol megtekintették a turulmadár legnagyobb szoborváltozatát. A monumentális emlékmű Magyarország egyik legismertebb nemzeti jelképe, amely a Gerecse-hegység peremén található, impozáns természeti környezetben. A résztvevők megismerkedhettek a szobor történetével, elhelyezkedésével és szimbolikus jelentésével is. A délelőtti program után a csoport Budapestre utazott, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeumban több izgalmas, interaktív kiállítást tekintettek meg és láthatták a Landerer nyomda egykori, 1848-as nyomdagépét is. A diákok először a „Szép világ – divat és kultúra a reformkori Budapesten” című tárlatot járták végig, amely korabeli öltözködési és társadalmi szokásokat mutatott be. Ezt követte a „A halandóság törékeny arcai” című kiállítás, amely kortárs portrékon keresztül mutatta be az írók személyesebb oldalát. A „A tárgyak társasága” kiállítás az írók által gyűjtött tárgyak világát tárta a látogatók elé, míg a „Halálom esetén elégetendő” című összeállítás naplórészleteken keresztül adott képet a szerzők belső világáról. A múzeumlátogatás zárásaként a résztvevők a „Költő lenni vagy nem lenni” című állandó Petőfi-kiállítást tekintették meg. A nap zárásaként az Örkény Színházban tekintették meg Örkény István Tóték című drámáját. Az előadást neves színészek – többek között Csuja Imre és Pogány Judit – szereplésével vitték színre. A nagyszerű előadás, a nem mindennapi színházi élmény méltó lezárása volt a nap kulturális programjainak.
Kedves Diákok! Az iskolai kultúrműsorainkat minden alkalommal szívvel-lélekkel álmodjuk és valósítjuk meg – egymás és a közönség örömére. Különösen fontos számunkra az év utolsó előadása, a költészetnapi rendezvény. Most azonban az ünnepi hangulatba egy cseppnyi meghatottság és szomorúság is vegyült… Végzős diákjaink ugyanis április 11-én léptek utoljára középiskolásként iskolánk színpadára. Búcsú ez a szó legszebb értelmében – hiszen abban a reményben búcsúzunk, hogy visszatérnek még hozzánk, akár nézőként, akár vendégként, sőt: talán újra fellépőként is. Amit együtt éltünk át – a próbák izgalmától a fellépések örömén át a közös sikerekig – örökre velünk marad. És Ti is. Szeretnénk ezúton is megköszönni az odaadásotokat, a kreatív hozzáállásotokat, az együtt töltött örömteli perceket, az együtt megvalósított műsorokat, és a sok-sok eredményt, amellyel iskolánk jó hírét öregbítettétek. Győri Vivien – kultúrműsorok, szavalóversenyek aktív és lelkes résztvevője, a Legere irodalmi verseny kreatív versenyzője Perleczky Balázs – kultúrműsorok lelkes és aktív szereplője, kreatív koreográfusa, számos szavalóverseny – köztük országos megrendezésű megmérettetés eredményes versenyzője Németh Levente - kultúrműsorok lelkes és aktív szereplője, országos szavalóversenyek díjazottja, a Jókai bableves c. kisfilm megálmodója Köszönjük! Kis Lívia, Néma Ivana, Mucska Zsuzsanna – az iskola magyartanárai

Oldalak