Back to top

Cikkek

Március 16-a és 29-e között első ízben utazott Budapestre az Erasmus+ projekt keretén belül az agrárvállalkozás-farmergazdálkodás és lovaglás lótenyésztés szakirányzaton tanuló diákjaink. Öt diák az Airport Ranchon, öt diák pedig a Cinege Tanyán töltötte a kéthetes szakgyakorlatát.  Az iskolában elsajátított ismereteiket, rátermettségüket bővíthették, kamatoztathatták, de jutott idő az egyéni és csoportos szabadidős programokra is. A farmonokon szerzett új tapasztalatok mellett megismerték Budapest látványosságait is. Reméljük, hogy ez a pár hét hasznos volt számukra, és új élményekkel gazdagodtak.
Hétfőn, április 8-án diákpolgármester-választásra gyűlt össze a városi ifjúsági parlament. A városi hivatal nagy üléstermében, a Makovecz Imre-teremben hallgatták meg az öt jelöltet, majd titkos szavazással dőlt el, ki lesz 2024-ben Dunaszerdahely város diákpolgármestere. Öt jelöltből választottak diákpolgármestert | Dunaszerdahelyi
A Tompa Mihály Országos Verseny  elődöntője április 5-én zajlott  Galántán. Az egyes kategóriákban négy járás: a vágsellyei, a galántai a dunaszerdahelyi és a nyitrai járás legjobbjainak ítélt vers- és prózamondói vettek részt. Iskolánkból 6 tanuló: Bíró Leila, Győri Jázmin, Perleczky Balázs, Kürthy Réka, Csápai Balázs Rudolf, Németh Levente vett részt a versenyen. Bíró Bulcsú sajnos betegség miatt maradt távol. Aranysávos besorolást és ezzel részvételt a rimaszombati országos döntőben Németh Levente ért el.          (Felkészítő: Néma Ivana)  A többi tanuló ezüstsávos besorolást harcolt ki. Sok sikert a továbbiakban! Mindenkinek szívből gratulálunk! 
2024. március 19-én a Középfokú Sportiskola III.SM osztály tanulói, Kovács Aladár és Szűcs Lajos Simon vettek részt a ,,Poznaj slovenskú reč“ verseny járási fordulóján. Szűcs Lajos Simon a kiváló harmadik helyet szerezte meg, így ő  továbbjutott  a kerületi fordulóba, amelyet 2024. április 17-én rendeznek majd meg. Az eredményhez gratulálunk, további sikert kívánunk.
Iskolánk vendéglátóipari és szállodaipari tanulmányi szakán tanuló negyedik évfolyamos diákjai bármixer tanfolyamon vehettek részt a szakmai gyakorlatuk keretén belül. Az első nap főként elméleti jellegű volt, amely a bartending történetét, a kevert italok készítésének módszereit, a szeszes italok, likőrök, csendes borok, desszertborok, pezsgők és pezsgőborok áttekintését, a bartending leltárát, a bárpoharakat stb. tárgyalta. A többi napot az italok gyakorlati elkészítésének szentelték, eredeti alapanyagok felhasználásával. A gyakorlati rész során a diákok kipróbálhatták magukat a koktélok készítésében. Az italok elkészítése kiterjedt a kevert italok különböző csoportjaira és az IBA listáján szereplő nemzetközi italokra. Az utolsó napon sikeres záróvizsgát tettek a tanult anyagból. A vizsga végén tanúsítványt kaptak, amely nem csak belföldön, de külföldön is érvényes, minden olyan országban, amely tagja a Nemzetközi Bártender Szövetségnek (International Bartenders Association - IBA). Nagy köszönet Ing. Jozef Rothnak, akitől sok új információt tudhattak meg a diákok.
2024. március 16-án két csoportunk indult útnak bővíteni szakmai tudásukat az Erasmus+ keretén belül. Vendéglátóipar és szállodaipar, valamint az idegenforgalmi szakirányzaton tanuló harmadik évfolyamos 10 diákunk egy kísérőtanár kíséretében Milánó étteremiben és szállodáiban végzik majd kéthetes szakmai gyakorlatukat. 10 tanulónk, akik az agrárvállalkozás – farmergazdálkodás valamint lótenyésztés és lovaglás szakirányzaton tanulnak, Budapesten tölthetnek el két hetet.
A tavaszi szünet aktívan telt pár tanárnak és kollégának, mivel job shadowingen vehettek részt az Erasmus+ program keretén belül Milánóban, Olaszországban. Az egy hetes szakmai mobilitás alatt ellátogattak a 4 csillagos VOCO hotelbe, valamint az INSIDE szállodalánc Melia hotelébe. Mindkét helyen standard-, stúdió- és prémiumszobákat tekinthettek meg. A szobákon kívül az éttermek és konyhák munkáját, a szállodák közösségi tereit és a különféle konferenciatermeket is bemutattak az ott dolgozó menedzserek. Lehetőségük volt a The Westin 5 csillagos luxushotelt is meglátogatni, ahol a különböző szobák mellett az elnöki lakosztályt is bejárhatták. A szállodalátogatásokon kívül betekintést nyerhettek a Mami Luise cukrászműhelybe, az Officina del Gusto catering konyha életébe, illetve a kenyér- és focaccia sütésének rejtelmeibe a Lisbeth étterem- és pékségben. A tanulás mellett szórakozásra és a város, valamint a környék megismerésére is volt lehetőségük. Sétálhattak a Sforza kastélyban, és az azt körülvevő hatalmas parkban, ahonnan kilátás nyílt a Bonaparte Napóleon tiszteletére emelt diadalívre is. Megcsodálhatták a milánói dómot kívülről és belülről. Felfedezhették a Vittorio Emanuele Galériát és az ott található világmárkás üztleteket, gyönyörködhettek a lebukó nap fényében a Navigli városnegyed csatornájánál. Ellátogattak a világ egyik leghíresebb operaházába, a Milánói Scalaba is. A városon kívül a közelben lévő Como-i tó egyik kisvárosába vonatoztak el, Varennába, ahol sétáltak a parton, megcsodálták a városka festői szépségű utcácskáit. Innen hajóval folytatták az utat Belaggioba, ahol a kisváros nevezetességeit és gyönyörű parkjait látogatták meg. A kis csapat fáradtan, de élményekkel gazdagon tért haza.
Március 15-i megemlékezésünk ezúttal nemcsak a hősök diadalmeneteléről szólt, hanem a közönség betekintést nyerhetett a kultúrműsor elkészítésének alkotói folyamatába, műhelytitkaiba. Természetesen idén sem maradhatott ki a Nemzeti dal, a 12 pont, de szó volt arról is, hogy mit ettek a márciusi ifjak a Pilvaxban, ill. az is kiderült, hogy milyen érdekes hobbija volt Kossuth Lajosnak. A forradalom legfontosabb történései – többek közt a Nemzeti dal kinyomtatása, Táncsics kiszabadítása, a Nemzeti Színház ünnepi előadása - , valamint legnagyobb hősei is megelevenedtek a színpadon. Hálás szívű köszönet diákjaink odaadó hozzáállásáért, nagyszerű előadásáért. Külön köszönet Ágh Daninak a felvételekért.
Iskolánk tanulói szép sikereket értek el a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny  járási fordulóján. A szavalóversenyen 10 tanuló vett részt . Németh Levente  az 1. helyen végzett, Kürthy Réka 3. lett próza kategóriában. Továbbjutott még Bíró Bulcsú, Bíró Leila, Csápai Balázs Rudolf, Győri Jázmin, Perleczky Balázs. Sikeresen szerepelt Navrátil Alexandra,Veres Vanessa, Győri Vivien. Mindannyiuknak gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk a folytatásban!
Elsöprő sikert arattak a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló diákjai a Kukkonia Hospitality Talent Cup gasztronómiai versenyen. A megmérettetésen az iskola legjobb pincér- és szakácstanulói vettek részt, bizonyítva rátermettségüket, szakmájuk iránti elkötelezettségüket. Az ifjú konyhaművészek a kiírásnak megfelelően egy csallóközi alapanyagokból készített kétfogásos menüvel kápráztatták el a szakmai zsűrit. A háromtagú csapatok kulináris kompozícióinak fő alapanyaga helyi mangalicakaraj, ill. tanyasi csirke volt, melyekből olyan ételköltemények születtek, mint a tanyasi csirkerolád mentás zöldborsókrémmel juhtúrós polentávaljus-vel, ill. a szuvidált mangalicakaraj burgonyaduóval, bébispenótveloutéval és marinált retekkel. A számos gasztronómiai kihívást és sikert maga mögött tudó, ötödéves szakácsok szakmai csoportjának (DerzsiBence, Banyák Adrián, Varga Balázs) nem akadt ellenfele. A neves szakemberekből álló zsűri figyelembe véve az elkészített fogások ízvilágát, tálalási módját, kiemelve az „alkotófolyamat“ során tapasztalt csapatösszhangot, munkájukat a legjobbnak értékelte. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattak fel a másodikos szakácslányok, akik cékla- és tökpürével bolondított göngyölt csirkemellroládot készítettek babsalátával, ill. a mangalicakarajt pankomorzsában, paprikás krumplival, ecetes salottahagymával és retekkel tálalták. A pincértanulók számára meghirdetett verseny győztese az iskola ifjútehetsége, Szalacsi Rebeka lett, aki a meghirdetett öt terítési téma közül a Kukkonia Farm megnyitójára való készülődést választotta. Az ünnepi alkalomra kreált asztaldíszítése megfelelt minden szakmai elvárásnak, esztétikailag illett a rendezvény típusához, kiváló volt továbbá a dekorációk és kiegészítők színharmóniája, menülapjának formai és tartalmi kivitelezése, valamint az evőeszköz- és pohárválasztása is. A zsűri nagyra értékelte azt is, hogy a munkafolyamat közben a higiéniai szabályokat maradéktalanul betartotta, és nem utolsó sorban azt, hogy a dekantálás során is megfelelt minden kritériumnak. A szakoktatók és természetesen a leendő gasztronómiai szakemberek legnagyobb örömére a számos díjnak és sikernek köszönhetően, az iskolák közötti versenyben is a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai bizonyultak a Kukkonia tehetségkutatón a legjobbnak. Nagyon izgalmas, tanulságos próbatétel és szakmai tapasztalatszerzés volt ez minden versenyző számára. Lehetőségük nyílt egy gasztronómiai kihívás több aspektusból való megközelítését megfigyelni, módjukban állt belemerülni a rendezvényszervezés apró részleteibe, és nem mellékesen alkalom kínálkozott számukra elismert szakemberek értékes tanácsait, észrevételeit is meghallgatni.
2024. február 22-én rendeztük meg a Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulóját. Versenyzőinknek egy ismert és egy ismeretlen szöveget kellett megfelelő hanglejtéssel, jó kiejtéssel felolvasniuk, ill. egy konkrét szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Diákjaink felkészültek és rendkívül kreatívak voltak. A továbbjutók: Kürthy Réka II.SM (Középfokú Sportiskola), Németh Levente III.B (Vidékfejlesztési Szakközépiskola) képviselték iskolánkat a megyei fordulóban. Minden résztvevőnek köszönjük az odaadó hozzáállást!
Tisztelt Támogatónk, kedves Szülők! Ez úton is szeretnénk megköszönni PRO SCHOLA ET VITA polgári társulásunk eddigi támogatását és általa a diákok és tanárok sikeres munkájának segítését. Arra szeretnénk kérni Önt, hogy támogassa újból adójának 2%-val a polgári társulásunkat. Az alábbiakban megtalálja a további útmutatót és a nyomtatványt (Vyhlásenie o poukazaní 2 % z dane), amelyre kattintva kinyomtathatja azt. Spojená škola, Nám. sv. Štefana 1533/3, Dunajská Streda (edupage.org) Tisztelettel Mgr. Szabó László PRO SCHOLA ET VITA pt elnök  

Oldalak