2021.június 11- én a III.D osztály hotelakadémia szakon tanuló diákjai és osztályfőnökük ünnepélyes közös tízóraival búcsúztatták el az idei iskolai évet. Az utolsó tanítási napon a diákok jókedvűen emlékeztek meg az elmúlt tanév eseményeiről, miközben vidáman falatoztak. Ezután már csak az utolsó megmérettetés van hátra számukra, a szakgyakorlat. Köszönjük a tanáraik és mestereik munkáját, a tanulóknak pedig sok sikert kívánunk!
Back to top
Cikkek
2021. május 27-én az I.CR/B, a II.CR/B és a III.CR/B osztályok, idegenforgalmi szolgáltatások és regionális idegenforgalom menedzsere szakon tanuló diákok, gyalogtúrán vettek részt az iskolai tanulmányi gyakorlat keretén belül. A gyalogtúra célja a Cséfalvay család által alapított tőkési vízimalom és a tőkési Duna-ág megtekintése volt.
Dunaszerdahelyről indulva Kisudvarnokon át, az új kerékpárúton haladva elértünk a vízimalomhoz. A malmot megtekinthettünk belülről is, illetve kiderült, hogy az egyik elsős diákunk ükmamájának a családja alapította. A malom megtekintése után kellemes pihenőben volt részünk a tőkési Duna-ág partján üldögélve. Majd a hazaút következett, ami dalolva, beszélgetve és viccelődve, ámde egyre fáradtabban telt.
A gyalogtúra során legkevesebb 20 km-t megtettek a diákok és tanáraik, ami a távoktatás után bizonyára egy életreszóló élménny minden túrázó számára.
A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban járt egy rendhagyó magyaróra keretén belül az I.HA/D osztály. Megismerkedhettek a a régió népének egykori életével, megtekintették parasztkonyhát, a nyitott kéményes konyhát, a parasztszobát, az aranymosás munkaeszközeit, a fonás és a szövés eszközeit, a martosi szobát, a céhek életének és tevékenységének különböző emlékeit, továbbá a régi fegyvereket és pénzérméket. A diákok számos érdekes és értékes információval lettek gazdagabbak.
Iskolánk tanulói a hagyományokhoz híven ebben az évben is részt vettek a Gábriel Polgári Társulás "Pislákoló mécses " címmel rendezett vers- és prózamondó versenyén, amely az online térben zajlott. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét!
Soós Tünde, Csápai Balázs Rudolf - I.FJK/A
Kubicsek Vivien - II.FJK/A
Egri Tímea - III.FJK/A
ezüstsávos minősítés kapott.
Gratulálunk!
Nagy örömünkre szolgált, hogy a húsvét alkalmából megrendezett gasztronómiai versenyt már nem online formában, hanem az iskola épületében, diákjaink jelenlétében tudtuk kiértékelni. A versenyzők eredetileg két kategóriában nevezhettek, de annyi nagyszerű pályamunka érkezett be, hogy a zsűri végül három kategóriába sorolta a konyhaművészeti alkotásokat: teríték, finomság (étel), édességek (desszert). Kategóriánként három helyezett kapott díjat, továbbá az iskola facebook-oldalán legtöbb lájkot kapott versenyzők pedig különdíjban részesültek.
Iskolánk igazgatósága minden évben díjazza azokat a diákokat, akik a négy, ill. öt év alatt jó eredményeket értek el, sikeresek és aktívak voltak. A hagyományokhoz híven idén is átadásra került a Pro Schola-díj, melyet Hajas Viktória V.D osztályos tanuló kapott aktív munkájáért.
Könyvjutalomban a következő diákok részesültek:
V.D
Gútai Krisztina – tanulmányi eredményeiért, az iskolai és kulturális rendezvényeken való szereplésért
Kovács Noémi - tanulmányi eredményeiért, az iskolai és kulturális rendezvényeken való szereplésért
Vaczulka Júlia - az iskolai és kulturális rendezvényeken való szereplésért
IV. A
Daragics Júlia Rebeka – a négy év alatt tanúsított példás magaviseletéért, kiváló tanulmányi eredményeiért, iskolai, járási, kerületi, valamint nemzetközi versenyeken elért sikeréért
Lelovics Ildikó – példás magaviseletéért, kitünő tanulmányi eredményeiért
Mogrovič László – példás magaviseletéért, osztályban betöltött példamutató szerepéért, valamint segítségéért
Lancz Veronika – példás magaviseletéért, kitűnő tanulmányi eredményeiért
Tóth Balázs – példás magaviseletéért, kitűnő tanulmányi eredményeiért
Csőz Nóra – példás magaviseletéért, kitűnő tanulmányi eredményeiért
Szakállos Viktor – példás magaviseletéért, kitűnő tanulmányi eredményeiért
IV.B
Kamlár Friderika - kitűnő tanulmányi eredményeiért, valamint aktivitásáért
Soós Szabina - kitűnő tanulmányi eredményeiért, valamint aktivitásáért
Kardos Dominik - kitűnő tanulmányi eredményeiért
Németh Réka - kitűnő tanulmányi eredményeiért,
Mészáros Alíz - kitűnő tanulmányi eredményeiért
Varga Rebeca – aktivitásáért
IV.C
Angermayer Dominik – kitűnő tanulmányi eredményeiért
Páhi Dominik - kitűnő tanulmányi eredményeiért
Vidovič Erik - kitűnő tanulmányi eredményeiért, aktivitásáért, segítőkészségéért
„Ballag már a vén diák..“ – ma újra felcsendült ez a dal iskolánkban. Legutóbb két éve hallottuk ezeket a dallamokat. Örültünk, hogy bár csak szimbolikusan, de mégis megtarthattuk ezt az ünnepséget, sok szerencsét kívánhattunk Nektek. Igaz, hiányoztak a színpompás csokrok, a büszke szülők, hozzátartozók, a kedves barátok. Mosolyotokat is csak elképzeltük, kimaradt a kézfogás, a bátorító ölelés. Büszkék vagyunk Rátok, hogy az elmúlt nehéz időszakot – a közel tíz hónapnyi digitális oktatást - rugalmasan és talpraesetten abszolváltátok. A nagybetűs Élet már elkezdődött számotokra... Ehhez kívánunk Mindannyiótoknak kitartást, sok sikert és jó egészséget! Vigyázzatok magatokra!
„A vers betölti a tüdőnket
lendületet ad, tágasságot,
felemelkedni, szárnyas fényben
tapasztalni meg a világot.“
Szabó T. Anna
A magyar költészet napja van ma. József Attila 116. születésnapja. (Nem feledve azt, hogy a kassai születésű Márai Sándor is ezen a napon született 1900-ban.) Ezen a napon minden évben sokszereplős színes, zenés irodalmi műsorral készülünk, az iskola kultúrterme egy vidám versfesztiválnak ad otthont. Nagyon bízom benne, hogy utoljára kényszerültünk a virtuális térbe, és legközelebb együtt örülhetünk és tapsolhatunk. Ezúton szeretném megköszönni az odaadó közreműködést minden végzős diáknak, aki valaha is részt vett az irodalmi műsorok valamelyikében. Hálás szívvel köszönöm Vaczulka Júlia Viktória és Hajas Viktória lelkes online „fellépését“ és ötéves irodalomtámogató munkáját.
Mindenkinek poézissel teli szép napot kívánok!
Kis Lívia
irodalomtanár
Április 11-én, a magyar költészet napján iskolánk irodalomszerető diákjai minden évben részt vesznek a Posztolj verset az utcára! kihívásban, amelynek lényege, hogy árasszuk el a hirdetőoszlopokat, valódi üzenőfalakat, járdákat, és minden legálisan posztolható felületet versekkel! Sajnos már második éve csak a virtuális térben posztolhatunk.
Három aktuális verset választottunk:
Juhász Gyula: Megint tavasz van
Szabó T. Anna: A belső mosoly
Reményik Sándor: Egyszer talán majd mégis vége lesz
Szereplők:
Nagy Szilvia II.SG
Ollé Nancy II.SG
Mezei Lili III.D
Mahor Mihály Márk III.D
Kosár Laura IV.D
Černai Veronika IV.D
Egyházi Kristóf IV.D
Vaczulka Júlia Viktória V.D
Hajas Viktória V.D
Felkészítő tanár: Kis Lívia
2021. március 15-én iskolánk 8 tanulója megmérettette magát a Szakma Sztár verseny felvidéki fordulóján pincér, szakács és vendéglátásszervező kategóriákban. Annak ellenére, hogy ebben az évben a verseny első fordulója online térben zajlott, sikeresen vették az akadályokat. Várjuk a folytatást, és bízunk a döntőbe jutásban!
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában minden évben színvonalas műsorral emlékeznek meg az 1848-as pesti forradalom eseményeiről.
A világjárvány sajnos már második alkalommal szólt közbe. Az iskola színházterme idén is hiába várta az ügyes szavalókat, a színpadra termett diákokat. Újfajta kommunikációs formákhoz kellett választaniuk, hogy a forradalom üzenetét újra és újra hangsúlyozni tudják. A diákság ezúttal is a virtuális térben volt kénytelen ünnepelni.
Egy, stílusosan 18:48 időtartamú videó került fel az iskola közösségi oldalaira, illetve honlapjára, amelynek segítségével a márciusi ifjak társaságában végigjárhatják a forradalom helyszíneit. Az irodalomszerető diákok narrációjának köszönhetően a virtuális követők sok érdekes információt hallhatnak a hősök felvidéki kötődéseiről is. Szó esik Petőfi selmecbányai tanulmányairól, említést tesznek arról is, hogy Heckenast Gusztáv, Landerer Lajos hogyan kötődtek Pozsonyhoz, ill. Kubinyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának losonci nemzeti intézetét is megemlítik, és nem feledkeztek meg Jókai komáromi származásáról sem.
Az ünnep elmaradhatatlan kellékeit, a Nemzeti dalt és a Himnuszt is beépítették a rendhagyó megemlékezésbe, amelyet az iskola magyartanárai az online órák keretén belül levetítettek diákjaiknak.
Megjelent: Virtuálisan emlékeztek meg az 1848/49-es magyar szabadásgharcról a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Középfokú Sportiskolában | Paraméter (parameter.sk)
A magyar kultúra napja van ma. 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz szövegét. Bár nem piros betűs nap a naptárban, iskolánkban minden évben zenés-irodalmi műsorral ünnepeljünk meg ezt a napot. A digitális oktatás miatt idén a megemlékezés más fajtáját választottuk. Irodalomszerető diákjaink, Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát c. könyve alapján rövid videó-összeállításban elevenítik fel nemzeti énekünk történetét. Hálás köszönet az alkotó közreműködésért a következő diákoknak: Vaczulka Júlia Viktória, Hajas Viktória (V.D), Kosár Laura, Černai Veronika, Egyházi Kristóf (IV.D), Mezei Lili, Mahor Mihály Márk (III.D)
Isten éltesse a magyar kultúrát!












