Back to top

Cikkek

2020. szeptember 22-én, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai, II. B/CR, rendhagyó művészettörténeti órán vettek részt a Kortárs Magyar Galériában. A kiállítás címe - Hazai pályán - válogatás 6 dunaszerdahelyi járásbeli festőművész munkáiból.
Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.  (Szent-Györgyi Albert)   Kedves Diákok! Tanártársaimmal együtt rendkívül örültünk, hogy tegnap újra láthattunk Benneteket. Legfőképp annak, hogy tantermi körülmények közt kezdődik a 2020/2021-es tanév. Ezekben az első szeptemberi napokban rendhagyó módon több szó esik majd a szabályok, utasítások betartásáról. Mindez azért történik, hogy ebben a tanévben ne számítógépen, telefonon keresztül találkozzunk, hanem személyesen. Az előírások betartásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minimális legyen iskolánkban a fertőzésveszély. Kérünk Benneteket, legyetek elővigyázatosak, vigyázzatok magatokra és egymásra. Ettől függ az, hogy vissza tudunk-e térni a hagyományos oktatáshoz, a klasszikus középiskolai élethez. Bízom benne, hogy felelősségteljesen fogtok viselkedni, és vírusmentes tantermi oktatásban lesz részetek.  Kedves Elsősök! Szeretettel köszöntelek Benneteket iskolánk falai között, érezzétek nálunk jól magatokat. Tanulmányaitokhoz sok sikert, kitartást, számos szakmai ismeretet és élménydús oktatást kívánok! Kedves Szülők! Köszönöm, hogy az elmúlt nehéz időszakban, a digitális távoktatás idején is támogattak Bennünket. Az elsős diákok szüleinek ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat, hogy bennünket választottak. Jó egészséget kívánok az iskola minden diákjának, tanárának, az összes itt dolgozó munkatársnak, valamint a kedves szülőknek.   Mgr. Szabó László                                                                                                                                                           iskolaigazgató    
Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel és minisztériumi útmutatásokat figyelembe véve tanévnyitónkat nem a hagyományos módon fogjuk megrendezni. A felsőbb évfolyam diákjai az osztályokban gyülekeznek, 2020. szeptember 2-án 9.00 órakor. Osztályfőnökük tájékoztatja őket a legfontosabb információkról. Az első évfolyam diákjai az iskola aulájában gyülekeznek, majd osztályfőnökük kíséretében felmennek a kijelölt tantermükbe. A szülői értekezlet egyenlőre elmarad! FONTOS! Az iskola épületébe CSAK EGÉSZSÉGES (a COVID 19 tünetet nem mutató) DIÁK léphet be. Az iskolába érkezés első napján, minden 18. életévét be nem töltött diák magával hozza és  osztályfőnökének leadja a törvényes képviselő (szülő) által aláírt a https://www.minedu.sk/24910-sk/stredne-skoly/ oldalról letölthető nyilatkozatot Príloha 4 –  Dotazník a Vyhlásenie zákonného zástupcu alebo plnoletého žiaka Príloha 5 – Vyhlásenie zákonného zástupcu alebo plnoletého žiaka   A 18. életévüket már betöltött diákok pedig ugyanezt a nyilatkozatot saját aláírásukkal ellátva adják le a tanévnyitó napján. Az iskola épületében CSAK a diákok tartózkodhatnak! (A törvényes képviselők nem léphetnek be az épületbe!) Az iskola területén SZÁJMASZK viselése KÖTELEZŐ! Fokozottan kell ügyelni az „ARCMASZK- VÉDŐTÁVOLSÁG – KÉZFERTŐTLENÍTÉS hármas szabályának betartására. Kérjük a kedves Szülőket és diákjainkat, hogy figyeljék az iskola honlapját és facebook-oldalát, valamint az oktatásügyi minisztérium  folyamatosan frissülő honlapját https://www.minedu.sk/  
Kedves Diákok! Az élet jó ideje nem tartja magát az eredeti tervhez. A vírus adja fel a leckét mindenkinek. Még az oktatásnak is. Egy hirtelen jött intézkedés folyamodványaként március 10. óta nem láttunk Benneteket. A kényszerű iskolabezárás talán a végzős osztályok diákjainak, tanárainak és osztályfőnökeinek okozta a legnagyobb bizonytalanságot. A megjósolhatatlan körülmények miatt született meg a döntés, hogy az írásbeli és szóbeli érettségi vizsgákat eltörlik, a középiskolai tanulmányokat pedig megajánlott jegyekkel zárhatjátok. Ennek értelmében mára mindannyian „érettnek“ mondhatjátok magatokat. Az elért eredményekhez  ezúton szeretnénk gratulálni. Sajnos a járványügyi intézkedések miatt elmaradtak az utolsó közös rituálék: a szerenád, az utolsó osztályfőnöki óra, az iskolától való búcsúzás – a ballagás. Visszajelzéseitekből tudjuk, hogy Nektek, a  digitális kor gyermekeinek, bizony hiányzik az iskola. Most képzeletben ballagunk... Képzeletben szorítunk kezet Veletek, biztatunk a jövőt illetőleg... Elképzeljük a tarisznyával a vállukon ballagó diákokat, a  gyönyörű virágcsokrok mögül mosolygó arcokat, a ballagási énekek melódiáját... Bízunk benne, hogy hozzá tudtunk járulni sikeres jövőtök építéséhez, későbbi életetekhez tudtunk segítséget adni, és sok szép emlék fűz Benneteket iskolánkhoz. Köszönjük Szüleiteknek, hogy bíztak bennünk, és nemcsak mellettetek, de az iskola mellett is álltak. Szüleitek és tanáraitok támogatásának birtokában induljatok hát utatokra! Vegyétek sikeresen az akadályokat! Mindnyájatoknak kiváló eredményeket, sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánunk. Viszontlátásra!
2020. február 6-án tartottuk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulóját ,amely kellemes, családias hangulatban zajlott. A megmérettetésen nagy számban jelentek meg tehetséges szavalóink. A zsűri döntése alapján a vers kategória győztesei: 1.hely - Mészáros Fanni- IV.FJK/A             Vaczulka Júlia Viktória- IV. HA/D 2. hely -- Kubiček Vivien - I. FJK/A 3. hely - Baláž Noémi - IV. CR/B              Kosár Laura  -  III. HA/D A próza kategória nyertesei: 1.hely - Černai Veronika - III. HA/D 2.hely - Babos Patrik - IV.FJK/A 3.hely - Borbás Máté Péter - II. FJK/A Gratulálunk!
Dňa 7.februára 2020  sme usporiadali školské kolo súťaže „Poznaj slovenskú reč”, na ktorej sa zúčastnili študenti  3.ročníka. Všetci dvanásti chceli vyhrať, trojčlenná  porota  mala ťažkú úlohu pri rozhodovaní. Na okresnom kole   sa zúčastnia študenti Róbert  Pavlovič zo Strednej športovej školy,  Nicol  Nagyová  a   Henriett Szakál  zo Strednej odbornej  školy rozvoja vidieka.   Gratulujeme!  Nech sa im darí naďalej.
Iskolánk legsikeresebb tanulói:
2020. január 23-án az I.FJK/A,  II. F/A,  III. F/A és a  IV.F/A  osztály tanulói megtekintették Magyarország agráripari csúcsrendezvényét az AGROmashEXPO-ot a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.  Négy napon keresztül közel 350 kiállító vonultatta fel az input-gépesítés – logisztika - digitalizáció témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát. A Mezőgazdasági Eszköz − és Gépforgalmazók Országos Szövetségének köszönhetően 2020-ban is számos tagvállalat képviseltette magát, így a magyar piacon dolgozó nagy nemzetközi márkákat forgalmazó cégek színe-java megjelent az AgrárgépShown. A forgalmazók által bemutatott nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) mellett több ország kiállítói is bemutatták  újdonságaikat. A hazai gépgyártás aktuális trendjeit pedig a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének tagjai vonultatták fel. Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet kísérő kiállításai voltak a magyar mezőgazdasági géppiac kínálatának. Az erőgépek mellett az elmúlt években folyamatosan növekszik az input a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás, precíziós gazdálkodás, robotizáció témakörében is egyre több kiállító jelent meg. Így a rendezvény lehetőséget kínált az új agáripari trendek, smart technológiák feltérképezésére, részletesebb megismerésére. A cégek standjain számos gyakorlati bemutatót is szerveztek. A diákok jókedvűen, új ismeretekkel gazdagodva tértek haza.
Iskolánkban minden évben megünnepeljük a magyar kultúra napját.   Annak ellenére, hogy nem piros betűs ünnepről van szó, a Himnusz születésnapjára minden alkalommal zenés irodalmi műsorral készülnek a diákok. Idei ünnepi összeállításukban híres magyar írók, költők, zenészek, politikusok és szenvedélyeiről mondtak el néhány rendhagyó történetet. Ezek mind  azt bizonyították, hogy kiváló magyarjaink, neves elődeink összetett egyéniségek voltak, és különleges képességeik birtokában nem csak a saját területükön tudtak egyedülállót alkotni. Elhangzott pár rövid anekdota Tóth Árpád, Madách Imre és Jókai Mór képzőművészettel kapcsolatos kedvteléseiről, Erkel Ferenc és József Attila sakkban való jártasságáról, Arany János hangszertudásáról. Kiderült az is, hogy például Kazinczy, Kossuth, Móricz vagy Babits szenvedélye az volt, amit sokan az iskolában választott szakjuk részeként tanulnak, mégpedig a kertészet.Az idegenforgalmi szakon tanulók Bartók, Kodály, Csokonai és Petőfi turisztikai tankönyvekben nem szereplő nagy gyalogtúráiról szóltak.  A sportolók pedig azt árulták el, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István kedvelte az evezést, a kiváló krimiíró, Rejtő Jenő ökölvívásban és labdarúgásban egyaránt jeleskedett, illetve hogy Radnóti Miklós is nagyon szeretett sportolni. Az izgalmas történetek mellett ünnepi dallamok és videóbejátszások tették még emelkedettebbé a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi műsort, amely ezúttal is a Himnusz eléneklésével zárult.
2020. január 7-től 12-ig a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és a Középfokú Sportiskola elsős diákjai sítúrán vettek részt a Lazy pod Makytou (Láz) nevű síparadicsomban. A hóviszonyok miatt Kohútkán zajlott az oktatás. A 62 diák képességei alapján 5 csoportban csiszolhatta tudását. Az esti órákban pontvadászattal folytatódott a nap, amit különböző programok: vetélkedők, uszodai versenyek, ki mit tud, kvízek, kultúrműsorok által valósult meg. A Makyta pontok gyűjtése alapján az első helyen az 1. csoport végzett az élen 44 ponttal. A diákok amellett, hogy a sítudásukat csiszolhatták, gyakorolhatták a csapatépítő szellem, az összetartás érzését. Fáradtan, de élményekben gazdagon, elégedetten, sérülésmentesen tértünk haza. Reméljük, hogy diákjaink a jövő évben ugyanilyen érdeklődést tanúsítanak a sítúra iránt.

Oldalak