Back to top

Cikkek

Az idegenforgalom világnapjának ünneplése már hagyománnyá vált iskolánkban. Ebből az alkalomból három előadó érdekes beszámolóját hallgathatták végig diákjaink. Vendégünk volt Dobsa Melinda idegenvezető, aki a szakma szépségeiről beszélt. Nyikovics Orsolya utazásszervező rávilágított az utazások szervezésének  pozitív és negatív oldalára is, elmesélte, hogy milyen buktatókkal, nehézségekkel is jár ez a szakma. Harmadik előadónk Szabó Zsuzsanna légiutas-kísérő,  a magánrepülőgépeken töltött tapasztalatairól számolt be.
Iskolánk már pár éve sikeresen bekapcsolódik az Erasmus+ programba, amely lehetővé teszi a diákok szakmai tapasztalatainak bővítését külföldön. Ebből az alkalomból október 18-án első alkalommal csatlakoztunk a nemzetközi ErasmusDays kezdeményezéshez. Az ErasmusDays keretén belül diákjaink prezentáció formájában ismertették Budapesten és Milánóban szerzett tapasztalataikat diáktársaikkal.  Elsőként az adott ország jellegzetességeit ismertették,  majd  bemutatták a város (Budapest/Milánó) látványosságait, végül azon ismereteikről számoltak be, amelyeket az Erasmus+ program keretén belül szereztek. Az esemény ezután az iskola aulájában folytatódott, ahol a diákok standokat készítettek az egyes országokból hozott szuvenírekből, valamint szakmájuk egyes kellékeit is bemutatták. Iskolánk diákjainak az egyes állomásokon lehetőségük nyílt egy rövid kvízt is kitölteni Magyarországról és Olaszországról. A sikeres válaszadók között meglepetést sorsolnak majd ki.
Iskolánk  idegenforgalmi szolgáltatások tanulmányi szakán tanuló I.B osztálya a szakgyakorlat keretein belül  2024. október 9- én Komárom városába látogatott el.   A tanulmányi útra vonattal utaztak és első megállójuk a Komáromi Erőd volt. Ez az egyedülálló Nemzeti Kulturális Műemlék Közép-Európa legnagyobb erődítményrendszere, amely Magyarország területére is kiterjed. Az Erőd helyreállítása fokozatosan történik és kapui egész évben nyitva állnak a nagyközönség előtt. Idegenvezetőnk nagyon érdekes történetekkel fűszerezve mutatta be az építményt a tanulóknak. A nap következő programja a városközpontban található kultúrtörténeti nevezetességek megtekintése volt. A  tanulók lelkiismeretesen felkészülve a feladatra bemutatták a város  nevezetességeit. Meglátogatták többek között a Zichy palotát, a Tiszti -pavilont, a Komáromi Városházát, körülnéztek a  Klapka téren, majd folytatták útjukat a Szent András bazilikához és Jókai Mór szobrához. A diákok tetszését leginkább  az Európa- udvar nyerte el. A kellemes időjárás kedvezett a pár kilométeres sétának is , amit a csoport jókedvűen tett meg városnézés közben. A diákok kellmesen elfáradva és sok élménnyel gazdagodva tértek haza a délutáni órákban.    
Iskolánk idegenforgalmi szolgáltatások és idegenforgalmi menedzser szakán tanuló II.B és III.B osztálya a szakgyakorlat keretein belül 2024. október 1-én Közép- Szlovákiába utazott. Első megállójuk a Selmecbányától 5 km-re található Koháry- Coburg kastély volt Szentantal községben. A dombtetőn álló barokk kastély teljes épségében vészelte át az évszázadok viharait. Gazdagon díszített termeiben csodálatos bútorkiállítást láthatunk, melyek egy része eredetileg is a kastélyhoz tartozott. A kastélynak négy bejárata, hét árkádja, 12 kéménye, 52 szobája és 365 ablaka van. Jelenleg az erdészeti, faipari és mezőgazdasági múzeum székhelye, gazdag fegyver- és trófeagyűjteménnyel. Ékessége az Arany szalon és annak bútorzata, amelyet Mária Terézia adományozott nászajándékként leányának, Mária Antoinettenek. A kastély megtekintése után a tanulók folytatták útjukat Selmecbányára, ahol a következő megállójuk a Kálvária volt. Mivel gyönyörű, napsütéses idő fogadta őket, egy kisebb „ hegymászó“ túra keretén belül fenntről is gyönyörködhettek a csodálatos kilátásban a városra és környékére. Ezután következett Selmecbánya megtekintése. A diákok feladatul kapták a város kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatását. Ezt a feladatot minden diák példásan felkészülve teljesítette. Selmecbánya a Felvidék talán legszebb gyöngyszeme. Alapítása Árpád-házi királyunkhoz, IV. Bélához fűződik. A király a tatárjárás okozta pusztítási után, 1245 körül bajor és szász bányászokat telepített be, egyúttal a létrejött települést szabad királyi város rangjára emelte. Mivel a környék tele volt a különféle ércek és egyéb nemesfém lelőhelyekkel, hamar az ország legfontosabb bányavárosai közé sorolták. A középkorban Európa leggazdagabb városai közé tartozott, köszönhetőn a nagy mennyiségű ezüstnek, amit itt bányásztak ki. A bányaipar erőteljes hatására, 1770- ben Mária Terézia engedélyével létrejött a világ első bányászati akadémiája Selmecen. A 18. század végére Magyarország harmadik legnagyobb városának számított csaknem 24 000 lakosával. Virágkorát is ekkor élte Selmecbánya. A 19. században a bányák fokozatosan kimerültek, a bányaipar visszaesett. Ugyanakkor jó fekvésének köszönhetően a települést elkerülte a nagyobb léptékű modern iparosodás, így városi arculatát, középkori hangulatát és barokk jellegű építészeti emlékeit sikerrel tudta megőrizni. Selmecbánya 1993-ban felkerült az Unesco által nyilvántartott világörökségi listára, melynek hatására a városi házak felújítása hamarosan megkezdődhetett. Napjainkban történelmi utcái, terei, meredek és kanyargós átjárói, elsőszámú turista- célpontok. A város teljes belterülete védett műemlék: hosszú főutcája, a macskaköves, sokszor turistáktól nyüzsgő forgalmas Kammerhofská és annak főtere a Szentháromság tér. A Szentháromság tér felső végén, a jobb oldalon található az Evangélikus Lyceum, amely 1827 és 1830 között klasszicista stílusban épült. Itt tanult Petőfi Sándor is. Erről az épület falán egy emléktábla emlékezik. Kicsit lejjebb, a 6-os szám alatt a már említett egykori Hellenbach-ház bányabírósági reneszánsz-barokk épületében most Bányászati Múzeum és ásványtani kiállítás látható. A tanulók kellemesen elfáradva és megannyi élménnyel gazdagodva tértek haza.
Az iskolánk mellett működő Pro Schola et Vita Polgári Társulás 2001 őszén alakult meg. Célja az iskola tanulóinak támogatása. A társulás anyagi eszközeit az adófizetők adótámogatásából, valamint ajándékozásból tudja biztosítani. A polgári társulás félévente 50€-val támogatja az intézmény 10 legeredményesebb tanulóját. A motivációs ösztöndíj odaítélésének feltételeit, pontrendszerét az igazgatóság és a diáktanács közösen dolgozta ki. Minden tanuló meghatározott számú pontot kap az adott félévben elért tanulmányi előmeneteléért, az iskolai, járási, kerületi és országos versenyeken való részvételért és helyezésekért. Továbbá pontot ér az iskolai és iskolán kívüli rendezvényeken való szereplés, a diáktanácsban való aktív szervezői munka is. Ezúton is szívből gratulálunk minden Pro Schola díjasnak!
2024. szeptember 25-én az I.B osztály idegenforgalmi szolgáltatások szakon tanuló diákjai városi gyalogtúrán vettek részt a szakmai gyakorlatukon belül. A téma Dunaszerdahely idegenforgalmi látványosságainak megtekintése és összehasonlítása volt, valamint a szakrális emlékeket és sportolási lehetőségeket mérték fel. A túra első pontja a városközpontban lévő látnivalók bemutatása volt, amelyet idegenvezetőként tettek érdekessé. Az iskolától indulva, érintve a Csallóközi Múzeumot, Városházát, Vámbéry teret, köztéri szobrokat, Vermes-villát, eljutottak a zsidó temetőhöz, ahol többek között a kis Jeruzsálem elnevezés is magyarázatot kapott. A méltán nemzetközi hírű Mol Aréna és a körülötte lévő sportolási lehetőségek, szabadtéri létesítmények is összefüggésbe kerültek az idegenforgalmi kihasználtsággal. Élményekkel és tervekkel gazdagodva érkeztek meg az iskolához a diákok, az első szakmai gyakorlat többeknek adott ihletet és ötleteket szakmai jövőjük tervezéséhez.
Iskolánk idegenforgalmi szolgáltatások tanulmányi szakán  tanuló  I.B osztálya a szakgyakorlat  keretein belül lehetőséget kapott betekinteni egy utazási iroda működésébe. 2024. szeptember 25-én a A dunaszerdahelyi székhelyű Korny travel  tulajdonosai Molnár Kornél és Zemes Péter szívesen fogadták a jövendőbeli fiatal  szakembereket és bemutatták   az irodájuk működését egy nagyon érdekes és színvonalas interaktív előadás segítségével. Az előadás után szívesen válaszoltak az  érdeklődő diákok kérdéseire is. A Korny travel 2014 óta  kínálja szolgáltatásait ügyfeleinek az idegenforgalom területén, pár éve  pedig sikeresen megnyitották második utazási irodájukat Gúta városában . Elmondásuk szerint távlati terveik között több új iroda megnyitása is szerepel.  Kínálatukban többek között utazások és egyéb szolgáltatások széles választéka szerepel a világ szinte minden tájára, mint wellness utak, vízumok intézése, repülőjegyek foglalása, szállások, transzferek, menetjegyek. Az utazási iroda csupán megbízható utazásszervezőkkel működik együtt, hogy utasaiknak csakis a legjobb szolgáltatásokat tudják nyújtani, A tulajdonosok és a munkatársak szívvel- lélekkel tesznek meg mindent az ügyfelekért. Így az eddigi működésük során számos nemzetközi elismerést és nagyon jó hírnevet szereztek  ebben az üzletágban. Több mint 25 szlovák, több mint 20 magyar, 30 német és osztrák valamint cseh utazásszervező termékeit kínálják, hogy az igényes utasok kívánságait is ki tudják elégíteni. A fentebb említett szolgáltatásainkon kívül rendelkeznek  GALILEO repülőjegy foglalási rendszerrel. 2024-től a Korny travel  a tekintélyes Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) tagja lett, melynek köszönhetően gyakorlatilag a világ minden tájára tudnak jegyet kiadni. Partnereik termékein kívül saját  egy vagy több napos tematikus utakat  kínálnak. Továbbá szívesen szerveznek utazásokat cégek, iskolák és szervezetek részére is, szem előtt tartva a megrendelő kívánságait, igényeit. Fiatal és megbízható munkatársaik szívesen segítenek a megfelelő utazás, repülőjegy vagy egyéb szolgáltatások kiválasztásában. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Korny travel  tulajdonosainak Molnár Kornélnak és Zemes Péternek, valamint  munkatársaiknak , hogy  rendszeresen fogadják iskolánk egyéni gyakorlaton lévő tanulóit   , akik  így a gyakorlatban is megismerkedhetnek az utazásszervezéssel és az utazások közvetítésével. A gyakorlatról visszatérve a tanulók rengeteg új ismerettel és tapasztalattal gazdagodva folytathatják további tanulmányaikat iskolánk falai között..  
A farmergazdálkodáson tanuló diákjaink  / I. II. III. AF / 2024. szeptember 26-án szakmai gyakorlat keretén belül ellátogattak Szelőcére a „DP-Kukurice“ szántóföldi kukorica napra, ahol tartalmas információkkal gazdagodtak. A nap folyamán lehetőségük volt megismerni az aktuálisan termesztett kukorica fajták képviselőit, valamint a legmodernebb technológiákat, amelyeket napjainkban  a gazdálkodók használnak. A mezőgazdasági gépeket megtekinthették munka közben is a vetéstől a betakarítástásig. Köszönjük a rendezőknek a szíves meghívást és az értékes tombola díjakat.
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola minden évben egész napos rendezvénysorozattal ünnepli meg a Nyelvek Európai Napját, amelynek fókuszában a nyelvi sokszínűség és az idegen nyelvek elsajátításának fontossága áll. Az idei esemény is az iskolában tanított négy nyelv (magyar, szlovák, angol, német) köré épült, és a célja az volt, hogy  a diákok kreatív és élményszerű formában kapcsolódjanak különböző kultúrákhoz. Nyelvek Európai Napja | Dunaszerdahelyi
2024. szeptember 26- án az I-II-III. A/J osztályok lovaglás és lótenyésztés szakán tanuló diákjai az Agárdi László által alapított és vezetett Corporex Danube Polo Club helyszínét látogatták meg, ahol betekintést kaptak a lovak mindennapi életébe. Agárdi László bemutatta a lovaspóló szépségeit és egyben nehézségeit. A diákok magasszintű beszámolót kaptak magáról a versenyszabályzatról, a lovak felszereléséről és a versenyzésről. A látogatás fantasztikus élményt nyújtott mindenkinek. A diákok óriási szakmai ismeretekkel lettek gazdagabbak.
2024. szeptember 26-án iskolánk másodikos és harmadikos élelmiszeripar – minőségellenőr szakos diákjai exkurzión vettek részt a dunaszerdahelyi  Danubia pékségben.  Amellett, hogy betekintést nyertek a kenyér és péktermékek gyártási folyamatába, ők maguk is kipróbálhatták az egyes munkafolyamatokat. Végül pedig kóstolót kaptak a finomabbnál finomabb édes és sós péksüteményekből.
2024. augusztus 31-én részt vettünk Nádszegen a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén, ahol képviseltük középiskolánkat. Szeretném megköszönni iskolánk diákjainak is Györi Emesének II.HA, Kiss Patriknak II.SM és Juhos Gergőnek III.A , hogy velem tartottak ezen a szép rendezvényen. Csánó Tilda tanár

Oldalak