A vendéglátóipari szakon a napokban zajlott le a szakmai érettségi vizsga gyakorlati része. A diákok idén is változatos, kreatív témákkal készültek: összesen hét tematikus asztalt állítottak össze. Ezek között szerepelt az „Egy este négy ország ízei”, „A tánc és a zene harmóniája”, valamint az „Amikor a menü egy regényt mesél”. A vizsgamunkák sorát gazdagította a „Vacsora Párizsban”, a borok világát megidéző „A hegy leve, a hordó aranya”, továbbá „A természet ölelésében” és az „Emlékek tükrében” című koncepció is.
A projektfeladatok során a tanulók menedzseri, szakács- és pincérszerepben dolgoztak, és arra törekedtek, hogy az elméleti tudást a gyakorlatban is sikeresen alkalmazzák. A menüsorokat a szakácstanulók készítették el, figyelve a technológiai előírásokra és a tálalás szabályaira. A felszolgálás során az asztalterítés mellett italkínálással, kávékészítéssel, flambírozással, valamint különböző felszolgálási technikák alkalmazásával adtak számot tudásukról.
A bemutatott munkák és a diákok teljesítménye jól tükrözte a felkészülés során végzett kitartó munkát. Gratulálunk a vizsgázóknak a sikeres helytálláshoz, és eredményes felkészülést kívánunk a közelgő szóbeli vizsgákhoz!
Back to top
Cikkek
Április 16-án a Föld és víz világnapja alkalmából megrendezésre került iskolánkban előadásokkal egybekötött környezetvédelmi verseny, melyben az egész iskolából kapcsolódtak be diákok. A vízkormányzás a Kárpát-medence védelmében előadást Németh Zoltán mérnök úr tartotta, aki Ignaták Dorián tanuló jóvoltából fogadta el a felkérést. A hatékony hulladékszelektálásról szóló ismereteket Ing. Gróf Nikolasz mutatta be a diákoknak. Az előadások után a tanulóknak prezentációt kellett bemutatniuk Egy képzeletbeli „zöld város” megtervezése címmel.
A legjobb és eredeti ötletek pontozva lettek.
1. helyezett: III.A osztályból: Méhes Kevin, Szerencsés Bence, Herbrik Petra, Bukor Zoltán
2. helyezett: IV.A osztályból: Bíró Leila, Tovaryš Nikoleta, Modzga Júlia, Erdélyi Angelika
3. helyezett: IV.A osztályból: Rácz Lara, Verbó Boglárka, Almási Emma, Sidó Gergely
Selmecbánya festői szépségű városa adott otthont annak a szakmai gyakorlatnak, amelyen az iskolánk I.B és II.B osztályos, szolgáltatások az idegenforgalomban szakon tanuló diákjai vettek részt. A program célja az volt, hogy a tanulók az elméleti ismereteket valós környezetben, idegenvezetőként is elmélyíthessék, miközben megismerkednek Közép-Európa egyik legjelentősebb történelmi városának kulturális örökségével.
A látogatás során a diákok felfedezték Selmecbánya gazdag múltját, amely évszázadokon keresztül a bányászat és a tudomány egyik központja volt. A város különleges hangulatát a középkori utcák, a történelmi épületek és az egykori bányászati létesítmények adják. Nem véletlen, hogy Selmecbánya történelmi városmagja az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.
A program számos nevezetes látnivaló megtekintésével kezdődött, megcsodálták az Óvárat és az Újvárat, amelyek a város védelmi rendszerének fontos részei voltak, a Szent Katalin-templom gótikus szépségét, valamint a Szentháromság teret, amely Selmecbánya egyik legjelentősebb központi helyszíne.
Különleges élményt jelentett az erdészeti szakközépiskola mellett található botanikus kert megtekintése, ahol sétálva különféle növényfajokkal ismerkedhettek meg, ami nemcsak szakmai szempontból volt hasznos, hanem kellemes kikapcsolódást is nyújtott.
A belvárosi séta egyik megható pillanata volt, amikor a diákok megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Ezzel tisztelegtek a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja előtt, aki maga is járt a városban. A koszorúzás során rövid megemlékezést tartottak, amely tovább erősítette bennük a nemzeti hagyományok iránti tiszteletet.
A nap egyik legizgalmasabb része a Kálvária-dombra vezető túra volt, amely során gyalogosan tették meg az utat a domb tetejére, amely nemcsak fizikai kihívást jelentett, hanem különleges élményt is nyújtott. A Kálvária Selmecbánya egyik legismertebb látványossága, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra és környékére.
A szakmai gyakorlat nemcsak új ismeretekkel gazdagította a résztvevőket, hanem közösségépítő élményként is szolgált. A diákok testközelből tapasztalhatták meg, milyen szerepet játszik a kulturális örökség az idegenforgalomban, és hogyan lehet azt hitelesen bemutatni a látogatók számára. A gyakorlati napon kifogástalan időjárási viszonyok mellett, számtalan látnivaló tette színessé, érdekessé a programot, így új ismeretekkel, élményekkel, jó hangulatban érkezett haza a csoport.
Az idegenforgalmi szolgáltatáson szakon tanuló elsőéves diákok szakmai gyakorlatuk keretében Nagymegyerre látogattak, ahol értékes és élményszerű tapasztalatokkal gazdagodhattak a turizmus és vendéglátás területén.
Első állomásuk a nagymegyeri Flamingó Utazási Iroda volt, ahol rendkívül bőséges és hasznos információkat kaptak. A tulajdonosnő Derzsi Myrtill saját szakmai tapasztalatairól, kihívásairól és élményeiről mesélt, miközben gyakorlati tanácsokkal látta el a diákokat. Külön hangsúlyt fektetett az idegen nyelvek tanulásának fontosságára, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy napjainkban is jelentős igény mutatkozik az utazási irodák szolgáltatásaira. A beszélgetés során a tanulók reális képet kaphattak a szakma mindennapjairól és elvárásairól.
A következő célállomás a Hotel Orchidea volt, ahol a szálloda tulajdonosa Ing. Meliško Štefan fogadta a csoportot. A látogatás során Cseh Klaudia kíséretében részletes betekintést nyerhettek a szálloda működésébe. Megismerkedtek a különböző szolgáltatásokkal, a recepciós munka feladataival és felelősségével is. A diákok számára különösen hasznos volt, hogy a gyakorlatban is láthatták, miként működik egy jól szervezett szálloda.
A szakmai kirándulás során a tanulók közvetlen tapasztalatokat szerezhettek, és közelebb kerülhettek választott hivatásuk gyakorlati oldalához, ami nagyban hozzájárul további fejlődésükhöz és pályaorientációjukhoz.
Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni mind a Flamingó Utazási Irodának, mind a Hotel Orchideának a szívélyes fogadtatásért, a hasznos információkért, valamint azért a nyitottságért és segítőkészségért, amellyel hozzájárultak diákjaink szakmai fejlődéséhez.
Március 31-én tartalmas és élményekben gazdag szakmai kiránduláson vettek részt a II.HA, III.HA és IV. HA osztály diákjai. A program célja az volt, hogy a diákok a tantermi ismereteket valós környezetben is megtapasztalják, és közelebbről is megismerjék a vendéglátás különböző területeit.
Az első állomás Győrújbaráton volt, ahol a Vaskakas Sörfőzde tulajdonosa személyesen fogadta a csoportot. A tanulók két csoportra bontva vettek részt egy részletes előadáson, amely átfogó képet adott a sörgyártás folyamatáról. Megismerkedtek az alapanyagokkal, a készítés technológiai lépéseivel, a különböző sörtípusok jellemzőivel, valamint a higiéniai előírásokkal és a szakszerű csapolás fortélyaival is.
A kirándulás második állomása Győrben, a Rába Hotelben volt, ahol a tanulók betekintést nyerhettek a szálloda mindennapi működésébe. A látogatás során megtekintettek egy igényesen berendezett lakosztályt is, így közvetlen tapasztalatot szerezhettek a magas színvonalú vendéglátás elvárásairól.
A nap során szerzett ismeretek és élmények jelentősen hozzájárultak a diákok szakmai fejlődéséhez, és megerősítették bennük a gyakorlati tanulás fontosságát. A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki a vendéglátóknak a szívélyes fogadtatásért és a magas színvonalú, tartalmas programokért.
Iskolánkban húsvét előtt különleges eseményre került sor: a Hotelakadémia tanulói szakmai versenyen mérhették össze tudásukat és kreativitásukat. A verseny két kategóriában zajlott, amelyek során a diákok bemutathatták mind elméleti felkészültségüket, mind gyakorlati készségeiket.
A megmérettetés egyik látványos eleme a húsvéti asztalterítés volt. A tanulók igényes és esztétikus munkákat készítettek, miközben nagy figyelmet fordítottak a terítés szabályainak betartására. Az elkészült asztalok hűen tükrözték az ünnepi hangulatot. Azáltal, hogy a diákok egymás munkáit is megtekinthették, folyamatosan bővült tudásuk, és új ötletekkel gazdagodhattak.
A másik versenyszám a hidegtálkészítő verseny volt, ahol a résztvevőknek számos szempontot kellett figyelembe venniük. Kiemelt szerepet kapott a higiénia, az ízléses tálalás, az alapanyagok megfelelő kiválasztása, valamint a kreativitás és az ételek összetettsége. A diákok itt is bizonyították rátermettségüket és szakmai elhivatottságukat.
A verseny természetesen zsűri nélkül nem maradhatott: a bemutatott munkákat szakértő bírálók értékelték, akik visszajelzéseikkel segítették a tanulók fejlődését. A zsűri tagjai: a dunaszerdahelyi Villa Rosa étterem vendéglátásvezetője, Nagy Edina, és Czucz Péter kreatív séf.
Az esemény nemcsak izgalmas megmérettetés volt, hanem kiváló lehetőséget is nyújtott a diákok számára, hogy megmutassák tehetségüket és tovább fejlesszék szakmai tudásukat.
A résztvevő diákok értékes nyereményekben részesültek, melyeket az alábbi szponzorok támogatásának köszönhetünk:
1. SK Glass
2. Szarvas Vendégő Fekete Norbert
3. Penzion Fortune
4. Villa Rosa Restaurant and Pension
5. Hotel Therma Nea
6. Weis Tibor séf
7. Ing. Nyári Gabriella tanárnő
József Attila tematikus budapesti tanulmányi napjukat iskolánk diákjai a Duna parton kezdték, a költő szobránál. A helyszín a Dunánál című vers nyitósoraiból – „A rakodópart alsó kövén ültem...” – már ismerős volt, így a diákok számára is kézzelfoghatóvá vált a költemény és a városkép kapcsolata. A folyó mint a múlt, jelen és jövő találkozási pontja jelenik meg a vers soraiban, ahol „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”, így a szobor nemcsak egy költői jelenetet idézett fel, hanem azt a gondolatot is, amely a vers zárlatában fogalmazódik meg: a múlt és jelen összefonódása közös felelősséget jelent.
A diákok este a Madách Színházban mélyülhettek el igazán József Attila világában, ahol az Én, József Attila című musicalt nézték meg. Az előadás a költő életének meghatározó fordulatait mutatta be: első és utolsó szerelmét, a 20–30-as évek irodalmi közegét, valamint azokat a személyes és alkotói küzdelmeket, amelyek rövid, mégis rendkívül intenzív életművét formálták.
A nap így egyszerre nyújtott látványos színházi élményt és közvetlen találkozást a költő szellemi örökségével.
2026. március 4-én iskolánk I.B és II.B idegenforgalmi szolgáltatások szakon tanuló
diákjai egy rendkívül hasznos és inspiráló szakmai előadáson vettek részt. Az
előadást Eke Erzsébet, a budapesti ELTE-n végzett szakember tartotta, aki saját
tapasztalatain keresztül mutatta be az idegenvezetői hivatás sokszínűségét.
Az előadás során a tanulók átfogó képet kaptak az idegenvezetői munka
mindennapjairól: szó esett a szakma szépségeiről, a változatos és élményekben
gazdag feladatokról, ugyanakkor a kihívásokról is, amelyek e hivatással járnak. A
diákok betekintést nyerhettek abba, milyen fontos a felkészültség, a kommunikációs
készség, a rugalmasság és a vendégközpontú szemlélet a sikeres munkavégzéshez.
Az előadás interaktív jellegének köszönhetően a tanulók kérdéseket is feltehettek,
így még közelebb kerülhettek a szakma valóságához, és értékes gyakorlati
tanácsokkal gazdagodtak. Az ilyen alkalmak nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a
diákok megalapozottabb képet kapjanak jövőbeli hivatásukról, és motiváltabban
készüljenek a szakmai pályára.
Ezúton is köszönjük Eke Erzsébetnek az értékes és tartalmas előadást, valamint azt,
hogy megosztotta tudását és tapasztalatait tanulóinkkal!
A tanítás nem csupán a tananyag átadását jelenti. Ez egy összetett küldetés, amelynek jelentős része a háttérben, észrevétlenül zajlik: a folyamatos készülés, az órák megtervezése, a javítások, az adminisztráció és a közösségi programok szervezése. Ott van benne a szülőkkel való párbeszéd és a türelmet igénylő egyéni odafigyelés is. Bár a köztudatban még mindig tartja magát a tévhit, miszerint a pedagógusok munkaideje csak pár tanórából áll, aki valóban belelát ebbe a világba, tudja: ez egy végtelenül kimerítő, teljes embert kívánó szolgálat.
Ám a figyelmes szemlélő azt is észreveszi, hogy a tanítás valójában folyamatos alkotómunka. Minden tanóra egy-egy premier. A pedagógus reggelenként egyfajta „színpadra” áll, ahol meg kell találnia azt a hangot, azt a módszert, amivel át tudja adni a tudást úgy, hogy mindenki megértse. Művészet ez a javából: áttörni a közöny falát, és eljuttatni a diákokhoz a megértés örömét. Bár a nap végén ritkán jár taps, a motiváció mégis megmarad. A gyerekek mosolya, az érdeklődő tekintetek és a fejlődésük látványa ad erőt a következő naphoz is.
A hétköznapok szürkeségét az apró győzelmek aranyozzák be: egy jól sikerült dolgozat, egy közösen elért kiváló átlag, egy bátorító visszajelzés vagy egy érdeklődő kérdés. Ám van egy nap az évben, amely bár a naptárban nem piros betűs ünnep, az iskolai naptárban mégis kiemelt helyet foglal el: a pedagógusnap. Ilyenkor a diákok veszik át a szót, hogy megmutassák: látják és értékelik mindazt, amit értük teszünk.
Az idei ünnep azonban minden várakozást felülmúlt. Amikor a tanári kar belépett az iskola aulájába, nem a megszokott diákzsivaj, hanem hatalmas ováció és szűnni nem akaró vastaps fogadott bennünket. Felemelő volt, ahogy felcsendült a „Miénk itt a tér”, és a diákok magasba tartották a köszönet feliratait. Különösen megható volt látni egykori tanítványunkat, Varga Rebekát, aki már tanárjelöltként énekelt egykori alma materében, szimbolikus hidat verve múlt és jövő közé.
Amikor a karzatról újabb hangok kapcsolódtak be a dalba, és a járás legszebb aulájában a „diákközönség” skandálni kezdte az intézmény „örök” nevét – „ESZ-PÉ-TÉ-ES” –, az mindenki számára emlékezetes pillanat volt. Ez a meglepetés, ez az őszinte elismerés volt a legszebb ajándék, amit egy tanár kaphat.
Köszönjük a diákoknak ezt a felemelő élményt! Ez egy olyan visszaigazolás, ami megerősíti bennünk, hogy érdemes minden reggel újra „színpadra” állni.
Iskolánk Idegenforgalmi szolgáltatások szakos I.B osztályos diákjai március 18-án, szerdán tartalmas és élményekben gazdag szakmai gyakorlaton vettek részt, melynek célja a közelebbi megismerkedés volt a turizmus helyi működésével és intézményeivel.
Az első állomásuk a Dunaszerdahely központjában található turisztikai információs iroda volt. Itt kedves fogadtatás után részletes betekintést nyerhettek az iroda mindennapi tevékenységébe és szolgáltatásaiba. Megtudták, hogy az iroda feladatai közé tartozik a turisták tájékoztatása a város és a régió látnivalóiról, szálláslehetőségekről, rendezvényekről, valamint térképek és kiadványok biztosítása. Emellett segítséget nyújtanak programok szervezésében, jegyértékesítésben, és aktívan részt vesznek a város turisztikai népszerűsítésében is. Kiváló az együttműködés a régió idegenforgalmi intézményei között, erről számos konkrét példát hallhattak a diákok.
A program következő részeként ellátogattak a Csallóközi Népművelési Központ által szervezett AMFO kiállításra, mint a kulturális turizmus egyik megjelenési formájára. Az AMFO (Amatőr Fotósok Fóruma) különleges élményt nyújtott számukra, hiszen tehetséges amatőr fotósok alkotásait tekinthették meg. A kiállított művek sokszínűsége – tájképek, portrék és művészi kompozíciók – jól tükrözte a régió kulturális, természeti gazdagságát és kreatív életét. A központ munkatársai bemutatták az intézmény sokszínű tevékenységét, ezzel is motiválták a diákokat a kreativitásra.
Túrájuk zárásaként a városházára látogattak, ahol Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere fogadta őket, aki részletesen szólt a város történetéről, a hivatal munkájáról, feladatairól, felvázolta a turizmus lehetőségeit a jövőben, valamint készségesen válaszolt a kérdésekre. Az alpolgármester úr részletesen bemutatta az épület működését és jelentőségét. A városháza nemcsak adminisztratív központ, hanem a helyi közélet egyik legfontosabb színtere is. Az ülésteremben zajlanak a képviselő-testület ülései, ahol a város jövőjét érintő döntések születnek, például fejlesztési projektek, költségvetési kérdések és helyi rendeletek elfogadása. A városháza feladatai közé tartozik a lakossági ügyintézés biztosítása, a városi infrastruktúra fenntartása és fejlesztése, valamint a kulturális és társadalmi élet támogatása. Emellett fontos szerepet játszik a turizmus fejlesztésében is, hiszen együttműködik különböző intézményekkel és szervezetekkel annak érdekében, hogy a város vonzó úti céllá váljon. Kiemelt figyelmet fordítanak a nemzetközi kapcsolatok ápolására is. Dunaszerdahely több testvérvárossal tart fenn együttműködést, amelyekkel közös kulturális, oktatási és gazdasági programokat szerveznek. Ezek az együttműködések lehetőséget biztosítanak tapasztalatcserére, közös projektek megvalósítására, valamint arra, hogy a város nemzetközi szinten is ismertté váljon. A városháza épületének különleges része az eskető terem, amely elegáns és ünnepélyes környezetet biztosít a házasságkötések számára. Ez a helyszín jól tükrözi a város közösségi és emberközpontú jellegét. A látogatás során világossá vált számukra, hogy a városháza nem csupán egy hivatal, hanem a város működésének központja, ahol a múlt hagyományai és a jövő tervei találkoznak.
Ez a szakmai gyakorlat nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagította az idegenforgalmi szakon tanuló diákokat és tanáraikat, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy jobban megértsék a turizmus és a helyi közintézmények szerepét egy város életében.
Diákjaink sikerei a Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulóján.
Kúkola Viktória- II. HA - aranysávos besorolás - próza kategóriában
Katona Màté - II.SM -aranysávos besorolás, 3. hely - vers kategóriában
Benedek Arabella- III. B-aranysávos besorolás- vers kategóriában
Fejes Kata Boglárka - I.B- ezüstsávos besorolás - vers kategóriában
Juhos Bence - I .A- ezüstsávos besorolás - vers kategóriában
Veres Vanessza Veronika - III.B- ezüstsávos besorolás -vers kategóriában
Tóth Bibiána- II .B- ezüstsávos besorolás - próza kategóriában
A verseny kerületi fordulójába jutott: Kúkola Viktória, Benedek Arabella, Katona Màté.
Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!
„Legyünk nagyok, amint illik mihozzánk, hogy az Isten gyönyörködve nézzen ránk.” (Petőfi Sándor)
Több oldalnyi szövegkönyv, több órás „forgatás”, vidám olvasópróbák, feszített tempójú színpadi próbák, töretlen lelkesedés, váratlan sorsfordulatok, a „B“ terv helyett egy újabb „B“ terv – egy igazi forradalmi forgatókönyv.
178 évvel ezelőtt, 1848 márciusában egy maroknyi lelkes csapat, a szabadságvágy által hajtva, egy kávéházi asztal mellől elindulva forradalmat indított útjára. Egy hasonlóan lelkes közösség évek óta megidézi ennek a történelmi tettnek a hátterét; újra és újra feleleveníti az események egyes állomásait, a megismételhetetlen lehetőségek kihasználásának buktatóit. Teszi ezt a legnagyobb odaadással, hihetetlen lendülettel, barátsággal és legfőképpen belső motivációból. Néhányuk gyakran áll színpadon, akad köztük olyan is, aki csak az iskola színháztermében lépett először a „világot jelentő deszkákra”. Van, akinek rögtön komfortos a szerep, és persze van, akinek hosszabb időbe telik, míg ráérez a színpadi munka ízére.
Egy-egy műsor megvalósítása rengeteg időt és energiát igényel. Mégis mindannyian újra és újra belevágunk. Velünk van a márciusi ifjak küzdőszelleme. Szívből csináljuk, műkedvelő diákszínjátszók vagyunk. Ugyanúgy, ahogyan a pesti forradalmárok, mi is nagyon hiszünk abban, hogy kellő elkötelezettséggel célba ér az üzenet: a forradalom, az irodalom, Petőfiék és a márciusi „hölgyek” közös üzenete. Hiszünk abban, hogy nyitott fülekre talál az a gondolat, hogy milyen „nagy dolog a szabadság”, hogy „vannak napok, melyek nem szállnak el”, és hogy „ha újra tenni kell majd, akkor újra ott leszünk”. Ehhez olykor hangerő kell, olykor pedig csend; minden esetben nélkülözhetetlen az egymás iránti – néző és szereplő közti – érzékeny figyelem, hogy mindannyian „legyünk nagyok, amint illik mihozzánk, hogy az Isten gyönyörködve nézzen ránk.”












