Back to top

Szakgyakorlat - tanulmányi utak

2021. május 27-én az I.CR/B, a II.CR/B és a III.CR/B osztályok, idegenforgalmi szolgáltatások és regionális idegenforgalom menedzsere szakon tanuló diákok, gyalogtúrán vettek részt az iskolai tanulmányi gyakorlat keretén belül. A gyalogtúra célja a Cséfalvay család által alapított tőkési vízimalom és a tőkési Duna-ág megtekintése volt. Dunaszerdahelyről indulva Kisudvarnokon át, az új kerékpárúton haladva elértünk a vízimalomhoz. A malmot megtekinthettünk belülről is, illetve kiderült, hogy az egyik elsős diákunk ükmamájának a családja alapította. A malom megtekintése után kellemes pihenőben volt részünk a tőkési Duna-ág partján üldögélve. Majd a hazaút következett, ami dalolva, beszélgetve és viccelődve, ámde egyre fáradtabban telt. A gyalogtúra során legkevesebb 20 km-t megtettek a diákok és tanáraik, ami a távoktatás után bizonyára egy életreszóló élménny  minden túrázó számára.
A Vidékfejlesztési Szakközépiskola első osztályos diákjai részt vettek idei első szakgyakorlatukon, ami városunkban, Dunaszerdahelyen valósult meg. Mivel a diákok idegenforgalom szakon tanulnak, így Dunaszerdahely idegenforgalmi látnivalói az első tanagyagok között szerepel. A járványra való tekintettel a fő hangsúlyt ezúttal a gyalogos városnézésre helyeztük, illetve két helyet bentről is szemügyre vettünk. A gyalogos városnézés során minden diák egy kicsit kipróbálhatta az idegenvezető szerepét is, mivel be kellett mutatniuk Dunaszerdahely idegenforgalmi látványosságait és történelmi épületeit is, majd megválaszolni az elhangzottakkal és látottakkal kapcsolatos kérdéseket. Ezt a bemutatást természetesen alapos előkészület előzte meg. Sétánkat a Szent István-szobor bemutatásával kezdtük, ami az iskolánk melletti parkban látható. Ezután átsétáltunk a Csaplár Benedek Művelődési Központ elé és a Zenélő szökőkúthoz is. Következett az evangélikus egyházközösség temploma, majd a  Holocaust emlékmű, ahol a dunaszerdahelyi zsidóság történetéről is hallottunk összefoglalót. A Vámbéry téren található 1848-as szabadságharcnak állított emlékmű után a „beszélő“ információs tábla nyűgözte le az elsősöket. A beszélő azt jelenti, hogy a megfelelő gombok megnyomása után a 4 nyelv egyikén ismerteti egy hang a kiválasztott látványosságot. A Vámbéry tér közepén a Szent György-templom volt a következő célunk és a mellette álló Szentháromság-szobor, illetve Szent Miklós szobra. Természetesen Vámbéry Ármin mellszobrát is megnéztük. Ezután a Városháza, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékműve, a dunaszerdahelyi református keresztyén gyülekezet temploma következett, majd a Csallóközi múzeumot vettük szemügyre a hozzá tartozó tudnivalók kíséretében. Mindeközben betértünk a Fő utcán júniusban megnyílt Turisztikai információs irodába is, ahol az iroda vezetője Koller Menyhárt Ingrid szívélyes fogadtatásban részesített minket. A negyedikes, éppen ott gyakorlatozó diákok mondták el a Turisztikai információs iroda fontosságát, lényegét. Magától értetődik, hogy minden diák egy csallóközi térképpel és öröknaptárral a kezében hagyta el az irodát. Gyalogos körutunk következő programja egy 10 perces szünet volt, amikor is padon ülve meghallgattuk Dunaszerdahely kialakulásának tömör történetét. Az információk átadása után a Mol Aréna bemutatása volt a következő célunk, ahol a diákok nagy örömére a DAC Fanshop-ba is lehetőségünk volt bemenni. A sport után kultúra következett, mégpedig nem más, mint a Kortárs Magyar Galéria, azaz Vermes-villa. Nagy örömünkre fogadtak minket és megtekinthettük a Hazai pályán című kiállítást, ahol a helyi alkotók, vagyis a járás művészei friss, illetve régebbi munkáiban gyönyörködhettünk. Nagy lendülettel indultunk el a kicsit távol eső Hadifogoly temetőhöz, majd onnan az 1. és 2. világháborús emlékműhöz, ahonnan még a vasútállomás épülete és a felújított buszmegallók is jól láthatóak voltak. A közel 11 ezer megtett lépés után körutunk visszavezetett az iskolába, ahol megbeszéltük, hogy az első városnéző gyakorlaton sok újdonságot látott és hallott még az is, aki születésétől kezdve dunaszerdahelyi. Volt alkalom, amikor a helyi lakosok mellénk álltak és úgy hallgatták mit mesél egy-egy diák az adott látnivalóról. Kis pihenő után már körvonalazódik a következő helytörténeti séta J          
2020. január 23-án az I.FJK/A,  II. F/A,  III. F/A és a  IV.F/A  osztály tanulói megtekintették Magyarország agráripari csúcsrendezvényét az AGROmashEXPO-ot a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.  Négy napon keresztül közel 350 kiállító vonultatta fel az input-gépesítés – logisztika - digitalizáció témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát. A Mezőgazdasági Eszköz − és Gépforgalmazók Országos Szövetségének köszönhetően 2020-ban is számos tagvállalat képviseltette magát, így a magyar piacon dolgozó nagy nemzetközi márkákat forgalmazó cégek színe-java megjelent az AgrárgépShown. A forgalmazók által bemutatott nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) mellett több ország kiállítói is bemutatták  újdonságaikat. A hazai gépgyártás aktuális trendjeit pedig a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének tagjai vonultatták fel. Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet kísérő kiállításai voltak a magyar mezőgazdasági géppiac kínálatának. Az erőgépek mellett az elmúlt években folyamatosan növekszik az input a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás, precíziós gazdálkodás, robotizáció témakörében is egyre több kiállító jelent meg. Így a rendezvény lehetőséget kínált az új agáripari trendek, smart technológiák feltérképezésére, részletesebb megismerésére. A cégek standjain számos gyakorlati bemutatót is szerveztek. A diákok jókedvűen, új ismeretekkel gazdagodva tértek haza.
2019 november 7-én és 8-án iskolánk agrárvállalkozás-farmár szakirányzaton tanuló diákjai szakmai versenyen vettek részt. A résztvevők a következők voltak, a második osztályból : Tamási Márk Renátó és Zalka Zoltán , a harmadik osztályból : Domonkos Bálint, Dorák Donát, Gódány Gergely és Daragics Júlia Rebeka, a negyedik osztályból : Halász Vendel, Koczkás Dominik és Lelkes Áron Ernő . Az első nap az eke beállításáról és a szántás gyakorlásáról szólt. A második nap minden diák egy bizonyos terület felszántásával részese lett a szántóversenynek. A szakmai zsűri értékelte a szántás egyenességét, egyenletességét, és egyéb kritériumokat, az iskolai forduló első négy helyezetét a követekező sorrendben határozta meg. Az első helyezett: Koczkás Dominik, a második Gódány Gergely , a harmadik Dorák Donát, negyedik Júlia Rebeka Daragics lett. Szakmailag rendkívül érdekes esemény volt, ahol az iskola tanulói megmutathatták, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek, a traktort és az ekét milyen módon tudják irányítani. Szerencsére az időjárás és a szántási körülmények is kedvezőek voltak , így a verseny jó hangulatban és elfogadható feltételek mellett sikeresen megvalósult. A diákok tapasztalatokkal és új élményekkel gazdagodva térhettek vissza az iskolapadba, hogy elméleti tudásukat is tovább gyarapítsák.
2019. október 10-én a 4./A és 3./A osztályból kiválasztott farmer tanulók megtekintették a Pioneer cég szervezésében megrendezett szakmai találkozót. Az új hibridek ismertetése mellett a Lemken cég  talajművelő eszközeinek bemutatására is sor került. A betakarított termés várható hozamának becslésére is sor került, az első helyen végzett hibrid a 14t/ha hozamot érte el.
Idegenforgalmi gyakorlat keretén belül alkalma volt a 3.CR/B osztálynak ellátogatni Somorjára az olimpiai X-bionic sphere sport- és szabadidőközpontba, ahol a minőségi és tartalmas szabadidő eltöltésére kitűnően a feltételek. Ennek voltunk tanúi mi is pénteken, amikor az X-BIONIC® INDOOR MASTER elnevezésű lóversenyen nézőként részesei lehettünk a lovas sport magas színvonalú művelésének. Láttuk hogyan zajlik a díjugrató verseny bent a lovardában, ami felejthetetlen élmény volt számunkra, mivel a világ legdrágább lovai és legjobb lovasai szerepeltek. Ezek között ott volt a világ 100 legjobb lovasa közül néhány és ismert, illetve történelmi nevek is találhatóak a versenyzők listáján. Mindez mellett megnéztük milyen szolgáltatásokat nyújt vendégeinek a központ, ilyenek voltak a szállásszolgáltatás, ami négycsillagos szállodában valósul meg, az étkeztetési szolgáltatások több étteremben, a frissítői szolgáltatások, a háromemeletes fitness részleg, a fürdő olimpiai méretű úszómedencével és számtalan élményelemmel, wellness szolgáltatás, az atlétikai stadion, gimnasztikai terem, kongresszusi terem és néhány konferenciaterem és számunkra a legérdekesebb a mozi, ahol hagyományos ülések helyett nagyméretű babzsákok vannak. Azt hiszem egy ideig még emlegetni fogjuk ezt a napot és bízunk benne, hogy lesz még alkalmunk visszatérni ide.  
2019. október 23-án Selmecbányán és Szent Antalban járt gyakorlaton a 3.CR/B, 3.ST/C és a végzős 4.CR/B osztály. Mindhárom osztály idegenforgalmat tanul és izgatottan készült az októberi gyakorlatra. A gyakorlat Szent Antalban kezdődött, ahova eléggé ködös időben érkeztünk, de a természet gyönyörű őszi színeit így is csodálhattuk és később még a nap is kisütött. Szent Antalban a vadászkastélyt hivatásos idegenvezető mutatta be, aki rengeteg érdekes információt mondott a kastélyról. Többek között megtudtuk, hogy a Kohári család építtette, majd a Cobur család tulajdonába került. Az utolsó lakosa Coburg Ferdinand volt, aki az 1940-es évekig a kastélyban lakott és aki egyben bolgár cár is volt. Ezután a hegyekkel körülvett káprázatos fekvésű Selmecbányát, az UNESCO Világörökség egyik kincsét, a közép-szlovákiai bányavárosok legszebbikét látogattuk meg. A Selmeci-hegység 900-1000 m magas hegyei közti katlanban fekvő városka teraszosan épült, szinte egyetlen egyenes utcája sincsen, minden tere, utcája más szinten fekszik. Megnéztük gyönyörű, történelmi hangulatot árasztó óvárosának tereit, hangulatos, a domboldalakon kanyargó utcácskáit, dombokon magasodó erődítményeit és távolból az impozáns kálváriadombot is. Az evangélikus líceumnál Petőfi szobrát is megkoszorúztuk, akiről ismert, hogy a líceum növendéke volt sok híres kortársával egyetemben. Gyakorlatunk végén a Szent-háromság térről indultunk hazafele, amit kicsit sajnáltunk is, hisz az időjárás olyan csalogatóan gyönyörű volt, hogy még egy-két órát szívesen eltöltöttünk volna e közép-szlovákiai kis ékszerdobozban. 
2019. október 1-jén és 3-án a Vidékfejlesztési Szakközépiskola I.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) szakmai gyakorlaton vettek részt Dunaszerdahelyen. A két nap alatt rengeteg látnivalót, történelmi és kulturális jellegű épületet és szobrot tekintettek meg,  azzal a céllal, hogy megismerjék Dunaszerdahelyt és gyakorolják az idegenvezető feladatait.             Sétájuk az iskolából indult, miután több előadást meghallgattak Csallóköz, Dunaszerdahely és a DAC történetéről. Az első célállomás a Városháza volt, ahol Karaffa Attila alpolgármester úr mutatta be a hivatal működését és a diákok megtekinthették az épület legfontosabb részeit. Dunaszerdahely köztéri szobrainál szintén bemutatták az egyes alkotásokat, azok készítőit. A Dunaszerdahelyen jelen lévő valamennyi vallás történetéről is esett szó az adott templomokban illetve zsidó imaházban. A Szent György-templom volt az első állomás, majd a református, evangélikus templomok kerültek sorra, és csütörtökön Kornfeld Tibor mérnök tartott érdekes és megrázó előadást a zsidóság történetéről a városban. A "Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely" című műve alapján is először a Bacsák utcai imaházban mesélt   arról, hogy Dunaszerdahelyt "Kis Palesztina" jelzővel illették a múltban, hiszen itt a 18. században nem csak többségben éltek, hanem aktívan részt vettek a város fejlődésében a zsidó lakosok. A diákok hallottak olyan fogalmakról mint a Rosh Hashana (új év) és Jom Kipúr (engesztelő nap). A zsidó temetőben megtekintették a Holokauszt emlékművet is, és tudatosították, hogy ami akkor történt, az ellentmodott minden emberi és erkölcsi törvénynek.             Sorra került a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, a Vermes villa és a Sárga kastély is, ahol megtekintették a Csallóközi múzeum kiállításait.          A látnivalóban gazdag városnézést a sikabonyi Mindenszentek-templomban és a Hadifogoly temetőben fejezték be. Többen bevallották, hogy voltak olyan pontjai a városnézésnek, amik számukra eddig ismeretlenek volta
2019. szeptember 26-án a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola I., II., III. és a IV. osztályok agrárvállalkozás szakirányzaton tanuló diákjai szakmai gyakorlaton vettek részt Budapesten, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár -on. A kiállítás Magyarország legnagyobb, legrégibb, nagy tradíciókkal bíró agrárgazdasági rendezvénye, amely mintegy 100 éves múlttal rendelkezik. A kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárváros területén 79. alkalommal került megrendezésre. Ebben az évben programdúsabb és újszerűbb volt. A közönségvásár jellege mellett a figyelem központjába került a fajtaállat- és a gépbemutató, a fenntarthatóság, a fogyasztói tudatosság növelése, a professzionalitás, a nemzetköziség és az innováció az élelmiszeripar agrárdigitalizáció és az agrárinnovációk. Az OMÉK kiállítás fókuszában az élelmiszeripar, a professzionalitás, a nemzetköziség és az innováció is szerepelt. Az iskola diákjai megtekintették az egyes pavilonokat mint például A Pavilon ahol találkozhattak a partnerországok mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásaikkal. A B Pavilonban az állattartó és állatbemutató programok részesei lehettek. A D Pavilon kertészeti kiállítása és a növénytermesztési technológiák rejtelmeibe adott betekintést a diákjainknak. A gasztro passzázs gazdag élelmiszert és vendéglátást kínált. Legnagyobb érdeklődést az őshonos állatbemutató és eszközkiállítás valamint a mezőgazdasági gépkiállítás, mezőgazdasági gépek és felszerelések adták a diákjainknak. Gazdag tapasztalatokkal érkeztek haza.
2019. szeptemberében a Vidékfejlesztési Szakközépiskola II. A, III. A és IV. A osztályok tanulói szakmai gyakorlat keretében részt vettek a Bábol¬nai Nem¬zet¬közi Gazdanapok nagy hagyo¬má¬nyok¬kal ren¬del¬kező mező¬gaz¬da¬sági kiál¬lí¬tásán Magyar¬or¬szá¬gon. A ren¬dez¬vény 32. alkalommal került megrendezésre. Rendező a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, valamint Bábolna város és a régiói voltak. A szervezők színes családi programokat biztosítottak. A programokon kívül diákjaink megismerkedhettek a Ménesbirtok történelmi értékű épületegyüttesével és a híres lóállománnyal. Megtekintették a gépbemutatót és megkóstolhatták a Magyar Föld legjellegzetesebb gasztronómiai ínyecségeit. A gyakorlat kiemelkedő pontja volt a lovas bemutató, amely a lovaspályán került megrendezésre. A diákjaink fáradtan, de élményekkel gazdagon tértek haza.
2019.IX.24-én a III.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és a III.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport tagozat) osztályok tanulmányi gyakorlaton vettek részt, ami keretén belül meglátogatták Vöröskő várát a Driny –barlangot és Nagyszombat városát. Vöröskő, a Kis-Kárpátok legszebb vára, ahol jelenleg múzeum tekinthető meg, amely a nemesség egykori lakáskultúráját mutatja be. A termekről bőséges információkat adott át a helyi idegenvezető, a látogatás végén feltett kérdéseket sikeresen válaszolta meg a csapat. A vár egyedülálló varázsának köszönhetően több film forgatásának volt a színtere a közelmúltban, sok helyszín volt ismerős. A gyakorlatunk második állomása a Kis- Kárpátok föld alatti kincse, a Driny- barlang volt. Lenyűgöző cseppkőképződményeit a kijelölt barlangászati idegenvezető mutatta be. A program Nagyszombatban folytatódott, a csodálatos időjárási viszonyok mellett a város rengeteg látnivalóját tekinthették meg a diákok. Szlovákia első szabad királyi városát, amely gazdag történelemmel rendelkezik, sokan "Kis Rómaként" emlegetik. Az egyes nevezetességeket bemutatta az adott feladatra kijelölt alkalmi idegenvezető a csoportból, így például az Érseki palotát, a Szent-Miklós püspöki székesegyházat, a Ján Palárik Színházat, Keresztelő Szent János templomát, a Tűztornyot, a Nagyszombati Városházát és sok más kultúrtörténeti emléket. A nap végén kicsit fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva és a gyakorlati tudását gyarapítva tért haza a csapat.
2019. szeptember 25 - én a Vidékfejlesztési Szakközépiskola II.CR/B (regionális idegenforgalom menedzsere és szolgáltatások az idegenforgalomban) és II.ST/C (szolgáltatások az idegenforgalomban – sport osztály) osztályok tanulói tanáraik kíséretében szakmai gyakorlaton vettek részt Budapesten. A gyakorlat során  betekintést nyerhettek az idegenvezetői feladatokba már az utazás alatt is és Budapesten számtalan nevezetesség megtekintése közben. A városnézés a budai oldalon kezdődött, ahol a Clark Ádám térről kiindulva a Budai várat, a Sándor-palotát, a Mátyás-templomot, a Szentháromság teret és a Halászbástyát mutatták be és tekintették meg. A pesti oldal felé menet áthaladtak a Széchenyi Lánchídon, bemutatásra került a Holokauszt emlékmű - a Cipők a Duna-parton, csendes megemlékezést tartottak a fasizmus áldozatairól, ezután látogatást tettek a Parlamentben, ahol a helyi idegenvezető érdekes történetekkel tarkítva bemutatta az Országházat. A gyakorlat befejezéseként a Városliget felé tartott az autóbusz, az Andrássy-úton keresztül a Hősök teréhez értek, és ellátogattak a Vajdahunyad várához is. Budapresttől búcsúzva, az Erzsébet hídon áthaladva gyönyörű látványban volt még része a társaságnak, Szent Gellért szobránál jól látható volt a vízesés. A diákok rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagabban értek haza a jól sikerült gyakorlati nap végén.

Oldalak