Back to top

Szakgyakorlat - tanulmányi utak

2022. október 10-én az I. A/FJK és a II. A/FK osztály tanulói szakmai kiránduláson vettek részt a Bajmóci Állatkertben. A Bajmóci Állatkert (Zoo Bojnice) 1955-től várja a látogatókat.  Területe 41 ha, itt látható Szlovákiában a legtöbb állat – összesen 373 állatfaj (1 858 egyed). Az állatkert területe részben dombos, fásított, szabad legelőkkel. Legérdekesebb a majom- és az elefántpavilon, az akvárium, a terrárium  és a macskafélék. Az állatkert 26 európai tenyészprogramban, valamint 31 európai fajmegőrző programban vesz részt. Az időjárás kedvezett a szabadtéri programnak, a diákok ismerettel gazdagodva tértek haza.
Ismét megrendezésre került az idegenforgalmi szakmai nap a Szent István téri Közös Igazgatású IskolábanSzeptember 27-én, a Turizmus Világnapján az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt ünnepelik a turizmust, és felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékére. Mi is hasonló célból szerveztük meg a hagyományos idegenforgalmi szakmai napot, amelyet ugyan a pandémia időszakában nem szervezhettünk meg, de idén már lehetővé vált. Az idegenforgalmi szakmai napot a Szent István téri Közös Igazgatású Iskolában négy színvonalas előadás tett érdekessé és izgalmassá. Az első előadó Lencsés Zoltán volt, aki utazó lévén ez alkalomból Nepálról mesélt nekünk. Megtudtuk, hogy Nepált főleg túrázók látogatják, akik két trekből (hosszú utazás, vándorlás, nagy út) választhatnak, ha túrázni indulnak. Az egyik az Everest alaptábor túra, a másik pedig az Annapurna-kör gyalogtúra, ami vadregényes. Lencsés Zoltán elmesélte, hogy nagyon fontos, szinte kihagyhatatlan a magasabban fekvő túraútvonalaknál az akklimatizáció. A nagy tengerszint feletti magasság jelentős hatást gyakorol az emberi szervezetre. Elkezd csökkenni a vér oxigénnel való telítettsége, s ezért ehhez lassan hozzá kell szoktatni a szervezetet, amíg eljut a túrázó az 5416 méter magas Thorung La hágóhoz. Az 5416 méteres hágóról még magasabbra emelkedtünk, ugyanis egy képzeletbeli repülésen vettünk részt. Légiutas-kísérőnk és előadónk Szabó Zsuzsanna volt, aki betekintést nyújtott a privát légitársaságok világába. Zsuzsanna előadása elején a magángépek típusait mutatta be és a magán és hagyományos társaságokon belüli különbségekről is ejtett pár szót. Majd elmondta, hogy kiből válhat légiutas-kísérő magán repülőgépeken, milyen fontos a nyelvtudás és a tapasztalat. Ezután kiemelt néhány olyan tulajdonságot is, amelyek kulcsfontosságúak bizonyos váratlan helyzetek és szembejövő kihívások esetében, mint például az önállóság, jó megjelenés, határozottság, kreativitás. Szó volt olyan dolgokról is, amit a tankönyvekben nem olvashatunk, amire nem lehet előre felkészülni, ilyen a vészhelyzet, a kellemetlen utas vagy kolléga. Ámde erős akarattal, kitartással és rátermettséggel le lehet küzdeni ezeket a szituációkat. Előadása végén beszélt nekünk a szakma pozitív oldaláról is, amik a csodálatos szállodák, országok, mesés városok, világkörüli utak, szabadság, kapcsolatok, gasztronómia, exkluzív környezet, s nem utolsó sorban a pozitív visszajelzés. A harmadik előadónkkal az El Camino-t jártuk meg. Nagy Zsuzsanna, egykori kolléganőnk megtette a Szent Jakab zarándokutat, s nagy átéléssel beszélt róla nekünk a szakmai napon. A Szent Jakab-út (spanyol neve Camino de Santiago), illetve El Camino-nak is nevezik az ősrégi zarándokutat, ami a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. Az előadás a 890 kilométer hosszú, a Pireneusokon való átkelés után, négy nagyobb spanyol várost érintő útról szólt, ami Santiago de Compostelába vezet, s ahonnan Zsuzsannáék még továbbmentek az óceánhoz, Muxáig. Sok értékes és hasznos információt hallottunk a zarándokútról, például, hogy mi mindent ajánlatos vinni az útra, illetve mi az, ami kis idő múlva elajándékozható a többi zarándoknak. Hány kilogrammos csomagot vigyünk magunkkal utunk során, miből mennyi legyen és fontos meghallgatni más zarándokok tanácsát is. Érdemes megtervezni a napi utat is, hány kilométert tegyünk meg aznap és esőben is útnak kell indulni. A testi, lelki felkészülés is fontos, mivel a szervezet nagyobb megterhelésnek van kitéve, mint egy átlagos napon. Illetve, ha valaki egyedül is indulna útnak, akkor ő az út végére biztosan új barátokra talál. Arról is szó volt, hogy a zarándokút jelvénye és iránymutatója a fésűkagyló, mely az út mentén mindenütt felfestve megtalálható. Az előadás végén Zsuzsanna megmutatta nekünk az út teljes megtételét igazoló oklevelét. „Buen Camino” kívánta nekünk, ha jövőben mi is útnak indulnánk. A szakmai napot Molnár Kornél, a KORNY travel utazási iroda alapítója és tulajdonosa zárta, aki az utazási irodák alapításáról és működtetéséről beszélt. Megtudtuk, hogy a megfelelő törvények ismerete, alaptőke és kemény munka szükséges az induláshoz. Volt szó arról, mi a különbség az utazásszervezés és utazásközvetítés között, illetve az alapítás előtt azon is el kell gondolkodni, hogy a cégforma mi legyen – magánvállalkozó vagy kft? Miután ezt eldöntötte valaki, utána a megfelelő hivatali engedélyeket kell beszerezni, majd az utazási iroda helyiséget berendezni és a marketingről sem szabad megfeledkezni. Az előadás során még megtudtuk, hogy milyen repülőjegy rezervációs rendszerek vannak és mit jelent az IATA rövidítés, s ezen belül mi a feladata. Az idegenforgalmi szakmai napot a négy interaktív előadás tette felejthetetlenné. Bízunk benne, hogy a diákok ezen temérdek új információt kellőképpen fogják tudni applikálni tanulmányaik, majd munkájuk során. Az ilyen jellegű idegenforgalmi előadások, illetve a folytonos képzések elengedhetetlen részei az oktatásnak, mert az idegenforgalom az nem más, mint állandóan változó és fejlődő iparág, s mi lépést szeretnénk tartani vele.                                                                                                     
Október 6-án a III. A/F osztály tanulói megtekintették a Pioneer kukorica fajtabemutatót a lúcsi szövetkezet parcelláin. Az időjárás is kedvezett a szervezők számára. A tanulók betekintést nyerhettek a gazdálkodás nehézségeibe is, hiszen ez az év rendkívülinek nevezhető az aszály miatt. A fajtabemutatót inkább szakmai találkozónak minősítették, hiszen az idei eredmények rendkívül rosszul sikerültek az ágazat számára. A tavalyi hektárhozamokat meg sem közelítették az idei eredmények. A várható klímaváltozás új tulajdonságokkal rendelkező hibrideket igényel. Legfőbb célkitűzése a találkozónak a  termelőkkel való élő kapcsolat kialakítása és igazodni a megváltozott körülményekhez. A bemutatott hibridek az Optimum AQUA max  elnevezést kapták, amelyek aszályos viszonyok között is a maximumot tudják nyújtani. Az újabb hibridek jobban elviselik a szárazabb körülményeket, nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek és jobb a vízleadó képességük is. A diákok a fajtabemutató után a betakarítás és a talajmegmunkálás eszközeivel is megismerkedhettek. a Lemken cég által.  A szívélyes fogadtatásért köszönet a szövetkezetnek!
Az idegenforgalmi szolgáltatások és a regionális idegenforgalom menedzsere szakon tanuló I.B/CR és a II.B/C osztályos diákok exkurzión jártak Trencsénben. Az uticél Csák Máté várának meglátogatása volt, ahol majdnem 2 órát sétáltunk és ahol láttuk a  palotaegyüttest, a kaszárnyát, a szembetűnő Máté-tornyot, Malom- és a Jeremiás-torony, az Ágyú-bástyát és talán a legismertebbet a Szerelem kútját is. Az őszi időjárás kedvezett, s így szép napsütéses időben tudtuk tovább folytatni az utunkat le a várdombról a történelmi belvárosba. A belvárosban a diákok bemutatták a turisztikai nevezetességeket, amik a következők voltak: Béke tér, Pestis oszlop, Piarista templom és kolostor, Városi torony, Városháza épületet, Štúr tér, Vízimanó szobra és szökőkút, az orientalista elemeket felvonultató Zsinagóga épülete. Hazafelé úton tettünk megállót Beckó várának romjainál, ahova szintén felsétáltunk. Szép élményekkel tértünk haza a Közép-Vágmenti régióból.  
2022. szeptemberében Kistapolcsányban  szakmai exkurzión vettek részt iskolánk IV. A, III. A és a II. A osztályok agrárvállalkozás és minőségellenőr szakirányzaton tanuló diákjai. Az exkurzió keretén belül tanulóink megtekintették  a világhírű tenyészközpontot,  a Kistapolcsányi Nemzeti Ménest, amely  egyben Szlovákia nemzeti kulturális műemléke. A Nemzeti Ménes Aranyosmaróttól 4 km-re  található. A Nemzeti Ménesben a legnagyobb és leghíresebb nemzetközi  lófajták tenyésztése folyik Szlovákia és Európa részére, mint pl. a Lipicai, a Hucul, a Shagya arab,  az Arab telivér és a Szlovák melegvérű. A Nemzeti ménes lóállománya 550 darab, évente mintegy 100 darab csikó születetik. A ménes legnemesebb lova a Maestoso X-38, amelyet II. Erzsébetnek  ajándékoztak Szlovákiában való tartózkodása alkalmából. Az exkurzió keretén belül a tanulóink  megtekintették az ember és a lovak világának történelmét  bemutató Hippológiai múzeumot. A kovácsmesterség, a nyeregkészítés  művészete, a hintó  és kocsiszín és a gazdag paleontológiai leletek betekintést adtak hazánk lótenyésztésének  történelméről. A minőségellenőr szakirányzaton tanuló diákok megtekintették  a Kistapolcsány  tradicionális   üzemét,  a szőlőfeldolgozó és borüzemet (Vinárske závody Topolčianky s. r. o.). Napjainkban  550 ha-on  termeszt szőlőt. A vörös borok érése a klasszikus fahordókban, míg a fehér borok tárolása rozsdamentes acél hordókban történik. A Château Topoľčianky márka egy 1933-ban alapítot, hagyományokkal rendelkező pincészetet képvisel. Az exkurzió  az Európai Bölény rezervátumban  folytatódot. Szlovákia egyetlen bölénytenyésztő helye 1958-ban lett kiépítve, 27 ha területen, 113 ha védőövezettel. A bölény rezervátum négy részlegén felváltva élnek  a bölények. Mintegy 180 bölény kitenyésztésére került sor, amelyek közül már többet szabadon engedtek. A Vidékfejlesztési Szakközépiskola tanulói élményekben gazdagon tértek haza.
2022. szeptember 8-án a 35. Bábolnai Gazdanapok rendezvényeit tekintette meg a II. A , a III. A és IV. A évfolyam farmer- illetve lótenyésztés és lovaglás szakon tanuló 38 diák. A több, mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás az agrárium kiemelkedő eseménye, amely nemcsak hagyományt teremt, de értéket is képvisel, amire méltán büszke a projekt gazdája és rendezője, a Bábolna Ménesbirtok. Az elismertség bizonyítéka, hogy mind a kiállítók, mind a látogatók döntő többsége évről-évre visszatér, számon tartja az eseményt. A tervezett programokból tetszés szerint lehetett választani. A diákok egy csoportja idegenvezetéssel a ménesudvart, az Arab ménes istállóit, a lovardát és a múzeumot látogatta meg. A diákok megtekinthették az interaktív talajszelvényt, a drónbemutatót, a mezőgazdasági gép- showt, szántóföldi gépbemutatót vagy a termékenységi tanösvényt is. A meghatározó gépforgalmazók és gépgyártók működés közben mutatták be az újdonságokat, újításokat, különös tekintettel a precíziós növénytermesztéshez szükséges gépekre, eszközökre. A lovaspályán megrendezett lovas közönségprogram mindnyájunk tetszését elnyerte a nap végén. A diákok élményekben és ismeretekben gazdagabban tértek haza.
2022. június 22- 24- én szakmai gyakorlaton vettek részt iskolánk I. A, II. A és a III. A osztályok agrárvállalkozás és minőségellenőr szakirányzaton tanuló diákjai. A szakmai gyakorlat színhelye Magyarországon, Csorna  környékén valósult meg.  Diákjaink a Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában voltak elszállásolva.  A szívélyes fogadtatás után  kezdődött a háromnapos  szakmai program. A gyakorlati színhelyek között szerepelt Beleden az Extra tej Kft. , az Organo Pet Kft.,  Hanságligeten a HIP Kft., a Mosonudvaron működő   Lajtamag  Kft., valamint Lipóton a Lipóti Pékség  Látogatóközpont meglátogatása.  A szakmai programokon kívül diákjainknak lehetőségük volt  megismerni a város  nevezetességeit. A szakmai gyakorlaton szerzett  ismeretek nagyban hozzájárulnak diájaink elméleti ismereteik és szakmai jártasságuk elmélyítésehez. Köszönjük a lehetőséget!
Iskolánk  I.B, II.B és III. B idegenforgalmi szakon tanuló diákjai 2022. június 22-én szakmai gyakorlaton vettek részt, ahol számos látnivalót látogattak meg.               Az első program a Driny-barlang megtekintése volt a Kis-Kárpátokban. Ebben a hasadékos típusú barlangban 450 m hosszú útvonalon csodálhattuk meg a gazdag cseppkődíszítést és képződményeket.               Második állomásként az egyik leginkább épségben maradt szlovákiai várat, a Vöröskői Várat látogattuk meg, amelynek a története 1583-tól a II. világháborúig a Fugger és Pálffy családokhoz kötődik, ők az épületet fokozatosan reprezentációs székhellyükké alakították a belső terek gazdag stukkó- és freskódíszítésével.               Pozsonyban a Természettudományi Múzeumban is egy időszakos kiállítás nyílt egy hasonló történelmi tematikával, amely kapcsolódott a várban látottakhoz, de a múzeum az egyik legnagyobb európai természettudományi múzeum Szlovákia és a világ minden tájáról származó ásványtani gyűjteményével és a fauna bemutásával. Érdekesség volt a csoport számára a kiállított a legnagyobb, édesvízben is előforduló halfaj, a viza, amely akár a 7,2 m hosszúságot is elérheti.               Az utolsó megálló az új pozsonyi buszpályaudvar a Nivy Centrum volt, amely nemcsak európai, de világviszonylatban is az egyik legmodernebbnek számít.  A komplexumban az autóbusz-járatok üzemeltetői számára igénybe vehető minden szolgáltatás, mint pl. gyorssszerviz, járműkarbantartás, van itt 2000 parkolóhely és  több szinten boltok, gyorséttermek, poggyászmegőrzők, információs pultok teszik kellemesebbé és gördülékennyé az utazást. A gazdag programmal teli nap után elfáradva, de végig lelkesen érkezett haza a három osztályból álló jókedvű társaság.  
2022. június 14- én  exkurzión vettek részt  iskolánk I. A, II. A és a III. A osztályok tanulói. A szakmai látnivaló  célja a SZTA Malonyai Arborétuma volt, amely a legeredetibb arborétumok – fagyűjtemények közé tartozik Közép-Európában. Történelme során az örökzöld fafajták akklimatizálását célzó kísérlet valósult itt meg. A SZTA Malonyai Arborétuma kiemelkedő helyet foglalt el az idegenszármazású fás növények komplex módon irányított introdukcióját tekintve Európában, és új fitogeográfiai területek létrejöttével lehetővé tette az idegenszármazású dendroflóra tanulmányozásának nagymértékű fejlődését Szlovákiában. A Malonyai Arborétum logójában található  az alapító, Dr. Ambrózy – Migazzi István mottója, miközben az örökzöld fás szárú növények termesztését próbálta meghonosítani Szlovákia területén. Az exkurzió nagyban hozzájárult diájaink szakmai ismereteik bővítéséhez.
Iskolánk III. A osztályos tanulói 2022. május 30-án, hétfőn a Munka, Szociális és Családügyi Hivatal emberi erőforrás tanácsadójának, PhDr. Molnár Péternek az előadásán és gyakorlati tréningjén vettek részt.               A diákok betekintést nyertek a hivatal munkájába és feladataiba, pontos ismertetőt kaptak a szervezeti rendszeréről, valamint gyakorlati útmutató hangzott el a munkahelykeresés folyamatához. Kipróbálták az önéletrajz írását, tanácsokat kaptak a további kommunikációhoz a munkaadókkal, és mindenki számára hasznos stresszkezelés is volt a témák között.  Az egész tréning interaktív módon, különböző módszerekkel, segédeszközökkel, a résztvevőket aktívan bevonva történt. Úgy tanultak játékosan, hogy csak figyelniük kellett.               A szerzett információk és tapasztalatok hasznosak a jövő szempontjából, hiszen a középiskola befejezése után a végzősök nagy része  munkahelyet fog keresni, és kapcsolatba kerül a munkahivatallal is. A rutinosság és a határozott fellépés nagy előnyt jelenthet majd a munkaerőpiacon is.  
Iskolánk II. A és III. A agrárvállalkozás és élelmiszeripar szakokon tanuló diákjai 2022. május 25-én és június 1-jén környezetvédelmi exkurzión vettek részt Jókő (Dobrá Voda) községben és Galgóc (Hlohovec) városában, valamint egy koncerttel egybekötött előadást hallgattak meg a klímaváltozásról és következményeiről. A program a Nagyszombat Megyei Önkormányzati Hivatal EnviroTour projektjének keretén belül valósult meg. A diákokat és tanáraikat a BROZ (Bratislavské regionálne ochranárske združenie) szervezet aktivistái kísérték és bemutatták a munkájukat, valamint elmagyarázták a környezetvédelem alapelveit. https://broz.sk/o-nas/ Elmondták, hogy a természetvédelmi szempontból értékes gyepterületek kezelésének egyik módja a legeltetés. A legeltetés módszerének megválasztása fontos szerepet játszik a gyepterület fajgazdagságának megőrzésében, kihasználva a gyep termőképességét.  A túra végén egy mezőn, kis alapterületen 60 növényfajt láthattak, a tarka réten színes gyógynövények és rengeteg fafajta élt. A leggazdagabb hasonló jellegű mezőt kb. 120 növényfajjal a Fehér-Kárpátokban, Csehországban lehet megcsodálni. A második túrán pedig Galgóc mellett látogattak egy hasonló jellegű területre, ahol számos növény- és állatfajról esett szó. A szabadtéri előadás végén kis verseny zajlott a térség kihasználási lehetőségeiről. A hazai védett gyepterületekre általában jellemző, hogy nem intenzíven kezeltek, így például nem történik tápanyag utánpótlás. A gyepkezelések elsődleges célja a természeti értékek fenntartása, amelynek csak eszköze az állattartás és a legeltetés, mivel így lehet biztosítani az érzékeny, sokszor védett fajok fennmaradását. Ezen gyepterületek legeltetésének a hagyományos szabad legeltetéses módszer felel meg, amelynek célja a  hagyományos gazdálkodás által kialakított és fenntartott fajgazdag kaszálók, legelők, gyümölcsösök diverzitásának a megőrzése. A projekt mindhárom része rámutatott, hogy a jövőben fokozottan szükséges szem előtt tartani a környezetvédelmet, odafigyelni a szakemberek tanácsaira, hiszen ha megfelelően járunk el, nagyban tudjuk óvni a természetet. Sok érdekes információval gazdagodott a csapat, következhet a gyakorlati megvalósítás.  
2022. június 14-én a II.D/HA osztály tanulmányi kiránduláson vett részt az „Élővizek városában“, Tatán. A nap jellemző közlekedési eszköze a vonat volt, hiszen Dunaszerdahelyről így jutottak el úti céljukhoz, a város rengeteg látnivalóját pedig „Happy Train“-nel, azaz városnéző kisvonattal csodálhatták meg. Mindemellett meg kell jegyezni, hogy a diákok rendkívül jó állóképességükről tettek tanúbizonyságot, hiszen a nap végén közel harmincezer megtett lépést mutatott okostelefonjaik lépésszámlálója. A város mindenkit lenyűgözött, napsütéses időben sétálhattak az Öreg-tó partján, a Tatai Vár Múzeum Presszójából gyönyörködhettek a csodálatos kilátásban, a kisvonat segítségével pedig olyan látnivalókat is megtekinthettek, amelyek egy egynapos látogatásba egyébként nem férnének bele, ilyen volt a Kálvária-domb, az Angolpark, a Cseke-tó, a Műromok, az Esterházy-kastély, a felújított Kossuth tér, a vízimalmok,a Fellner Jakab-kilátó. A Fényes Tanösvény vadregényes lápvidéke is mindenkit magával ragadott, a 1350 m hosszú cölöpsétány, az iszapos mederből a felszínre érkező buborékok, a vízbe dőlt fatörzseken sütkérező mocsári teknősök, a növényzetbe beleolvadó békák, a tavirózsák, a türkizkék színű tó, a kilátótorony, és az ingatag függőhíd és a kézi erővel működtethető komp mind-mind felejthetetlen emlékek, amelyeket sok-sok fotó örökített meg.

Oldalak